2017. augusztus 22., kedd

Demagógisztáni napló: ellenzéki válaszokat a masszatolás helyett

Semjén legutóbb remekelt a nem adózó rétegekkel kapcsolatban. Ugyanakkor a nevezett politikus egyik mellékállása a kormányon belül a határon kívüli szavazókerítés. Az, amire a kormány különben minden forrást hajlandó felhasználni. Nem egy esetben olyan felhajtással, hogy a feláll a szőr az ember hátán. Ugyanakkor erről eszünkbe juthat az is, hogy a hazai öndicsőítő kormánynak van egy dicső ellenzéke is.

Olyan ellenzék, amelyik gyakorlatilag beült Orbán ladikjába, és igyekszik ott csavargatni a gombokat. Időnként kikiabálva a partra a szurkolóknak. Olyasmit, hogy ők tulajdonképpen az evezőket akarják megkaparintani. De vigyázva arra, hogy a lózungok főcsapás-irányába ne sok ellenszelet generáljanak. Holott van jó néhány olyan markáns kérdés, amivel kapcsolatban igencsak elkelne egy nem kevésbé markáns válasz. Illetve. Mindenképpen el kellene dönteni, hogy milyen választ akarnak adni egy-egy kérdésre. Függetlenül attól, hogy Orbán és egylete mit ugat ezekkel kapcsolatban. Mert abban a pillanatban, amikor nincsenek válaszok, és csak a demagógia kötőszavain vitáznak a hatalom jelenlegi mikrofonhasználóival, akkor valójában nem mondanak semmit.

Ilyen kérdések lehetnek például:
1.    A határon túl élő, ott született, és mindössze papír által állampolgárosított emberek szavazati jogához való viszony. Orbán azt mondja, hogy ez márpedig jár. Különösen, ha bízhat a szavazatikban. Az ellenzéknek el kellene döntenie, és egészen pontosan kommunikálnia, hogy szerintük jár, vagy nem jár. Ameddig a fogalmazás olyasmi módon szól, hogy „nem igazán szeretnénk, de talán...”, addig ez nem válasz.
2.    Az előzőhöz kapcsolódik, és nem kevésbé kényes kérdés, hogy milyen támogatást, és különösen milyen anyagi támogatást kívánnának nyújtani a határon kívüli szervezeteknek, településeknek, egyházaknak. Jelenleg a kormánynak minden pénzt megér a szavazótoborzás. Ugyanakkor szinte kizártnak tartom, hogy a határ innenső oldalán élők mindegyike határtalan boldogságot érez a lepukkant iskolaépületre révedve. Az ellenzék jelenleg nem látszik elég bátornak arra, hogy ebben a kérdésben határozott „igent” vagy „nemet” mondjon.
3.    Ha már határon kívüli egyház. Valójában a határon belüli egyházaknak nyújtandó támogatás tekintetében legalább ilyen határozott választ kellene adni. Arra, hogy az ellenzéki pártok melyike támogatná szinte feltétel és keret nélkül az egyházakat. No meg arra is, hogy melyiket és mennyivel. Külön kihangsúlyozva, hogy nem az egyes tevékenységeket, hanem az intézményrendszert. Alkalmasint kivizsgálva azt is, amikor felmerül a gyanú, hogy az intézményrendszer a tevékenységi fejpénzen játszik piócát.

A sort valószínűleg lehetne folytatni. Azoknak a kérdéseknek a sorát, amelyekre az ellenzéki pártok ma nagyon gyenge választ képesek, illetve hajlandók adni. Valószínűleg azért, mert feltételezik: a politikailag aktív emberek szavazatát akkor lehet megszerezni, ha ezekre a kérdésekre valami se hideg, se meleg választ adnak. Illetve nem adnak. Holott könnyen lehet: akkor tudnának sokkal több embert aktivizálni, ha ezekre a kérdésekre, valamint a többire is elkezdenének határozott válaszokat adni. Akár igent, akár nemet. Mihez tartás véget. Akár olyan viták lefolytatásának az árán is, hogy a szekularizált államban milyen helye lehet az egyházaknak. Nem a hitnek, nem a vallásnak, hanem az egyházaknak. Amelyek korántsem azonosak sem a hittel, sem a vallásokkal.

De azt is tudom, hogy ez nehéz dió lehet. Mert fel kellene tételezni azt, hogy a szavazó olyan autonóm személyiség. Olyan, aki egy konkrét válasz kapcsán képes eldönteni, hogy az tetszik-e neki, vagy sem. Márpedig könnyedén kiderülhet: az autonóm személyiségek és –döntések valójában a szíriuszi sörpártot is hamarabb juttatnák be az országgyűlésbe, mint a kommunikációs maszatolás nagymestereit.

Holott a támogatások, pénzelfolyatások kapcsán valószínűleg csak egy dolgot kellene megértetni az emberekkel. Azt, hogy az ország ebből a szempontból olyan, mint egy társasház. Ahol csak egy feltétellel lehet arannyal futtatott linóleumot lefektetni a folyosóra. Azzal a feltétellel, hogy az ezt javasló megmondja, hogy miből, illetve milyen más kifizetés rovására tegyék. De azt is tudom: ez is nehéz dió lehet az ellenzéknek. Mert az elszámolás ízére egyszer már rákapott választói tömeg esetleg egy kormányváltás után is elvárná a pontos kimutatásokat a főkönyvben.

Andrew_s
Comments on Facebook

2017. augusztus 20., vasárnap

GitS 2017: Üres páncél

A „Páncélba zárt szellem”, alias „Ghost in the Shell” kétségtelenül nem tegnap, bár az idén, került bemutatásra. Mármint az élőszereplős változat. Amelynek kapcsán sokat vitatkoztak azon, hogy érdemes-e, jó ötlet-e egy inkább europid színésznővel eljátszatni egy japán lányt feltételező szerepet. Jó kritikát nem igazán kapott. De ez sokszor bizonyulhat megalapozatlannak.

Elvégre az ízlések nem kaptafára gyártódnak. Ellentétben, azzal, ahogy a robotok. Miközben a kiborgok szintén nem. Némely kritika szerint a 2017-es GitS-adaptációból, lényeg, a szellem hiányzik. Nézőpont kérdése. Ahogy az is, hogy jó ötlet volt-e Scarlett Johansson szerepeltetése kiborg-őrnagyként. A filmet a bemutatóhoz képest késve megnézve egyvalami biztosnak tűnik. Az, hogy ha valakinek sok felesleges ideje van, és azt okvetlenül egy rossz filmmel akarja agyonütni, akkor feltétlenül nézze meg ezt a 2017-es filmet.

Különösen akkor ajánlható, ha nem csak az eredeti történetet nem ismeri, de nem látta az Aeon Flux, a Szárnyas fejvadász, illetve Robotzsaru sorozat első részét sem. Ha az eredeti történetet nem ismeri, akkor nem fog hiányozni az a bizonyos szellem. Ha az említett filmeket sem látta, akkor új ötletként tekintheti azokra, amelyek azokban már felmerültek, és legfeljebb leporolták, átöltöztették az idő szavának engedve. Meg becsomagolták egy olyan látványvilágba, ami korábban nem állt rendelkezésre.

Így nem csak a feledékenyeknek és időmilliomosoknak ajánlható. Azoknak akár tetszhet is, akik a látványos semmit is élvezni tudják.

Andrew_s
Comments on Facebook

2017. augusztus 19., szombat

Gondolatok Lázártól nyugatra

Lázár János azt mondja, hogy hatalmas embertömegek tartanak Európa fele. Lehet. Neki esetleg rendelkezésére állnak a hírszerzés adatai, amelyekkel ezt tételesen is alátámaszthatná. De azt is elfogadhatjuk, hogy elég az IS elleni támadásokat figyelembe venni egy ilyen irányú következtetéshez. Legfeljebb az emlékeink nem egyértelműek. A miniszter egyéb kijelentéseivel kapcsolatban még kevésbé.

Az embertömegek mozgására már 2015-ből is rémlenek utalások. Aki még emlékszik, akkor januárban volt a „Charlie Hebdo-incidens”, amelynek közvetlen haszonélvezői korántsem a terroristák voltak. Ellentétben a szolgálatokkal, a kiadóval, és a szélsőjobboldali pártokkal. De ezt most hagyjuk. Inkább azt vegyük elő, hogy már akkor emlegettek szigorúbb határellenőrzést. Igaz, nem Orbán Viktor. Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) információira hivatkozva akkor is emlegették, hogy lehet számítani beszivárgó egységekre. Ezzel szemben arra is emlékezhetünk, hogy mit tett, első reflexből, a magyar kormány akkortájt. Telepakolta az országot magyar nyelvű, a menekültek számára aligha érthető, de a gyűlöletet felkorbácsoló plakátokkal. A szigorúbb ellenőrzésekről meg nem igazán hallhattunk pontos adatokat később sem. Annak ellenére, hogy néhány hónappal később már Orbán retorikájában is felbukkantak a menekültek közé vegyülő aktivisták. Valamint annak ellenére, hogy több terrorszervezőről is kiderült: megjárták Magyarországot.

A magyar kormány tehát sokkal inkább egy ellenség-képet építő retorikával, valamint egy sebtében felhúzott szarvas-csapdával látszott erősíteni az önképét. Miközben megfontolható lett volna olyan, lényegesen emberségesebb, megoldás is, ami a valós menekültek ellátását, és az ügynökök kiszűrését is szolgálta volna. Budapest provokálása, és végül a tömegek szinte válogatás nélkül nyugatra engedése helyett. De emberséget keresni ott, ahol Erdő Péter kereszténysége a szint, igazán felesleges. Így, különösen, mert Lázár szerint „Ezeréves államiságunk kötelességünké teszi azt, hogy a kontinens jövőjéről szóló vitákban hallassuk hangunkat”, valószínűleg továbbra sem az emberség, hanem a decibel lesz az úr. Miközben a miniszter megfogalmazása szerint „Európa az európaiaké, Magyarország pedig a magyaroké”.

Ami rohadt jól hangzik, de vagy nem jelent semmit, vagy Magyarország szakítását jelenti az Európai Unióval. Mert Magyarország földrajzilag mindenképpen Európában van. Átvitt értelemben ellenben nagy szívás lenne, ha ez a miniszteri állítás igaz lenne. Mert azt jelentené, hogy hazatárnának azok a százezrek, akik most a kormánynak kényelmes távolságban vannak az országtól. Javítva a foglalkoztatási statisztikát is. Ha ezek az emberek hazatérnének, akkor nem pénzt küldenének haza, hanem itthon kellene megoldani a foglalkoztatásukat. Piaci bérrel. Mert ellenkező esetben olyan tüntetéshullám alapját képezhetnék, amibe Orbán napok alatt bukhatna bele. Nem véletlen, hogy Orbán Viktor igyekszik fenntartani a nyitott határokat, ameddig csak lehet. Akik Lázárnak tapsikálnak, azok talán egyszer ezt a szempontot is mérlegelhetnék. Ahogy azt is, hogy milyen keresztény-konzervativizmus az, amelyik a keresztény menekültek elől is lezárja a határokat. Amely megoldás, az állítólag keresztény Harrach szerint, teljesen rendben levő, keresztényi cselekedet.

Az, hogy szembe megy Jézus tanításával? Az, hogy szembemegy I. István intelmeivel? Valamint a pápával? Na és. Magyarország egy olyan unortodox keresztény ország, ahol a kereszténység ilyen. Ahogy sok minden más is. A statisztikákban, a szónoklatokban minden, a szegénység, az oktatás, a gyermekek jogai, és minden más is, rendben van.

A többi? Néma csend. S maholnap talán hullaszag.

Andrew_s
Comments on Facebook