2016. szeptember 29., csütörtök

OVi a nemzeti oviban

A népszavazás témája még jó darabig kifogyhatatlan forrása lesz a találgatásoknak a népszavazás előtt. A magyarázatoknak meg utána. A közvéleményt kutatók fújtak már érvényességi hideget, és érvénytelenségi meleget is. Valószínűleg fognak is. Valami minden esetre lehet az orbáni bizonytalanságban, mert maga a miniszterelnök is beszállt a kampányba. Holott ez nagyon nem az ő terepe.

Valamiért azonban a környezete meggyőzhette, hogy szép és okos lesz, ha elmondja a maga verzióját bojkottról. Nagyjából az óvodaudvari szociológia szintjén. Amit kár lenne lebecsülni. A zsigeri populizmus demagógiájáról pontosan tudható, hogy nagyjából ezen a szinten, vagy ezt alatt, az indulati gyíkagy szintjén képes megszólítani az embereket. A sorok közt megüzent naturális félelemkeltést, illetve megfélemlítést a hétköznapok meggyőződésévé racionalizálva. S lehet azt mondani, hogy Orbán Viktornak az MTI révén szerte kürtölt mondandója infantilis. Talán igaz is. De ettől még lehet hatékony. Az említett okokból. Miközben persze kellően fel van puffasztva olyan szólamokkal, amelyek paneljei már nagyon régóta ismertek a Fidesz retorikájában.

Abban a fordulatban, hogy „kivonulni nem lehet, ennek az országnak vagyunk a polgárai” nehéz nem észrevenni a „haza nem lehet ellenzékben” frázisának újrahasznosítását. Mely utóbbiból szinte egyenesen levezethető Orbánnak az a becsípődése, ami a francia királyi házból ismert „az állam én vagyok” fordulatára rímel. Azzal a felturbósított, korábban Rákosi pajtástól is ismert, de most kimaxolt kiegészítéssel, hogy mindenki automatikusan ellenséggé, akár hazaárulóvá bélyegezhető, aki nem ért egyet I. Feltsúthy Orbán Viktorral, Pannónia géniuszával, és (legutóbb) Európa keresztes vezérével. Ugyanakkor Orbán természetesen mellé tesz egy olyan fél mondatot, aminek ehhez semmi köze, de átsegíti az ingerküszöbön.

Amennyiben, ha „nem veszünk részt a döntésben, bejelentjük, hogy elfogadjuk a többiek részvételével született döntést”. Ami kétségtelenül igaz. De igaz volt akkor is, amikor a szavazásról távolmaradókat a Fidesz híveiként próbálták aposztrofálni. Azon az alapon, hogy aki nem szavazott senkire, az Gyurcsányra sem szavazott. Aki pedig nem szavazott Gyurcsányra, az valójában Orbánra akart szavazni. Miközben az említett szólam igazságtartalma azóta sem változott. Jó néhányan szívnak most azok közül, akik annak idején távol maradtak a szavazástól. A jelenlevők kezébe téve a döntést, hogy Magyarországot a diktatúra felé vezető vágányra lökdössék. A miniszterelnök azonban joggal bízik abban, hogy az ország lakosságának jelentős része ezt elfelejtette. Különösen joggal bízik akkor, amikor a valóban minden szögletbe eljutó plakátok mindenki portáljához elviszik a magyar nyelvű gyűlölethullám csatakos habját. Ahogy a királyinak is csúfolt média minden szögletbe elviszi Orbán szólamait. De az internet csak kicsiny szeglete az, ahol mellé tudják tenni: a Fidesz féligazságának másik fele a korábbi választások eredményének értelmezését jelentő hazugság.

Annak a kijelentésnek az igazát azonban kár lenne elvitatni, hogy „inkább érzelmi jelentősége van annak, hogy érvényes lesz-e a népszavazás”. A parlamenti, és a decibelhungarizmusban lelkesen segítő jobbikos szavazatokkal akár kétharmados, többség birtokában Orbánnak legfeljebb morális gátat jelenthetne a népszavazás akármilyen eredménye. Politikailag valóban semmi. Ahogy a kormányfő is kifejtette: „politikai értelemben a részvételnek nincs jelentősége”. Aki azonban azt hiszi, hogy egy érvénytelen népszavazástól farokbehúzva lemond, és bőszen elkezd elnézést kérni bárkitől, az rossz anyagra szokott rá az utóbbi időben. Orbán egyrészt a morálról csak annyit tud, hogy látott már olyan embert, aki ismerte azt a könyvet, amiben le volt a szó írva. Másrészt nem olyan személyiségű legény ő, aki bevállalja bárminek a következményét. Különösen a számára negatív következményét. Különösen nem akkor, ha semmi nem kényszeríti rá. Márpedig a jelen ellenzék kényszerítő potenciálja az alig valamivel egyenértékű. Az ugyanis alig valószínű, hogy az a társadalom, amelyet a pedagógusmozgalmak kapcsán éppen a napokban köptek szemközt, spontán tömegként fogja követelni Orbán lemondását.

Orbán tehát a sorok közt gyakorlatilag megfenyegetett mindenkit, aki nem megy el szavazni. Ugyanakkor világosan megüzente: teljesen mindegy, mi lesz a végeredmény. Ha kell az alaptörvény újramódosításával is odabetonozza magát a kerítéshez. Amelyeket 2010-ben, majd 2014-ben az ellenzéki politikusok is igyekeztek elég alacsonyra faragni Orbán és vazallusai előtt.


Andrew_s
Comments on Facebook

2016. szeptember 28., szerda

Pukli összenőtt...

Pukliról februárban már tudható volt, hogy egy illiberális akarnok. Maga mondta. Soha nem határolódott el élesen a szélsőjobboldali nézetektől, illetve mozgalmaktól. A Tanítanék, nagy késéssel, de a jelek szerint elkezdett kiállni a gyűlölet, a rasszizmus ellen.

Pukli kiszállt a Tanítanékból. Ezzel könnyen lehet, hogy megadta a magyarázatát annak is, amit korábban furcsának találtam, illetve, mi tagadás, nehezményeztem. A mélységes hallgatást számos olyan ügyben, amelyben a gyermekek születés alapján való diszkriminációja kapcsán megszólalhattak volna. Pukli István, mint a mozgalom arca, akár az élről gátolhatta a sorok közt esetleg megbúvó kezdeményezéseket. Nem tudom így volt-e? De ha igen, akkor gusztustalanabb az ügy, mint amennyire elsőre látszik. Miközben persze a szakmai inkompetenciát, a Tanítanék, a CKP oktatásügyi cselekvésképtelenségét nem menti ez sem. A megvezetett tanároknak minden megértésem.

A Pukliban, a valóságra, a közzétett interjúkra is fittyet hányva, messiást látóknak, a mellette elvtelenül kiállóknak kevésbé. Az utóbbiak közül a tanárokat összefogni gondoló Facebook-csoport, biztosan nem hívatlan és kéretlen, de Pukli mellett az utolsó tiltásig kiálló adminjainak, és hangadóinak külön gratulálok. A realitásérzékért, az éleslátásáért, a helyzetfelismerő képességért. Amellyel egy egész, különben jobb sorsra érdemes csoportban eljátszották a szellemi testőr szerepét. Valaki mellett, aki először egy nyilatkozattal, majd most ezzel a kilépéssel szembeköpött mindent, amit emberi értéknek lehetne tekinteni.

Márpedig a pedagógiának nem csak a feldobott alma zuhanásával, hanem a gyermekek emberi nevelésével sem árt foglalkozni. De a puklizmusba ezek szerint a menekülteket embernek tekintő szemléletnek nincs helye. Ezt Pukli ismerte be ezzel a gesztussal a legélesebben. Azt, hogy a szakmailag eddig sem remeklő, a jogos elkeseredésből személyes hasznot remélő vezetőt, az utolsó pillanatig helyén megőrző tanárszervezet milyen jövőnek néz elébe, azt még nem tudjuk.

Miközben Pukli, mint karrier-mozgalmár, legalább nyilvánosan is összenőni látszik azokkal, akikkel összetartozik. S ezek nem okvetlenól a tanárok.


Andrew_s
Comments on Facebook

2016. szeptember 27., kedd

Orbán Viktor kámforságához

Forrás: AFP / Kisbenedek Attila
Miközben a belváros-közeli robbantás igencsak elvitte a közfigyelmet, a háttérben, a média-konzervek mögé settenkedve a miniszterelnök mintha szabadságra ment volna. Úgyszólván eltűnt Bécs környékén. Márpedig ezt akár furcsálhatnánk is. Ha példa nélkül való lenne.

De tudjuk, hogy nem teljesen az. Még annak tudatában sem, hogy néhány nyilatkozat erejéig esetleg előkeveredett. S biztos, ami biztos kiadta a vadászati engedélyt a szombati robbantás elkövetőjére. Ami kínossá válhat abban az esetben, ha esetleg szó szerint veszi valaki, és intézkedés közben szólásképtelenné teszi a gyanúsítottat. Megfeledkezve arról, hogy Orbán egy másik félmondatban elvárja, a teljes körű vallatást. Annak érdekében, hogy kiszedjék belőle a motivációs motívumokat. Márpedig ismerünk még a viszonylagos közelmúltból is olyan esetet, amikor a rendőrségi kérdezősködés a gyanúsított halálával járt. Ennek fényében különösen könnyelműnek tűnhet Orbán Viktor mondandója. Ha ugyanis a gyanúsított nem mondhatja el a maga verzióját arról, hogy miért egy csőbombában látta a jövőt, akkor sokkal nehezebb lehet a hatósági önprovokációt vizionáló verziók ellen védekezni. Okkal. Mert a miniszterelnöki nyilatkozat még azt a kétfenekű olvasatot is nyitva hagyja, hogy egyfelől, természetesen, nem adhat tűzparancsot a feltételezett elkövető ellen, de a sorok közt mégis ezt üzeni az elfogásában részt vevőknek. Csak remélhető, hogy nem az említett conteok igazolása, hanem a szokásos felelősségpánik munkál csak Orbánban.

Amely, legalább részben az említett pihenőt is indokolhatja. A hazai közélet a bomba következtében is könnyen elérkezhetett egy mérföldkőhöz. A népszavazás kapcsán azonban egészen biztosan elérkezett egy olyan ponthoz, ami később egy válságpontnak bizonyulhat. Márpedig Orbán már 2012-ben is tanújelét adta annak, hogy egy jelentős pillanatban ő inkább az akkumulátorait igyekszik tölteni. Akkor a gazdaságpolitikában látszott egy töréspont. Most inkább a kormányzati politika kerülhet válságba. A kormányfő, aki a maga kezdeményezte szavazások elől is inkább menekül, nem az a fajta vezető, aki ilyenkor kiáll az erkélyre, és szembenéz a világgal. De legalább az alattvalókkal. Így teljesen belefér, sajnos a képbe az is, hogy most is egy ilyen időszak következett be.

Egy olyan időszak, amikor Orbán Viktor el-el tünedezik a világ nyilvánossága elől. Biztosítva magának a kommunikációs egérutat. Esetleg arra az esetre is, ha egy érvénytelen népszavazás mond ítéletet a keresztény konzervativizmus nevében meghirdetetett, még csak nem is konzervatív, de mindenképpen emberellenes kérdezősködésről. Amellyel valójában éppen a kereszténységgel, Jézus tanításaival megy szembe a jelenleg uralkodó rezsim. Különösen azért, mert ahogy Harrachtól tudjuk, a háborús menekültek között érkező keresztényeket is megtagadják. Önmagában ez a tény is jelzi: az orbáni gyűlöletipar alig jobb, mint az, amelyiknek egyik állomásaként hosszú késeket rántottak elő1934. júniusában. Hogy aztán négy évvel később betört kirakatok csörömpölésétől legyen hangos az éjszaka. Természetesen aligha tételezhető fel a történelem ismeretének totális hiánya attól, aki valaha az ELTE padsorait koptatta. Ahogy azok a történelmi példák is ismertek kellenek, hogy legyenek, amelyek igazolják: a felkorbácsolt gyűlölet önjáró, bárkire „ráfogható” fegyverként kezelhető. A minden felelősségtől menekülő kormányfő pedig valószínűleg nem érzi magát elég felkészültnek, hogy szembe nézzen a palackból feketén kigomolygó belpolitikai helyzetből rá jutó felelősséggel.

Természetesen lehet, hogy Orbán jelenlét-hiányának egészen más okai vannak, mint az, hogy akkumulátorokat tölt. Például a netes közösségek találgatásainak megfelelően, Grazban. De valószínű, hogy a kétségek eloszlatásában nagy szerepet játszhatna a valós szellemi állapotának nyilvánossá tétele. Miközben ennek hiánya felértékeli a korábban feltett kérdést: Miért köz-lelettelen Orbán? Mely kérdésre tudjuk, hogy nincs hivatalos válasz. Holott a találgatások nem újak a miniszterelnök „pályaalkalmassága” körül.


Andrew_s
Comments on Facebook