2017. november 15., szerda

Szijjártó lett a konzultáció csicska-hangja

A nemzeti ellenségkeresés konzultatív bizonyítványa, a jelek szerint, nem túlságosan kelendő. Ahogy a küldetéstudattal megvert önfelkent vezér sem bízik talán már annyira a saját meggyőző erejébe. De az is lehet, hogy a küldetéstudat olyan szintjére lépett, amikor szerinte az egyszerű állampolgár már nem méltó, hogy a hangját hallja.

A legújabb hírek alapján kirajzolódó a kép legalábbis erre utalhathat. Az ugyanis nem nagy újdonság, hogy a Fidesz telefonos kampányba kezd. Eddig azonban többnyire Orbán Viktor volt az, aki a robotpapagájnak kölcsömözte a hangját. Miniszterelnökként, és a Fidesz elnökeként próbálva eljátszani a politika kiérdemesült porszívóügynökét. Annak érdekében, hogy eladja az éppen aktuális kampányra beizzított éppen érvényes mondandóját. Ha mégsem csak Orbán Viktor beszélt eddig a Fidesz nevében, akkor is meglepő lehet, hogy egy alapvetően belpolitikai téma szajkózására a külügyekért felelős minisztert kérik fel. Márpedig a sorosozó konzultáció telefonos népszerűsítése esetén ez látszik kibontakozni. A Fidesz ellenségkeresésének magyar hangja, a jelek szerint Szijjártó Péter lesz.

Amiből több dolog is következhet. Az egyik maga a telefonos kampány puszta létéből sarjad. Az, hogy a kormánytagi megítélések szerint többen használják a szemetesveder bélelésére a konzultációs kérdőívet, mint ahányan visszaküldik. Így, felmérve a visszaérkezések ütemét, talán rájöttek: olyan kevesen küldik vissza, hogy egy hihetőnek látszó számot már hazudni sem lehet. Ellenben, ellentétben egy valós népszavazással, legalább biztosak lehetünk abban, hogy mindenki azt mondhat a konzultációról, amit akar. De legalább mindenki azt hisz el róla, amit akar. Így az is lehet igaz, amit Hidvéghi Balázs mondott, a hír szerint, indoklás gyanánt. Eszerint a kezdeményezés indokola, hogy „a magyar emberek hangjára és kiállására minden eddiginél nagyobb szükség van”. Ami egy kabarészám felvezetője is lehetne.

Egy robotpapagájos hívás bevetése ugyanis éppen azt jelenti, hogy egy ember fog megszólalni. Az, aki felmondja a terjeszteni kívánt szöveget. Így azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a külügyér az egyetlen magyar ember, akinek a hangjára számít a kormányfő. Többesszámban. Ami kritika lehet Szijjártó felé is. Leginkább abban az értelemben, hogy ezek szerint őt találták legalkalmasabban, hogy egy, a tárcájától messzebb eső almát is jóizűen elfogyasszon. Igazolva azt, hogy a beosztás nem válik vízzé. Az egykori személyes szóvivő megmaradt, ami volt. Orbán személyes szóvivője. A miniszterelnök hatalomharácsolását látva, ez a kormányfői csicska eufémisztikus megfelelője is lehet. Akár.

Andrew_s
Comments on Facebook

2017. november 11., szombat

Hazai mérleghinta politika

Azt hiszem, talán nem vagyok egyedül, amikor esetenként a szórványos hírolvasást választom. Mármint akkor, ha a hírek elkezdenek egyoldalúvá válni. Aztán eljön az a pont, amikor az ember úgy érzi: egy-egy hír olyan, mint cseppben a tenger. Esetleg az utolsó csepp, amitől elindulnak a gondolatok. Nem egy esetben a már korábban körbejárt utakon.

Valami ilyesmi érzéssel olvastam, hogy Békesi László korábbi pénzügyminiszter egy nem igazán optimista elemzést írt a jelen állapotokról, illetve a választás kimenetéről. Függetlenül attól, hogy az ATV-ben nyilatkozó politikus írása közel egy hónapja jelent meg. Beleértve azt az óvatosságot is, amellyel a következtetések helyességét a választások fogják igazolni vagy cáfolni. Az óvatosság indokolt, mert könnyedén válhat önmegvalósító jóslattá egy olyan következtetés, amely a Fidesz bebetonozódását sejteti. Akkor is, ha egyet lehet érteni a Békesi által említett tendenciákkal. Ahogy azzal is, amely állapotról a „Függetlenség napja” című film juthat az eszünkbe. Ha emlékszünk, abban van egy olyan jelenet, amikor a megszállást előrevetítő főszereplő olyasmit említ, hogy először a kulcspontokat foglalják el a megszállók.

Békesi „a pénztől kezdve a médiáig, működő infrastruktúrával és szervezetekkel” Fideszt említ. Ami valóban azt jelenti, hogy a kulcspozíciókat már megszállta a kormánypárt. Már csak azért is, mert ehhez hozzátehetjük az informális megfélemlítés olyan rendszerét is, amely a formális lehetőségekkel egütt már évek óta az erőszaktétel technológiáját idézi. Még az előző választások előtti időkből. De ez nyilván csak az egyik gondolati sor, amelyen elindulhatunk, ami felidéződhet. A másik az, ami szintén a korábbi választás korából köszönhet vissza. No, meg a gyarmatbirodalmak korából. Ami nem más, mint minden olyan tendencia formális, illetve informális erősítése, amellyel fokozható az ellenérdekelt felek közti megosztás. Ehhez, sajnos, nem kell hazánkban sok. Bőven elég egy kézfogás ezzel, egy gesztus annak, egy félmondat erősítése ettől, egy látszatmártírrá tétele amannak. Ez, a megfigyelhető kamupárt-képzési aktivizmussal teljesen megfelel a Fidesz populistáinak. Alkalmasint a Jobbiknak is.

Már csak azért is, mert a populista alapretorikában egyre kisebb a szakadék a Jobbikot időnként jobbról előzni kívánó orbáni lózungok, és a jobbszélről középre cukiskodó Jobbik közt. Így, noha ezt jelenleg mindkét oldalon ki kérik olykor maguknak, elég nehéz elhinni: nincs alapja egy Fiesz-Jobbik koalíció lehetőségének. A hatalom ugyanis nagy úr. Amellett, hogy a szenteknek is maguk felé hajlik a kezük állítólag. A szenteket meg nem a politikában kell szerintem keresni. Valahogy ezért nehéz felednem az LMP egykori vezetőinek azokat a gesztusait, melyekkel sokkal inkább a Fideszt erősítette, mintsem egy pozitív üzenettel állt volna elő. De legalább kevés csalódást okozhattak. Mert ez az a párt, amely a kezdetektől elnyerhette volna a feketeöves önszalámizó és –megosztó párt, nem annyira, büszke címét.

Emellé odatehetjük az orbáni kézfogást Szegeden, az egyre inkább hamvába haló MSZP-ambíciókat, a programtalanság haláltusájában is egymás köldökszöszébe vájkáló politikusokat, a Momentum nem kicsit zavaros ötletelését, illetve a Krétakör kötnyékéről közprovokatörré vált közszereplő pótszereplős kampányát. Alig különbözik a helyzet attól, ami a 2014-es választások előtt is odavezetett, hogy a Fidesz vezetése nyugodtan elugraszthatta az esedékes slapajokat a következő adag szotyoláért. Alig kell tenniük valamit ahhoz, hogy az ellenzék felszámolja önmagát. Holott már júliusban is látszott: az idővel és egymással vannak leginkább csatában.

Amiről Békesi, mint komoly politikus nem szólt, az a kérdés továbbra is ott vibrál ilyen körülmények között a levegőben. Az, hogy a jelen közállapotok kialakulásában mennyi a tervezettség, és mennyi a spontán ostobaság. Miközben valójában nem is tudom, hogy melyik lehetőség a rosszabb. Az, hogy az ellenzéknek nevezett massza nem egy prominense lefeküdt a kormánynak, vagy a maguktól is csak erre futja. A választékot a hatalmi őrültek, az udvari bolondok, és a banánhámozási verseny veszteseinek körére szűkítve.


Andrew_s
Comments on Facebook

2017. november 7., kedd

Szavazás a diktatúráról és az önrendelkezés joga

MTI Fotó: Rosta Tibor
Gyurcsány Ferenc aláírások gyűjtését kezdeményezte, illetve ezt a kezdeményezést jelentette be a közelmúltban. Erre, szinte várhatóan, felbolydult a közvélemény egyébként sem csendes, de a zaklatásos ügyekkel jól ellátott hangyabolya. Jöttek a különböző minősítések, illetve minősítgetések. Besorolva a kezdeményezést a nemzetellenességtől a Fideszt erősítő gumicsontig sok mindennek. Holott nem is annyira újdonság a választójog életvitel alapján való korlátozása. Mégis, talán ennek ellenére, vagy éppen ezért, érdemes megállni a kérdés előtt.

A kérdés egyik vetülete az, hogy mennyire mérhetők egyfajta kettős mércével azok, akik állampolgársággal rendelkeznek. Ebben a kettős mércében a jelenlegi kormány igazi élsportoló. Ha figyelembe vesszük, hogy a környező országok kettős állampolgárai akár levélben is kielégíthetik Orbán Viktor szavaztatás iránti igényét, míg a gazdasági exodus kivándoroltjaitól ezt megtagadni látszik a hatalom. Holott az utóbbiak nem beszerzés, illetve bejelentés, hanem a jelen országhatárok közti születés jogán rendelkeznek állampolgársággal. Ugyanakkor az egyre pártállamibb Fidesz-kormány ezirányú kettős mércéje teljesen indokoltnak látszik. A határ környéki támogatások révült mosolyú, de számító osztogatása nyomán talán joggal vár el némi hálát a kormány. Ugyanakkor a gazdasági exodus kivándoroltjai talán korántsem gondolnak olyan jó szívvel a jelenleg korruptokráciára, mint amennyire megérné Orbánnak, ha szavazni hagyná ezt a több százezres sokaságot. Nem jogilag, hanem gyakorlatilag. De ez egy elég lerágott, jól ismert csontja ennek történetnek. Voltaképpen az érthető kevésbé, hogy a jelenleg román, szerb, szlovák szlovén, ukrán, és más környező. területeken élők szavazati jogáért olyan vehemensen kiálló decibelmagyarok miért nem szerveznek százezres tömegtüntetést az Angliában, Németországban, Ausztriában, Ausztráliában élő kivándoroltak hasonló jogainak védelméért. De egy hithű orbanistának már a kérdés feltevése is szentségtörés lenne.

Az eredeti kérdés másik vetülete az, hogy milyen mértékben dönthet valaki egy olyan kérdésben, amelynek közvetlen következményeit nem viseli. Mert az, aki életvitelszerűen nem a jelenlegi határok között él, de dönt az ország vezetésének kérdésében, az valójában egy felelősségvállalás nélküli döntést hoz. Függetlenül attól, hogy az így kapott szavazatok milyen mértékben döntik, illetve nem döntik el a választás tényleges eredményét. Ahogy természetesen attól is függetlenül, hogy a helyi segédvezérek szavára Orbánra, illetve, esetleg dacból, éppen ellene szavaznak. Levélben. Mint igen komolyan ellenőrizhető, és minden tévedést kizáró, és csalásra még véletlenül sem módot adó lehetőséggel élve. Abban különben szinte biztos vagyok, hogy a Gyurcsány Ferencet most támadók erősen ki kérnék maguknak, ha más szeretné eldönteni, hogy a saját költségükön hol, mit, illetve kivel vacsorázzanak, milyen hűtőszekrényt vegyenek, kivel bújjanak ágyba. Mely utóbbi paraméterek tekintetében akár ötletbörzét is lehetne szervezni. Megszavazva, hogy az életvitelszerűen nem itt élők szavazati jogáért agitálók kivel éljenek együtt, illetve kivel töltsék az éjszakát. Az utóbbi eredményétől aggódva, mégsem szeretnék ilyen ötletbörzét. Sajnálnám azokat a jobb sorsra érdemes négylábúakat, akik esetleg felkerülnének a listára.

Ugyanakkor a kérdést, mármint a határon túlról csak turistaként erre járók szavazati jogát, az előzőek nyomán, az önrendelkezés kérdésének oldaláról is érdemes megnézni. A mondás szerint az rendeli a zenét, aki fizeti a prímást. Világosan jelezve, hogy a közösségi költségviseléshez kötődik annak a jognak a gyakorlása, hogy ki legyen a prímás. Amikor egy alapjában felülről jövő kezdeményezésként ezt a jogot korlátozzák, illetve elvonják, a döntés következményével nem közvetlenül szembesülők kezébe helyezik, az ezt az önrendelkezési jogot sérti meg. Alig különböző módon, mint amikor a gyarmatosítók döntöttek a gyarmatokon élők sorsáról. Így akkor, amikor a Fidesz keresztül vitte a vendégszavazások lehetőségét, akkor voltaképpen belekezdett abba a belső gyarmatosításba, amelynek eredményeivel nap nap után szembesül az aki nem az Orbán-hittől fátyolos szemmel olvassa a haverok, és családtagok hirtelen meggazdagodásának sikertörténeteit.

Amellett, talán az sem teljesen véletlen, hogy alapvetően az autoriter rendszerek azok, amelyek minél jobban igyekeznek korlátozni az alattvalóvá alázott polgárok önrendelkezési jogát. Mert ettől, illetve közösségi ellenőrzéshez való jogtól a diktátoroknak van a legtöbb félni valója. Nem véletlen tehát az, hogy igyekeznek lenyomni az ezt korlátozó törekvéseket a híveik torkán. Amelyre kiváló eszköz a választójog, illetve a magyar származás öntudatos megélési lehetőségének összemosása. Holott ez alapvetően két külön halmaz. Egy érzelmi, illetve egy közjogi halmaz. Az összemosási törekvés pedig a történelemben szinte biztosan jelezte eddig is a diktatúrákat.

Így, annak ellenére, hogy aligha várható közjogi következmény a választásokig, talán mégsem teljesen hiábavaló a kérdés feszegetése. Annak minden estere mércét képes állítani, hogy ki, illetve mennyire pártolná az ország valós lakosai önrendelkezési jogának csorbítását. Úgy mellékesen.

Andrew_s
Comments on Facebook