2012. február 4., szombat

Felsőoktatási lyukfeketeség.

Az év eleje, többek között, a felsőfokú oktatásban való továbbtanulási szándékok érésének, az erre irányuló szándéknyilatkozatok megtételének az ideje. Sokaknak idekívánkozna talán, hogy a diákok számára, de azért ez természetesen nem igaz. Mert a döntések óhatatlanul családi szinten és nem teljesen a család tehervállaló képességétől független viszonyban születnek. Még abban az esetben is, ha felnőttképzésről esne szó, hiszen a felnőtt családtagok képzése is terhet ró arra a közösségre, melyben a megélhetési koordinátarendszerek egyre kevésbé kiszámíthatóak az utóbbi időben. De pillanatnyilag maradjunk a gyermekek képzésénél, mert azért manapság inkább a jövő nemzedékbe hajlamosak beruházni az emberek. Már ha van miből, és van annyi, amennyi az átalakított felsőoktatás költségvetési támogatásának lyukait segíthetnek betömködni.

Azt, hogy ez mennyire jelent merényletet, vagy sem az eljövendő évtizedek iskoláztatási lehetőségeit illetően, önmagában is számos gondolatot ébreszthet. Ahogy az, hogy mennyi időt hagyunk a családoknak a döntésre. Idén ez első körön kissé Prokrusztész módszertanát alkalmazva került kimérésre. Így az az MTI-hír, hogy meghosszabbították a felvételi beadásához rendelkezésre álló időt, minden bizonnyal tekinthető egy, a továbbtanulni szándékozókat segítő döntés kidobolásának. S szinte azonnal megjelentek azok a kritikák, melyek joggal keveslik szakmai okokból a kapott haladékot. Mert azzal alighanem csak egyet lehet érteni, hogy nem néhány nap, vagy akár hét jelenti a kritikus időszakot. A felsőoktatási orientáció ugyanis évek tanulmányait határozza meg. Így a felsőoktatás paramétereinek változásához évek kellenének alkalmazkodni. Alkalmazkodni a középiskolának, és a családoknak egyaránt.

Az is nyilvánvaló, hogy az alkalmazkodás a család részéről nem kis részben pénz kérdése. Egyrészt azért, mert amennyiben újabb különórák, nyelvtanfolyamok teljesítése válna szükségessé, azt a jobb körülmények között született gyermeknek egyszerűbben fogja biztosítani a környezete. Egyvalamiben ugyanis biztosan szűkölködni fog. Az időben. Márpedig ahhoz, hogy a középiskola tanulmányi programja kövesse a változásokat, idő kellene. S természetesen szintén pénz, mely a közoktatás átalakulása nyomán szintén nem áll számolatlanul az iskolaigazgatók rendelkezésére. De a család pénzügyi keretei nem csak az extra tanulmányok megfinanszírozásán, hanem közvetlenül a felsőfokú képzés megfizetésén keresztül is hat. Aki ugyanis megteheti, megfizetheti a gyermekének, hogy ott tanuljon tovább, ahol korábban is tervezte. Amennyiben pedig az adott szak nem indul a kinézett egyetemen, főiskolán, akkor könnyebb lehetőséget találni arra, hogy más városban, esetleg más országban folytassa a gyermek a tanulmányokat. Így végső soron az oktatási kabinet kapkodása a korábbi rendelkezésekkel, törvényekkel már elindított kasztosodás további erősödésének kedvez. Példaként nem csak az állami finanszírozású helyek csökkenése, hanem például az önmagában is vitatható hallgatói képviselet, a HÖOK által is bírált, illetve a honlapjukon idézett ESU (European Students' Union)-állásfoglalásban kritizált röghözkötés” is említhető. Mert ez utóbbi alól nyilvánvalóan azok tudják magukat leginkább függetleníteni, akiknek a tandíj kifizetése a kisebb problémák közé tartozik.

Egyébként a sokat emlegetett külföldre orientálódást a továbbtanulásban nem csak a tanulmányok családi megfinanszírozhatósága, hanem a hosszabb távú tervezést nehézzé, vagy lehetetlenné tevő kiszámíthatatlanság is elősegíti. Ha ugyanis a hazai oktatáspolitika csak az instabilitást tudja felmutatni, akkor felértékelődik az, ha olyan körülmények állnak másutt rendelkezésre, mely a diplomaszerzésig, vagy tovább is tervezhetővé teszi a diák életútját. Különösen akkor, ha fokozott áldozatvállalást, például hitelfelvételt, családi költözést, igényel a gyermek továbbtanulásának biztosíthatósága. A tervezhetőség ilyenkor ugyanis azt is jelenti, hogy a ma befektetésének megtérülése biztosabbá válik. Ha a munkaerőpiacon talán nem is mindig, de a gyermek diák-karrierjének során szinte biztosan. Így végső soron minden olyan oktatáspolitikai ötletroham, mely a családi idegrohamok számának növelésében éri el legnagyobb hatékonyságát, alapvetően arra fogja orientálni a tehetségesebb diákok szüleit, hogy ne erőltessék gyermekükre a hazai oktatási intézményeket. Amelyekben nem lehet tudni, hogy hetek vagy hónapok múlva éppen merről fújnak majd a böjti vagy rózsás szelek. Vagy azt, hogy éppen melyik papír, vagy pontszámítási fétis előtt lesz kötelező leborulni a forrásoktól megfosztott hazai egyetemi rendszer igénybevétele érdekében.

Mely egyetemi, akadémiai rendszert alapvetően megtépázott az utóbbi időben egy, a presztízsén támadt fekete lyuk. Igen, természetesen a köztársasági elnök lassan a nevetségességig fajuló plágiumvitájáról van szó. Ami különben nem is feltétlenül azért tépázza meg a rendszert, mintha a plágium olyan soha elő nem forduló jelenség lenne a történelemben. Sokkal inkább annak kezelési módja, a szakmaiságot félreállító átpolitizáltsága, a politikai arrogancia felszínre buggyanásai teszik egyre inkább kínossá az egész felsőoktatás számára. Az a rendszer ugyanis, mely nem képes garantálni azt, hogy a kiadott diploma, tudományos fokozat többet ér, mint a nyomtatására használt papír, az alapvető vonzerők egyikét veszíti el. Márpedig az a rendszer, amely nem képes egy plágiumgyanút gyorsan, hatékonyan, és megkérdőjelezhetetlen szakmaisággal lekezelni, erre a garancianyújtásra alkalmatlan. S alig vonható kétségbe, hogy a gumicsonttá nemesült plágiumvita a gyors és hatékony szakmaiságot sugallná. Így óhatatlanul azt a folyamatot erősíti, mely a hazai egyetemeket a beiskolázás pillanatában egy alacsonyabb szintű képződményhalmazként, egyfajta „jobb híján” választott képzési hellyé változtatja. Erősíti, mert a folyamat korántsem új. Azonban a folyamat megállítására alighanem az élhető és túlélhető, alternatívák biztosítása célravezetőbb lehet, mint a röghöz kötési ötletelések

Ez a folyamat jelenleg a felsőoktatásban talán a legnyilvánvalóbb. Azonban kár lenne azt hinni, hogy nem kezdődött máris meg esetleg a „leszivárgása” a középiskolák felé. Aki ugyanis külföldre orientálódik a felsőoktatás tekintetében, alighanem eljut arra a pontra, hogy annak előkészítése is jobb helyen van egy olyan terepen, iskolarendszerben, ahol nem ötletszerűen változnak az elvárások, iskolai tulajdonviszonyok, és esetleg az elvárt politikai orientációk az iskolavezetéssel, a fenntartóval szemben. Ahol a közoktatás rendszerében nem annyira a múlt pongyolán odacitált görögjei, mint a jövőt előkészítő szemléleti motívumai uralkodnak.

Így végső soron a hazafias öntudatot lehet ugyan a régi tudósok, professzorok emlékeivel legyezgetni, de a jövő hazai nemzedékeinek oktatása feneketlen örvénybe hullhat. Mert a lelkesedés és politikai öntudat ritkán tudja pótolni a valós szakértelmet, és az azt hordozó emberfők oly régóta áhított hazai kiművelését.

Simay Endre István

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése