2012. június 23., szombat

Áthallások.

Orbán Viktor miniszterelnök úr meglátogatta
L. Simon László családját és mintagazdaságát
Az áthallások korában élünk úgy tűnik, vagy csak az áthallások korát éljük talán, amikor valamiért a múlt köszön vissza. De az sem gond, ha nem köszön vissza, mert akkor meg ránk tukmálják. Azt a bizonyos olvasatot, amit az éppen regnáló hatalom akar láttatni az emberekkel. S persze az iskolásokkal, hiszen az oktatáspolitika és a kulturális államtitkárság kéz a kézben fáradozik az emberi gondolkodás szabatossá tételén. Bár lehet, hogy nem is, csak éppen az erre a szerepre megfelelő embereket tették a megfelelő helyre. Azokat a megfelelő embereket, akik nem zavarják a gazdasági és politikai hatalomkoncentráció örvénylő köreit. Mert áthallások azért mindkét területen vannak.
Az egyik ilyen kétségtelenül a gazdaságért felelős miniszter magánszáma az udvari bohóc szerepében. Legutóbb éppen azzal mosolyogtatva meg sokakat, hogy heroikus küzdelme során Szun-ce tanítványainak vizionálta a vezetést. Óhatatlanul eszébe jutatva azt a régi viccet az egyszeri autósról akivel mindenki szembejött. Matolcsy és miniszterelnöke ugyanis könnyen kerülhet abba a helyzetbe, hogy Mahjong-ot akarnak játszani ott, ahol mindenki más kanasztázik. S ebben az esetben hiába dobálják szét a kövecskéket, mert a hisztis politikusoknak nem osztanak majd lapot. Mármint a nemzetközi porondon, mert ettől még persze a hazai viszonyok közt kellően körbebástyázva azért még mehet a dolog. Akár az érettségizőknek kiosztogatott Alaptörvénnyel, mely akciós könyvosztogatással Hoffmann Rózsa szeretné alighanem növelni az olvasottságot. Elfeledkezve a múltról, de felidézve azt a szellemiséget, amikor a szocreál kötelező olvasmányait osztogatták szét jutalomkönyvként az évzárókon. Nem annyira növelve azok népszerűségét, de szinte azonnal eljutatva azokat az egyik porlepte lakássarokba. 

Azok közé a régmúlt emlékek közé, amelyben az éppen aktuális vezető egyedi mindenhez értését is népszerűsítették akár. Elvégre egy igazi jó vezető mindenhez ért, de legalább mindenben személyes döntési kompetenciával rendelkezik. A kormány tagjainak kinevezésétől a főbb hatalmi ágak kézileg való vezérléséhez. Az előbbi egyébként tulajdonképpen természetes például egy miniszterelnök esetében, hiszen övé a kormányzás felelőssége. Igaz annak a felelőssége is, hogy olyan vezesse az egyes tárcákat, akiket nyugodtan mikrofon közelébe lehet engedni, és nem kezdenek tündérmesékről vizionálni. Meg annak a felelőssége is, hogy olyan szóvivői legyenek, akiknek a nyilatkozataitól nem tör ki recessziós várakozás, mint 2010-ben hazánkban. De ez utóbbi már régen volt. A nap hírei közt legfeljebb elbújtatva, fórumbeírásként él tovább. A legutóbbi hír az, hogy immár a polgári hírszerzésnek is Orbán Viktor lehet a közvetlen befolyásolója. Igazi polihisztor vezető képét körvonalazva, miközben az áthallás a korábbi idők mindenhez értő vezetőivel, csak a véletlen műve lehet.
Adolf Hitler és a Goebels család
Forrás: http://riowang.blogspot.hu

Az pedig nyilván csak a kommunikációs szakemberek és programszervezők bakija, hogy Orbán a kinevezését alig követően meglátogatta a vadonatúj államtitkára, L. Simon László, magángazdaságát. Emlékeztetvén talán arra az államtitkárt, de a rendszerével szembeszegülőket is, hogy „lám, a rendesek kiérdemlik a vezéri látogatást”. Esetleg Rákosi elvtárs látogatásaira is emlékezhetnek sokan az egykori termelési riportok alapján. Azokra, mely látogatások során elbeszélgetett a napon görnyedőkkel ahelyett, hogy hogy a nem-díszkaszát vette volna öltönyösen a kezébe. Orbán Viktor legalább nem öltönyben, hanem fehér ingben és zsebre tett kézzel lazult az istenadta nép alkotta életképben. Mert hát változnak az idők. Meg aztán nem is baloldali kormánya van az országnak, és mégis csak egy családi nagybirtok tulajdonosi családját ment meglátogatni a miniszterelnök. Így tényleg kár is lenne Rákosi Mátyással összehasonlítani. A Horthy-korszak németországi vezérét és Nyirő József példaképét is összekötő családlátogatás képe pedig túlságosan beállított kép ahhoz, hogy összehasonlítgassunk. Így, ha ezt az áthallást nézzük, akkor csak felszínesnek tűnnek a véletlen szülte hasonlatok.

Ahogy az is nyilván csak véletlen áthallás a múlttal, amikor az elvtársak vadászatának környékéről is ki volt tiltva mindenki más, aki nem viselt sarló-kalapácsos csillagos jelvényt. A hajtókáján vagy alatta, esetleg a váll-lapon vagy a sapkán. Vagy csak a retorika, a szimbólumkezelés szintjén. Márpedig szinte még ki sem hűltek a nevetőizmok Wittner Mária javaslata körül és a Heineken betiltását várva, amikor új ötlettel álltak elő a szimbolikus abnormát túlteljesítő lihegésvezérek. Pécsen ugyanis kétségtelenül nagyon zavaró lehetett, hogy a Sarló és a Kalapás utcák keresztezik egymást. Annyira, hogy legalább az egyiket okvetlenül át kell a városvezetés szerint nevezni. S kéretik nem mosolyogni, mert fontos dolog ez. Tehát ne is tessenek irigyelni azokat a városvezetőket, akiknek ez a legnagyobb problémájuk az életben. Elvégre az ő fr esetleg tényleg attól függ egzisztenciálisan, hogy a vezető szépen mosolyog-e rájuk. Természetesen elfogadom a kritikát, hogy ennek semmi köze, vagy csak távolról van köze az elvtársi vadászatokhoz. De az is jön.

Igaz csak kicsiben jön, hiszen egy kerület történései aligha hasonlíthatók össze a nagypolitika szereplőinek mindennapjaival. Bár Csepel esetében még ez sem teljesen biztos, hiszen a Vörös Csepel sokszor szerepelt önmagában is szimbólumként. Talán ezért is gondolta a polgármestere a közelmúltban azt, hogy nincs is jobb helye a Szálasi-parlament tagjáról való megemlékezésnek, mint a csepeli Radnóti Miklós művelődési ház. Igaz, ez még mindig nem vadászat, és még csak nem is piknik, de közelítünk. A piknikhez mindenképpen, mivel a közelmúltban kiderült, hogy a hivatal emberei, mégis csak többet kóstálnak az egyszerű állampolgárnál. Erre utalhat az, ha egy közterületet pár ember kedvéért akár lakattal is elzárnak az oda előre bejelentett módon szalonnázni indulók elől. Márpedig a vezetés ilyen szintű megrettenése a civil szalonnasütőkről ugyancsak olyan korokat idéz, amit szívesebben látnák a korábban említett elfeledett sarokban. Mert mi mással lehetne válaszolni az erről szóló írás kérdésére: „Hogyan lehet az, hogy egy 40-50 fős civil találkozót felül ír egy zártkörű, 5-6 fős önkormányzati találkozó?”.

S ha már szó esett a Szálasi kormány miniszteréről, Kövér László szerint teljesen rendben van, ha legalább részben rehabilitálják. Márpedig a nagyobbik kormánypárt delegálta házelnökként ez óhatatlanul a kormányzati szemléletet tükrözi. S mert a Béke-nóbeldíjas írónak írt levelében ki sem tér a Horthy-kultusz pártolásának problémájára, a neohorthysta restauráció tehát a kormány szerint rendben van. Így tehát érthető az, hogy miért a Fidesz képviselői gyűjtenek a lovas szobrára, és miért nem zavarja a kormányzatot a szélsőséges megnyilvánulások térnyerése. Csak akkor kár kerek szemekkel csodálkozni azon, ha a Horthy-korszak bizonytalanságai elől menekülők eseteit felelevenítve, és a jelen gazdasági humorpolitikán nem kellően tudva mosolyogni, a fiatalok a határok felé orientálódnak.Tehát tényleg az áthallások korában látszunk élni. 

Simay Endre István

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook