Számháborúk varázspálcával.

Forrás:petesverse.blogspot.hu

Amióta a gazdasági miniszter megnyilatkozott a CNN-nek, tudjuk, hogy hazánkra egy tündérmese vár. Egy tündérmesében pedig az ember ne keressen feltétlenül logikát és következetességet. A mese nem azért van, hanem azért, hogy szórakozzunk rajta. Az persze más kérdés, hogy az országnak jó-e, ha a gazdasági irányítógarnitúra közröhej tárgya a nemzetközi szintéren. De minden nem lehet. A belső népszerűségnek ára van. Olyan ára, ami sajnos számszerűsíthető, és generációk juthatnak tőle virtuális vagy valóságos koldusbotra.

Generációk, mivel a nyugdíjkasszák kiürítése és nem nyugdíjalapokban való tartása egyfajta hitelt jelent a következő generációktól. Különösen akkor, ha további hiteleket kell felvenni az ország megfinanszírozására időközben. Ahhoz ugyanis, hogy a MOL-pakettre, meg ki tudja mi mindenre, elköltött forint-milliárdok okozta elhúzódó hiány betömhető legyen, ahhoz felhalmozni kellene tudnia a gazdaságnak. Kitermelve a majdani nyugdíjaknak bázist szolgáltató anyagiakban keletkezett hiányt, és természetesen az időközbeni hiteleket és kamataikat. Az tehát, hogy a miniszterelnök szerint nem jó hitelből élni, kétségtelenül olyan igazság, amit el lehetne fogadni. Csak az a baj vele, hogy a következő generációktól felvett hitel is hitel. Ha csak a magánnyugdíj-pénztári pénzekről lenne szó, akkor sem jelentett volna mást a populista retorika, mint amikor a kert egyik sarkából egy távolabbira lapátolják a ganét. Legfeljebb kevésbé érezzük a szagát, de amikor később mégis arra járunk, akkor sokkal büdösebb lesz. Mert időközben még rohad egy kicsit. Kamatos kamattal szagosítva a holnapokat.

Ilyen körülmények között különösen büdössé válhat az, hogy évekig az adóprés az egyetlen, amit a kormányzat ismerni vél a gazdaságpolitika hatékony eszköztáraiból. Ami még akkor is igaz lehet, ha a jelenlegi helyzetben a felelősség egy részét a nemzetközi viszonyokra és nemzetközi szervezetekre lehet rátolni. Mert az is nyilvánvaló, hogy a személyes felelősség előli menekülésnek ez egy kézenfekvő módja, és nem is kíván különösebb kreativitást. Annyira, hogy akár rá is lehet játszani erre lehetőségre azzal, hogy a törvényhozási gépezett uralásával szándékosan provokálni lehet a nemzetközi szervezeteket. Húzva ezzel az időt, és fokozva mindazon hibák számát, amiért a hordóról lekiabálva ellenségképeket lehet képezni. Természetesen az utóbbit nem csak külföldi szervezetekben meglátva, hanem a határokon is belül. Kikiáltva gazdasági, vagy kulturális csoportokat, nemzetiségeket ügyeletes bűnbakként. Ez utóbbi belefér az, ami jelenleg a belpolitikában megfigyelhető, és aminek a Radnóti Miklósról elnevezett művelődési házban tartott nyilas-írós emlékest csak egy lokális szennymélypontja. Ám olyan polgármester által szervezve, aki a nagyobbik kormánypártot képviseli.

A számok világába visszatérve kétségtelen, hogy Matolcsy György valamiért továbbra is bevételek növelésében látja az egyedüli megoldást. Ennek látszólag ellentmond az, hogy miniszterelnök a szektoriális különadók kivezetését emlegeti előszeretettel. S nyugodtan ki is vezethetők, hiszen a romboló szerepüket már elvégezték. A pénzintézetektől elvont eszközök ugyanis aligha adhatók oda a pénzintézetek által vállalkozásfejlesztésre. Ebből a szempontból különben mindegynek látszik, hogy egy ötletszerűen megállapított tranzakciós adó, vagy a különadó nyomja a pénzügyi szektort. Abban az esetben is, ha elfogadjuk, hogy a hordószónoklatban jobban mutat az, ha a bankok az univerzálisan hibásak, mint annak elismerése, hogy Orbán jobb-kezének gazdaságpolitikája tényleg csak mese. Mely könnyedén előkészítheti a közhangulati terepet a Jobbik kezének is. Különösen, mivel a valós gazdasági növekedéshez is pénz kell.

Egy gesztus
Forrás: http://www.gandul.info

Márpedig a lefosztott nyugdíjkasszát nem lehet még egyszer államosítani. A pénzügyi szektor forrásainak elvonása attól is megóvja a gazdaságot, hogy banki hitelek nyújtsanak fedezetet a vállalkozásoknak. Így a miniszterelnök és a gazdasági miniszter által beharangozott növekedés szintén meseszerűnek hangzik. Hiányozni látszanak azok a források ugyanis, amivel ezt meg lehetne alapozni. Különösen akkor, ha az IMF mégis megelégeli az időhúzást, és beint a végén. Az, hogy ez gazdaságilag mennyire megalapozott, vagy politikailag az IMF mennyire fogja meglépni, az a jövő kérdése és a gazdasági elemzők asztala lehet. Az azonban cseppet sem bíztató, ha mesemondók, kommunikációs gesztuszsonglőrök, és varázsszer-kuruzslók látszanak meghatározó szereplőknek lenni abban a mesében, ahol a lakosság többségének a szürke szolgahad szerepét osztották ki a jelek szerint. Különösen, mivel a masszaképzésnek látszik alárendelődni az oktatáspolitika. Nem hiába bukásra ítélve szimbolikusan is Orbán Viktort és kedvenc oktatás politikusát, Hoffmann Rózsát. Akit már felébreszthetne valaki Csipkerózsika álmából. Közölve azt, hogy eltelt a száz év, és a 21. században járunk.

Simay Endre István