2012. július 29., vasárnap

Miniszterelnöki tünetlicit.

Forras: http://gepnarancs.hu/
A miniszterelnök nyilatkozataival nagy bajok kezdenek lenni. Látszólag nagy a káosz, de ez korántsem olyan biztos. Létezik rá magyarázat, ha ennek nem is okvetlen kell örülnünk. Ahogy korábban már írtam végső soron sokakban megvan az igény arra, hogy a világ közepei legyenek. Mondhatni, természetes is egy bizonyos korban. Aztán az emberek zöme kinövi, és tudomásul veszi, hogy rajta kívül is van világ. Mégpedig olyan világ, aminek ő integráns része, és nem egyedüli mozgatója. Azon egyszerű okból kifolyólag, hogy az egyedüli mozgatók klikkjét a társadalmak a Panteonnak szokták fenntartani. A gyermek előbb utóbb erre éppen úgy rájön, mint arra, hogy nincs valós felelősségmentesség.

Az utóbbit ugyan nehéz megtanulni, és sokan, sokáig élnek olyan tévképzetek között, miszerint a lábuk nem attól fáj, hogy elbénáztak valamit, hanem azért mert az asztal belerúgott a lábukba. Ha valakit meghagynak az ilyen tévképzetekben, az hajlamos lesz felnőttként arra, hogy minden bokorban egy bűnbakot keressen a viselt hülyeségeiért. Talán ezzel sincs addig baj, amíg ezt a nézethalmazt megtartja magának. A bajok ott kezdődnek, amikor a valóság kezd beszivárogni az illető kis világába. Márpedig a valóságban mégis ott vannak a többiek. Akik nem biztos, hogy engedelmesen el szeretnék játszani a bűnbak szerepét. De ez persze csak az egyik oldala a történéseknek.

A másik világhalmazban ott vannak a dolgok mozgatórugói. Azok a fizikai és emberi viszonyok, melyek behatárolják az egyén mozgásterét. Szemére vetik, ha hazudik, vagy azt, ha hülyeséget mond. Beleértve azokat a mondatait is, amit rosszkor mondott rossz helyen. Márpedig az, aki a felelősséget semmiképpen nem szeretné vállalni, az konfrontálódni sem szeret. Ha ez társul a mindenkori megmondószerep, a világmozgató hatalom vágyával, akkor egy igen érdekes jelenséghalmaz kezdhet kibontakozni. A gyermek felépít magának egy alternatív világot, mely felnőttként óhatatlanul elnyomásra kerül valahol a bugyrok mélyén. Egy olyan világ, melynek egyedüli irányítója ő maga, ahol minden szavának tapsolnak, ahol minden kívánsága parancs, és minden kijelentése akkor is igaz, ha azok különben szöges ellentétben állnak egymással.

Ebben a világban mindig kielégítésre kerül minden óhaj, és minden cselekedett azonnali és pozitív visszajelzésre talál. Jó ez? Persze, hogy jó, hiszen tulajdonképpen ez a mesevilág sokszor nyújthat egyfajta védelmet a zord külvilág elől. A baj az, ha nem tanulja meg a gyermek azt, hogy ez tényleg csak egy személyes alternatív valóság, és nem szabad csak módjával belefordulnia a létező világba. Ellenkező esetben szinte biztosan megfigyelhető lesz két nagyobb jelenségcsoport. Az egyik a szinte kielégíthetetlen hatalomvágy. A másik az, hogy gyakorlatilag nagyon ingatag az önkontroll arra nézve, amit az illető összehord. A hatalomvágy nyilvánvaló alapja az, hogy a valóság soha nem fog olyan érzelmi mélységgel pozitívan visszaigazolni mindent, mint azt a mesevilág lakói. Maguktól nem. Tehát olyan szintű hatalmi apparátus kell hozzá, mely alkalmas legalább a látszatpozitivizmusra. Míg a meseszerű kijelentések oka kicsit bonyodalmasabb lehet.

Azonban végső soron hasonló. Az illető számára ugyanis nincsenek valós, rajta kívül álló határok. Ha tehát arról van szó, hogy szerinte egy másik ország belügyét kell átalakítani, akkor gond nélkül fog ott szavazás-bojkottra felszólítani. Számára ugyanis olyan, ami az ő hatalmi koordinátáin kívül létezhet, nincs. De ugyanez okból szinte tetszőleges számú munkahely megteremtését ígérni sem gond, és egyszerre beszélni demokráciáról és annak elhagyásáról sem. Az ő világában mindkettő valóság. A saját gyermeteg mesevilágában úgyis ő az irányító, tehát nem gond, ha egyik vezénylő tábornoka hiányt okoz, mert a másik az ő tündérhadseregével megszállja Amerikát, és pótolja a hiányt. Ebben a világban nem létezik ellenzék, mert az ellenzék is őfelsége ellenzéke, és tulajdonképpen neki tapsol. Ebben a világban nem létezik ellencsapás és válaszlépés sem. Mert mindenki vele akar megegyezni, ő a példakép és ő az egyetemes origo. A centrális erő forrása, akinek a nemzetközi, mit nemzetközi, a galaktikus tárgyalópartnerek is a kegyét keresik.

Ha tehát ebből a nézőpontból nézzük, akkor tulajdonképpen Orbán Viktor megnyilatkozásai teljesen megfelelnek egy sajátos világlátásnak. A felelősség előli pánikszerű menekülése például nem is új jelenség. Elvégre a Nagy Imre temetésén elmondott borostás beszéde is csak annak fényében értelmezhető, hogy tudjuk: Moszkvában már rég lejátszott döntés volt a csapatkivonás. Azt a beszédet tehát fél évvel korábban elmondani bátorság lett volna. Ott és akkor szinte semmilyen személyes kockázatot nem rejtett. A miniszterelnök ilyetén hozzáállása a világhoz nem új. Alighanem a korábbi kijelentései sem mindig fedték a valóságot és a valóság helyes értelmezését. Elég az olyan, legfeljebb a szélsőjobbnak gesztust gyakorló szövegekre gondolni, mint az IMF és az Európai Unió „sallerrel” való kitessékelése. S az a tudathasadt állapot, hogy egyszerre beszél európai demokráciáról, és az unió elnáspángolásáról. Esetleg arról, hogy ő itt áll a szirten egyedül, de majd az egész világ róla vesz példát. Mert jön Orbán Viktor, és az ő mesevilágában Istenként egy szemöldökráncolással megoldja a világ bajait. Bünteti az érdemteleneket és üdvözíti az arra érdemeseket. Feltéve, hogy kellő puhasággal, nyálmennyiséggel tudták lengőbordáig betolni nyelvüket a Vezér ősszájába.

A problémát az okozza csupán, hogy a világ ezt nem igazolja vissza. Mint fentebb írtam, beszivárog a rózsaszín papírmasé házacskába. S előbb utóbb rávilágít arra az egyszerű tényre, hogy gyermekdednek lenni lehet jó az egyénnek, de lehet közveszélyes a társadalomnak, ha egy infantilis akarnok hatalmat kap. Mert aki papírmasé világban él, ne fenyegetődzék lángszóróval. Különösen akkor ne, ha ebbe a személyes művilágába kényszerítette be korábban az ország gazdaságát. Talán jobb lenne, ha a gyermeki őrületbe beleálmodna valaki egy olyan gyógyszert, amitől a gyermek felnő, felveszi az ő kikészített muszájdzsekijét, és békében beül a hideg zuhany alá. Amíg a romok közt még akad egy olyan épületszárny, amibe kapaszkodva meg lehet próbálni újraépíteni azt a romhalmazt, ami maradt utána.

Andrew_s

12 megjegyzés:

  1. Nagyon korrekten írsz, és figyelemreméltó a fogalmazásod.

    Ajánlanám figyelmedbe a következőt:

    http://szevasztok.blog.hu/2012/07/31/goldenblog_453

    Szerintem nevezz be, nem veszíthetsz semmit.Én is neveztem :-) Egy szavazatod már biztosan lesz :-)

    Üdv: LBM igydolgozunk.blog.hu

    VálaszTörlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  3. Ahogy leírtad,már 89-ben sem volt 100-as a fiú...

    VálaszTörlés
  4. Korrekt írás... de egy beteg országban, miért ne lenne beteg a főnök..? ;)
    Ez így a "normális" itt nemde..? ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ahogy a közmondás tartja: fejétől....
      Viszont ezt a fejet a nép választja.

      Törlés
    2. A párton belül nyilván megvannak a maga haszonélvezői.

      Törlés
  5. Még ha csak infantilis lenne, de súlyos személyiségzavaros, tévképzetes, paranoid skizofrén közveszélyes pszichopata barom..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sok szempontból ma is infantilis. Másrészt ez az írás másfél éves. Azóta sok más szempontból szintet lépett

      Törlés
  6. Az írás ma is érvényes nemcsak Orbánra, hanem az őt körülvevő talpnyalók nagy többségére is.

    VálaszTörlés
  7. Kitűnő anamnézis!

    VálaszTörlés

Comments on Facebook