2012. november 9., péntek

A neveléstudomány munkavilága.



A munkaalapú társadalom víziója újra és újra felbukkanó kommunikációs fordulat a miniszterelnök nyilatkozataiban. Legutóbb október közepén, Orbán Viktor kongresszusi beszéde kapcsán volt téma, és visszaköszönt Matolcsy György jövőképe kapcsán is. Most egy pillanatra feledkezzünk meg arról, hogy hazánkban minden jel szerint, még a workfare is lehet unortodox, s arról is, hogy Hoffmann Rózsa apokaliptikus oktatáspolitikája szilánkokra hasogatja magát az oktatást, és benne a szakoktatást, a felsőfokú szakképzést is. Ellenben ne feledkezzünk meg arról, hogy az oktatásnak, valamint az oktatáshoz, az oktatási intézményekhez, a neveléshez kapcsolódó tudománynak azért mégis csak van némi köze ahhoz, hogy a jövő hétköznapjainak emberei megállják a helyüket a munka világában.

Ez lehet, hogy újdonság lenne az oktatáspolitika irányítójának, aki csak azt tudja, hogy miként lehet behódoló pózt felvenni a költségvetési megszorításokat bejelentő hatalommal szemben. Azonban kevésbé újdonság a különböző iskolákban dolgozók számára, akik ott ülnek a költségvetés és az elvárások malomkövei között. Így érthető az, hogy az iskolai munkához kapcsolódó tudományos munkák seregszemléje, az Országos Neveléstudományi Konferencia (ONK), évről évre számot tarthat a témával közelebbről foglalkozók érdeklődésére. Az idei, XII. konferenciát, részben talán a kormányzati kommunikációra is reflektálva, „A munka és nevelés világa a tudományban” címen rendezték meg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. A konferencia programja is azt mutatja, hogy számos tudományos műhelyből érkezett előadók adtak számot az utóbbi idők munkáiról. Nem egy esetben azt is sugallva, hogy maga a neveléstudomány egészére igaz az, ami az egyik szekcióban megfogalmazódott a mindennapokra. Az, hogy tulajdonképpen a paradoxonok világa.

Ennek megítélése nyilvánvalóan lehet egyéni vélemény kérdése. Az azonban biztos, hogy akár a nemek (gender), vagy akár a tanár szerepét tekintve az oktatásban, eltérő vélemények alakulhatnak ki. Nem függetlenül nyilvánvalóan a környezettől. Azon társadalmi környezettől, melyben egy iskola, és benne a gyermek „működik”. S persze nem függetlenül a diák egyéni képességeitől, és készségeitől, mivel azok nem esztergapadon alakulnak olyanná, amilyennek megismerjük. Így érthető, hogy a konferencia előadásai között, a teljesség igénye nélkül, hallhattunk az informális tanulással foglalkozót éppen úgy, ahogy a megváltozott képességű diákok tanításának problémáit feltárót. Ahogy hallhattunk nevelésetikáról, az internetes játékok hatásáról, a szövegértésről, és a Waldorf-módszer atyjáról, az iskolai konfliktusokról, vagy a már említett nemiségi hatásokról. Végső soron tényleg szinte minden metszetét felvillantva a munkaerő-piac bemeneti oldalán működő iskola-világnak. Az pedig talán külső, és közös szorítások hatásának is köszönhető, hogy a korábbi konferencián tapasztalható megosztottság mintha kevésbé élesen érvényesült volna. Pontosabban, az egyes tudományos iskolák, kutatói körök továbbra is elkülönültek, de mintha megindult volna valami közeledési, a kötelező érdek-udvariasságon átlépő, folyamat. Mert nekünk az akadémiai világban is Mohács kell talán. Ha ennek, és a hasonló konferenciáknak semmi más hatása nem lesz, mint a tudományos közvéleményben, közéletben megszüntetni a nem egy esetben kontraszelektálódásra emlékeztető elhatárolódásokat, már nagy eredményt könyvelhetnek el a jövőnk érdekében.

Az előadásokra visszatérve, természetesen szintén egyéni érdeklődés kérdése az, hogy ki melyik szekció előadásai iránt viseltet nagyobb érdeklődéssel. A konferencia anyagai közötti konferenciakötetben a többit is elolvashatja. Igaz, ehhez részt kell venni, mivel a korábbi évek gyakorlatával ellentétben a konferenciakötet nem került ki az internetre. Tekintettel azonban arra, hogy a konferenciák jellemzői közé tartozik, hogy sokszor évek múltán is érdekessé válhat egy-egy előadás témája, vagy az előadás adatai, remélhetőleg előbb-utóbb elektronikusan is rendelkezésre fog állni a teljes anyag. Akkor talán abban is bízhatunk majd, hogy talán azok is elolvassák, akiknek az oktatáspolitika közelében van a munkaszékük. Mert nem csak a konferencia anyaga lehet érdekes évek múltán. Az szinte triviális, hogy az iskolákban végzett munka hatásai évtizedes, nem egy esetben nemzedékekre kiterjedő hatással bírnak. S csak remélni lehet azt is, hogy az esetleges kritikai lehetőségre a politika reakciója nem a hasonló rendezvények, néhány iskolához hasonló, ellehetetlenítése lesz.


Simay Endre István

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése