Kereszténység és üldözöttség.

Az érintettek száma Stágel Bence olvasataiban.

A keresztények üldözésével foglalkozó konferencia előjátékáról, a hazai körülményekről, melyek annak néhány pontjával kapcsolatban kérdéseket vethetnek fel szóltam korábban. Mire azonban az MTI-re hivatkozó megjelent a híradás megjelent az eseményről további kérdések és események adtak különös aktualitást a konferenciáknak. Például az a politikai hullám is, amelynek keltője a Jobbik egyik képviselője volt, és amelyre a miniszterelnök hallgatása volt a válasz. Márpedig, vannak helyzetek, amikor a parancsra lejelentkező frakcióvezető fajsúlytalan, pénzbírsággal retorziót sejtető fellépése nem elegendő. Még akkor sem, ha Gyöngyösi kijelentését követően Novák Elődöt is csapdába ejtették a saját szemellenzői. Miközben szellemiségét tekintve az embertelen eszmék hívei a legjelentősebb üldözői a kereszténységnek, a keresztény eszmeiségnek.

Így aztán a tudósításban kerestem némi utalást arra nézve, hogy legalább egy fél mondat erejéig elutasítja a politikai haszonszerzés antiszemitáit. Nos, ha el is hangzott ilyen a konferencián, az MTI jelzett tudósításából úgy tűnik kimaradt. Ezt azért sajnálom, mivel ahogy Rétvári Bence korábbi, családokkal kapcsolatos, hozzászólását kommentálva megjegyeztem, hogy Jézus nem tett különbséget a gyermekek között, hasonló megjegyzéssel élhetünk itt is. Jézus az emberekért általában halt mártírhalált, és így bárki, aki megkülönböztet bárki ember fiát, meggyalázza Isten fiát. Amikor tehát a KDNP-t is maga mellett tudó, és a keresztény értékeket rögtön a Turul mellett emlegető miniszterelnök hallgat a listázási vágyak kapcsán, akkor ellentmondásos helyzet alakul ki. A Jobbik demonstrálja a keresztényi eszmék üldözését, s eközben, a keresztények nevében, a KDNP képviselője mélyen hallgat erről a konferencián. Miközben tehát a vallásszabadságról beszélnek fennen, ez a nézeteik szerint csak a kereszténység szabadságát jelenti ezek szerint. Végképpen értelmetlenné téve azt, hogy Rétvári Bence egy mindenkit képviselő államtitkári címmel feszített a meghívón.

Ugyanakkor természetesen mélyen egyet kell éreznünk mindenkivel, akit vallási okokból üldöznek. Így szó sincs arról, hogy felmenteném más vallások, ideológiák azon fundamentalistáit, akik hitük miatt üldöznek keresztényeket. Még akkor is, ha ennek számszerű értékeit illetően Stágel Bence, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ), KDNP-s országgyűlési képviselő ugyanazon adatokat alighanem újraszámolta az elmúlt év során. 2011. szeptemberében még 70%-ra becsülte a vallásuk miatt meggyilkoltak közt a keresztények számát, míg ez konferencia idejére elérte a 75%-ot. Ugyanarra a 2000 és 2010 közötti időszakra. Amiért ebbe a számháborúba nem mennék bele azt éppen az előbb elmondottak indokolják. Így ez itt és most csak jelzés inkább. Még azt a labdát sem csapva le, hogy vajon mennyire megbízhatóak az adatai egyáltalán, ha ilyen szabadon kezelhető becslésekkel él. Feltételezem inkább, hogy pontosabb forrásokat jelölt meg előadásában, mint pártelnöke a dolgozataiban. Akit, a tudósítás szerint mégsem emlegettek legalább a kereszténységüldözés hazai áldozatai között.

A más területek üldözöttjeit illető szolidaritás azonban szép dolog. Azonban kicsit furcsa, ha a befogadás adott esetben a keresztények felé lejtő diszkriminatívitás jegyében zajlik, mint azt a konferencia sugallja. Hazánk esetében pedig kicsit tovább árnyalja a képet a Rogán-Babák-Kapus -féle törvényjavaslat. Így aztán csak remélni lehet, hogy a KDNP-Fidesz szolidaritásképe nem olyan, hogy a gazdag keresztényekkel szolidáris, míg a szegény üldözöttekkel szemben elutasító. Mert azt ugyebár sokszor tapasztalni véljük, hogy kormányzatilag a szegény belföldiekkel szemben igen csak intoleráns, miközben a gazdagabbak felé meglehetősen szolidáris a kormány. Elég sunyi lenne azért a KDNP politikusától, ha a szolidaritást az anyagiasság és a hatalomgyakorlás koordinátái között értelmezné csupán. Különösen, mivel hazánk, ahogy az UNHCR honlapján bárki megnézheti, korábban is befogadója volt a máshonnan kényszerből távozóknak. Valláselvi vitát és számháborút generálni egy konferencia ürügyén tehát nem csak felesleges, de álságos is lehet.

A számokon kívül Stágel Bence nyilván arra is hozott példákat, hogy hazánkban, ahol parlamenti kormánypárt a klerikális lobbi politikai képviselője, mennyiben érvényesül a „törvényi hátráltatás, amely rendszerszintű, jogalkotási probléma, hiszen mások tiszteletben tartásának címszava alatt a vallási meggyőződés kifejezését teszik lehetetlenné”. Hacsak nem arra gondolt, hogy az Alaptörvény preambulumában kiemelt helyzetbe került kereszténység esetleg kiszorító hatással bírhat más vallásokra. De ez a konferencia címe alapján valószínűtlen, és szövegösszefüggésében is a keresztények hátrányos megkülönböztetésére célzott. Azonban, a nyilvánvalóan destruktív megnyilvánulásokat, például kegyhelygyalázásokat, elítélve érdemes talán megjegyezni, hogy nem minden keresztényüldözés, amit a megítélésben érdekeltek annak ítélnek meg. Elvégre Semjén Zsoltot is tanúként lehetne hívni arra, hogy ez a vallás csak az öt világvallás egyike. Aki tehát a középkor Vatikán-központú befolyását keresi, az bizony könnyen hátráltatva érezheti magát. Akkor is, ha pusztán a helyén kezelik. Mert korántsem biztos, hogy egy nyakában demonstratívan keresztet viselő munkatársat ezért, és nem alkalmatlansága miatt, tessékelnek ki egy pozícióból. A kereszt ugyanis éppen úgy nem tesz senkit alanyi jogon alkalmassá valamire, ahogy annak idején a párttagkönyv sem tette. S persze fel sem ment semmi alól. Még a más vallások rovására való terjeszkedési szándék alól sem.

Simay Endre István