Orbán gránitrepedéseinek nyomában.

Gránit ingókő
Forrás: Guam.net

A választási törvényekkel kapcsolatban felmerülő kétségekről már többször magam is megemlékeztem. S ilyen kétségek sajátos módon a Fidesz-en belül is lehettek, mivel Gulyás Gergely Fideszes országgyűlési képviselő már korábban azt nyilatkozta, hogy várhatóan az Alkotmánybíróság fog róla véleményt nyilvánítani. Az, hogy ennek ellenére mégsem kértek előzetes normakontrollt, az két dolgot is jelezhet. Az egyik az abban való feltétlen bizodalom, hogy adott esetben az alkotmány őrei úgyis a javukra ítélnek. A másik lehetőség az, hogy atombiztosak voltak a köztársasági elnök aláírásának megszerzésében. Ez utóbbi most biztosan megdőlt, mivel Áder János nem írta alá az új, és máris agyonváltoztatott választási rendszabály-gyűjteményt. Az persze a jövő zenéje lesz, hogy mit húz rajta a talárosan is talányos testület, de némi jelzésértéke azért ennek is van. Az Alkotmánybíróság döntésének pedig lesz.

Nem is annyira csak önmagában, a választási törvényre, hanem inkább talán a Fidesz-re nézve, mely párt pár szempontból amúgy is nehéz pillanatokat élhet át. A mérleg egyik serpenyőjében ugyanis ott van a saját miniszterelnöke, amely körülmény alighanem elég szögletes falat lehet nem egy esetben. Szinte biztos, hogy a kifele mutatott monolitikus kép ellenére okozhat néhány fejtörést egy olyan vezető, akinek a mentális egészségi állapotával kapcsolatban folyamatosak a találgatások. Ugyanakkor folyamatosan hiteltelenedik, és még nyilvánvalónak látszó helyzetekben sem mindig ura a mondatainak. Ez utóbbit egyébként jól mutatta Orbán Viktornak az az antiszemita megnyilatkozása, amit legutóbb is produkált a parlamentben. De nem kevésbé lehet problémás a diktatúrát elfogadó korábbi elszólása. Az, hogy mindezeknek milyen a belső visszhangja, nyilvánvalóan a párt belügye. S egy olyan, erősen kötött hierarchiát mutató szervezetnek, mely egy, gyakorlatilag a teljhatalom látszatával, vagy tényével bíró vezető köré épül eminens érdeke is, hogy ne mutasson repedéseket. Miközben bekövetkezhet egy olyan helyzet, amikor egyfajta személyiségi licithelyzet alakul ki az említett vezetőben.

Ha ugyanis egy, a hatalomhoz, vagy inkább a mások neki való kiszolgáltatottságához erősen ragaszkodó vezető azt érzi, hogy lazulnak az istrángok, akkor azok megrántásához folyamodhat. A gyengülő befolyás látszatát, a gyeplőkezelés mellett, azzal kívánván egyensúlyozni, hogy a saját szerepét túlhangsúlyozza. Utalnék itt az „ameddig a helyemen vagyok”, illetve az „ameddig én ezen a helyen állok” kezdetű, kifele címzett, szólamokra a miniszterelnöknél. A szervezeten belül pedig ez hatalomlátszatság jelentheti azt, hogy egyre jobban elvárná a szerinte alatta állóktól, hogy demonstratívan menjenek le kutyába. Mert a másokon uralkodni vágyónak kell az a látszat, hogy ő valóban uralkodik másokon, és ő a nagy machinátor. Az, akinek szellentésétől is világok függnek. Azonban vannak helyzetek, ami egyfajta padlópozíció. Nem azért, mert a szervilizmusnak léteznének határai, hanem azért mert eljöhet az a kitörési állapot, amikor a vezér, és annak zárt köre melletti kitartás az egyénnek nagyobb veszteség lehet a jövőbeli sorsát illetően, mint a rugalmas elszakadás. Akár valós tartalmú ez az elszakadás, akár annak jól menedzselt látszata. Mindkettőre ugyanis csak akkor kerülhet sor, ha a szervezeten belül megjelennek a komoly kérdőjelek, és a hatalmi struktúra, bármilyen csikorogva is, de több pólusúvá válik.

Amikor tehát az utóbbi időszakok történéseit nézzük, akkor talán érdemes lehet ebből a nézőpontból is rátekinteni a Fidesz nevű gránitgúlára. Tulajdonképpen Rogán Antalnak az a beszéde, ami Orbán antiszemita megnyilatkozását előzte meg egy nappal. szintén jelezhet egyfajta pólusosodást, ingókővé alakulást. A frakcióvezető ugyanis nem győzte hangsúlyozni, hogy tulajdonképpen magánvéleményt mond. Finoman, de biztosan elhatárolódva a Fidesz akkori, a Jobbikkal igencsak kiegyező főcsapásától. Lehet, hogy ez gyenge jelzés önmagában, de ehhez csatlakozik az a bevezetőben említett másik is, hogy a köztársasági elnök, akit maga Orbán Viktor buktatott erre a helyre, csak nem írta alá a választási törvényt. Ennek is inkább jelzés, mint gyakorlati értéke lehet, ha az Alkotmánybíróság jónak tartja jóváhagyni azt. Ugyanakkor az Alkotmánybíróságnak voltak már a kormányzattól elhatárolódó lépései nem is olyan régen. Eközben látszik az a görcsös erőlködés, ami sajátos módon nem az erőt, hanem éppen a gyengeség látszatát erősíti. Ilyen a Civil Összefogás Fórum (CÖF) akarása arra, hogy Bajnai Gordon járatódjon már le. Példaként erre a legutóbbi CÖF-akció hozható, mely a TÉNY című kiadványban öltött testet. Holott tudhatnák, hogy a végtelen, és erőszakos akarás előbb szül esetleg verítékszagot, mint eredményt a demokrácia körülményei között.

Mindezek, egyenként lehet, hogy apróságok, azonban összességükben könnyedén válhatnak árulkodó jelekké. Annak a belső folyamatnak a jeleivé, ami Orbán Viktor pozícióját, illetve annak némi gyengülését érintheti. S lehet azon moralizálni, hogy a gyengülő oroszlánba etikus-e belerúgni? Miközben nyilvánvaló, hogy csak a gyengülő oroszlánba lehet azt érdemben megtenni egy olyan szervezetben, mely belső működését tekintve, és a látszatok alapján alig tekinthető valósan demokratikusnak. Amikor tehát a nemzetközi visszhangok lökéshullámai, és a belföldi hatalom-görcshullámok interferenciába kerülnek, a hajszálrepedések szétterjedhetnek. Akár egymást erősítve is. Mely önerősítő folyamat végül akár a Fidesz átépülését is eredményezheti. Azt pedig, hogy ez a helyzet bekövetkezik, bekövetkezhet-e, azt a holnapok fogják megmondani.

Simay Endre István