Semjén és a diplomafogások.

Forrás: HVG

Miközben a minap még arról szóltak a hírek, hogy Semjén Zsolt etikai vétségét állapította meg az ELTE vizsgálata, a kép árnyalódni látszik. Annak ellenére ugyanis, hogy az érintett politikus első reakciója az ügy lezártnak tekintése volt, később azért mégis adott egy nyilatkozatott arról, hogy azért mégsem annyira. Egyfajta politikai üzenetet küldve ezáltal, hogy csapatai állnak a vártán és harcban állnak, és tulajdonképpen ő csak az ügy mártírja, mivel csak a fogástalálás hiánya a probléma. Mármint az, hogy rajta nem talált fogást az a fránya ellenzék, és ennek kompenzációja az egész ügy. A szociológiai dolgozatával kapcsolatban aztán szép csendben, mondhatni surranó-pályán a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, illetve az egyetem egyik tanára is megszólalt a KDNP-s politikus védelmében.

Nem vitatva a hozzászólás esetleges aktualitását, azért érdemes talán felidézni, hogy ez az az egyetem, mely tudományos fokozattal tüntette ki Semjén Zsoltot egy olyan dolgozat kapcsán, amiben korántsem önplágiumról van szó. Így, amennyiben sikerül a Pázmány részéről az ELTE térfelén tartani a labdát, addig ugyebár megússzák azt, hogy egy magát katolikus szellemiségűnek nevező egyetemnek kelljen vizsgálatot tartani egy csúcspolitikus ellen, aki egy magát katolikusnak nevező párt vezetője. Ami természetesen jelentheti a korábban felvetett vizsgálat elhalasztását, vagy megúszását, mint a Pázmány közvetlen hasznát az ügyből, de nem jelenti azt, hogy felmentené az ELTE vizsgálóit az esetleges, és Jobbágyi Gábor egyetemi tanár által jelzett, hiba alól. Ez a hiba formálisan különben fennállhat, hiszen a konzulens munkája, melyben a Semjén által írtak visszaköszönnek, később jelent meg, mint a politikus dolgozata. Ugyanakkor, miközben Semjén védelmében arról szólnak a hírek, hogy a dolgozatot bíráló konzulensnek fel kellett volna ismerni az esetleges vázlatairól másolt szövegeket, a konzulens szerint a szocio-Semjén v2.0-t már nem mutatták meg neki.

Amennyiben ez igazolható, akkor bizony tényleg bekerülhetett szöveg Semjén dolgozatába egy, a konzulense asztaláról származó vázlatból. Ez már önmagában is súlyos etikai problémát vethet fel, de ezt a politikus nyilván a saját lelkiismeretével fogja lerendezni. Esetleg majd meggyónja valamelyik párt-társának. Ezzel párhuzamosan, ha a konzulens csent a diák munkásságából, az ELTE akkor is bajban van. Azt jelentheti ugyanis, hogy elfogadottnak ismert gyakorlat a diák dolgoztatása egy konzulens kutatásában, majd a diák eredményeinek piócázása a saját tudományos munkásságba. Ez azonban etikailag legalább annyira támadható lehet. Az ügyön a politikai játszmába nyakig belemerülő Tausz Katalin húzhatja a legrövidebbet. A malomkövek közül ugyanis könnyedén dékáni talár nélkül kerülhet ki. Ami akkor is kellemetlen lehet, ha valahol, mondjuk a Századvég környékén, hirtelen majd úgy látják, hogy egy szociológus úgy kell, mint egy falat kenyér. De kár lenne ennyire előreszaladni az ügyben, és kissé térjünk vissza arra, amiről részben már volt szó.

Először, bár már szóltam róla, de talán érdemes a szakdolgozatokra, diplomadolgozatokra, azok céljára rápillantani. Ezek, és a védésükhöz csatlakozó vizsgák célja annak igazolása, hogy a diák elsajátította az adott képzés tudásanyagát, abban elmélyült, és a megszerzett tudás önálló alkalmazására képes. Legyez az az alkalmazás önálló kutatás, vagy korábbi munkák kritikai feldolgozása. Az is nyilvánvaló, hogy az adott képzés csak akkor tekinthető valós képzésnek és nem jutalompapír-osztogatásnak, ha a diák a képzés során meghaladja a tanulmányi előélete során elért szintet. Ellenkező esetben a képzés célját, és hatékonyságát vesztettnek tekinthető. A rá fordított pénz pénzkidobás. Akárki állja a számlát. Az is nyilvánvaló, hogy a pénzkidobás elkerülésére olyan képzés kell, ami színvonalában alkalmas a diák fejlesztésére, és olyan dolgozat-bírálati rendszer, mely alkalmas annak a hozzáadott értéknek a feltárására. Ez utóbbinak a kicsorbulása különben az, ami már a Schmitt-ügyben is felmerült. Az is nyilvánvaló, mint azt már korábban írtam, hogy a hozzáadott érték csak akkor igazolható a diák részéről, ha a források jelölése korrekt. Ellenkező esetben nem a diák tanulmányi előrehaladásáról ad ki a képző-hely bizonyítványt, hanem arról, hogy az általa biztosított képzés alkalmatlan a tudáskészlet színvonalának emelésére.

Ezt figyelembe véve érdemes a jelzés nélkül máshonnan átvett dolgozatrészeket megítélni. Az, hogy egy szociológia dolgozat megvédhető volt egy korábbi dolgozat törzsanyagának jelentős mértékű átvételével, az részben minősíti a diákot, de minősíti a képzést is. Azt jelenti, hogy a diák eléggé etikátlan módon egy másutt már megvédett dolgozatot sütött el másodszor. Nem fektetve túl sok energiát az újabb képzettséget igazoló papírba. Másrészt minősíti a képzést is, ami ezek szerint nem volt alkalmas teljesíteni a célját. S ez az, amiért Tausz Katalin nyilatkozatából hiányoltam a ennek a szálnak az érintését. Érthetően talán a dékán szempontjából, de feladva a labdát a vizsgálatot megkérdőjelezőknek. Nyilvánvaló szívességet téve Semjén Zsoltnak és a Pázmánynak. Ott különben nem hiányzik egy jó szociológus? ELTE-n szerzett dékáni gyakorlattal? Nyilatkozat- és politikailag gesztusképes. Mert a súlyos etikai vétség nem csak akkor állhat meg, ha Semjén Zsolt a konzulense fiókjából dolgozott, hanem akkor is, ha a sokat emlegetett önplágiumot követte el. A képzését tekintve verte át a bírálókat, a vizsgáztatókat.

S ugyanez a morális kérdés felvethető a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen készült dolgozatokkal kapcsolatban is. Még akkor is, ha az idézés nélküli szövegátvételeknek van egy, a szerzői jogot is érintő része. Ha ugyanis a Pázmányon is megvédhető egy doktorival egyenértékű dolgozat úgy, hogy nem derül ki egyértelműen a diák tanulmányainak szintje, akkor ott sem lehet teljesen konzekvens a szintfelmérés. Az egyik lehetséges megoldása a helyzetnek, hogy a diák nem tartotta szükségesnek megjelölni a forrást. Például azért, mert a képzés nem nagyon haladhatta meg azt a színvonalat, amit a könyvek másolása képviselt, és ennek a diák a tudatában volt. Ahogy annak is, hogy a tanárok felkészültsége alkalmatlanná teszi azokat a puskázás lebuktatására. A mások gyengeségének kihasználása természetesen nem emeli a morál bajnokává a kihasználót akkor sem, a bírálók olyanok, amilyenek. Ez a szempont szinte független attól, hogy mennyi az így átvett szöveg terjedelme. S talán magyarázattal szolgálhat arra is, hogy a Pázmány miért nem akar vizsgálódni egy olyan esetben, amikor talán neki kellene az etika-tanítás élharcosáról kimondani azt, amit Tausz Katalin kimondott. Viszont azzal, hogy az ELTE-n esetleg kérdésesen vezettek egy erre vezető vizsgálatot, a Pázmány hasonló megállapításának az ereje is óhatatlanul kisebbé válik majd. Az ELTE akart, vagy akaratlan szívességtétele tehát nyilvánvaló.

Már akkor, ha Semjén és a csapatában, a felsőoktatás pénzével is, játszó Hoffmann Rózsa felkészült az esetleges vizsgálatra. Arra, amit esetleg a kaotikussá váló helyzet tisztázásának igénye kikényszeríthet a Pázmány Péter Katolikus Egyetemből. Annak megelőzésére pedig, hogy bárki keresztényüldözést kiáltson, leszögezném, hogy a katolicizmus egyes felfogásai nem okvetlenül azonosak a kereszténység tanításaival. Ahogy ezt Rétvári Bence elég nyilvánvalóan demonstrálta korábban a KDNP részéről.

Simay Endre István