A második félév diák-félideje.

Foto: EISimay

A tanítás lendületbe jön hamarosan a második félévében a 2012/2013-as tanévnek. Sok szempontból vízválasztó is lehet ez a pár hónap a diákság szempontjából. Hagyományosan is az, hiszen az államvizsgákra, illetve az érettségikre készülés félévei is tradicionálisan a második. Ebből a szempontból is lényeges lehet, hogy a diákság és az oktatáspolitika mérkőzésének aktuális félideje miként alakul majd.

A bemelegítés, mint azt tudjuk, már december óta zajlik, és számos kisebb ment lezajlott. Azt is mondhatnánk, hogy mindkét fél megtette a tétjeit, és egyfajta részgyőzelmek is születtek. Ezek közül a legutolsó kétségtelenül az, amikor a HÖOK megkötött egy részmegállapodást az Emmi vezetőjével való tárgyalások során. Remélhetőleg nem a tárgyalások zárásaként. Ellenkező esetben ugyanis semmi értelme nem lenne annak a bejelentésnek, hogy a HÖOK kiszedette azt a passzust, mely kizárta a Hallgatói Hálózatot (HaHa) a tárgyalásokból. Ami különben önmagában is egy sajátos felfogást tükröz. Nevezetesen azt, hogy egy alapvetően többdimenziós tárgyalási szituáció leredukálható egy kétszereplős játékká. Egy olyan helyzetbe csatornázva be a tárgyalásokat, mely egyaránt ad kibúvót a miniszternek, és osztja meg a diákságot. S nem is csak a diákságot, hanem az oktatáspolitika teljes ellenzékét. Egyáltalán nem meglepő tehát, hogy a HaHa aktivistái megjelentek azon a konferencián, melynek keretében Hoffmann Rózsa és Balog Zoltán a szakmainak kinevezett köz közé gondolta keveredni. A konferencián a hegy elment Mohamedhez, ha már nem hívták a tárgyalóasztalhoz önként.

Ez azonban mit sem változtat azon a helyzeten, hogy az egyetemi hallgatóság felszalámizására komoly erőfeszítések zajlanak. Egyébként nem is teljesen meglepő módon. Még decemberben írtam, hogy „azért nem árt emlékezni arra, hogy annak idején a HÖOK és a Fidesz között nem volt túl éles ellentét”. Ami természetesen nem jelenti azt, hogy most elégedetten dőlnék hátra azzal, hogy „naugye, megmondtam”. Mert nem mindig jó, amikor az előzetes várakozások beigazolódni látszanak. Az azonban biztos, hogy alapvetően két képviseleti megoldás látszik versenyezni, melyek egyike kétségtelenül a HÖOK által reprezentált lényegesen hierarchikusabb érdekképviselet. Vezetővel és képviseleti piramissal, ami azt a képzetet sugallja, hogy elegendő a fejet meggyőzni, aláírásra bírni, és akkor a döntések, megállapodások szépen végighullámzanak az egyes lépcsőkön lefele. Olajat öntve a hullámzó elégedetlenségekre. Melyet tovább csillapít a kiszolgáltatottság a tanintézmények felé az államvizsgák környékén.

Egyben természetesen van egy járulékos következménye is annak, ha a kormányzat csak egy szervezetet fogad el legitim tárgyalópartnerként. Az, hogy elég lehet ellenfélként is csupán erre az egy szervezetre, és az azzal kapcsolatba hozható emberekre koncentrálni. Például egyes HÖK-szervezeteken keresztül. Cseppet sem vitatva, hogy ott sem csak szentek ülnek. Inkább csak jelezve azt, hogy az ellenfelek számának csökkentése, és a játékban maradtak hiteltelenítése, megosztása egyáltalán nem idegen stratégia annak, aki látott már többkörös stratégiai játékot a gyakorlatban. Nem véletlen tehát, hogy a hallgatói szervezetek tagjai szemében elég gyorsan lebuktak ezek a kormányzati húzások. Mert, mint azt tudjuk, de említettem is, azért ez mégis csak egy több szereplős játszma. Egyben a képviseleti formák kezelésének eltéréseit, és az azok közti egyfajta versenyt is elhozva.

A többé-kevésbé kötötten hierarchikusnak tekinthető HÖOK mellett ugyanis kialakultak az alternatív érdekképviseleti, érdekérvényesítő megoldások. Alapvetően a jelenleg elérhető technológiai lehetőségeket „lekövetve” és kihasználva. Ahogy maga a már említett HaHa is hálózatként, alapvetően az internetes szervezés lehetőségeit kihasználva jött létre. Jelezve azt, hogy igenis lehet a bázisdemokrácia talaján állva is hatékonyan mozgósító szervezetet létrehozni, és működtetni. De ezzel a HaHa nincs egyedül, hiszen létrejött hasonló szervezet az egyetemi oktatók hálózataként és a szülők képviseletére egyaránt. Mely szervezeteket Balog Zoltán szintén leseperni látszik a tárgyalóasztalról. Alighanem azért, mert az erősen hierarchikus kormányzat számára érthetőbb egy hasonlóan felépülő, és előéletében sem túl távoli szervezet, mint egy szemléletétől eltérő képviseleti felfogás. Nem vitatva persze azt sem, hogy diffúzabb közösséget könnyebb úgy feltüntetni, mint valós képviselő nélküli, és a tárgyalásokra alkalmatlan szervezetet.

A diákok és a kormányzat kapcsolatában tehát az eljövendő időszak kétségtelenül a különböző képviseleti formák „vizsgáját” is elhozhatja. S persze arra is választ adhat, hogy a minisztérium mennyire hajlandó elfogadni tárgyalópartnerként a különböző szervezeteket. Ugyanakkor kihívás lehet az említett szervezetek számára is az, ha Balog Zoltán meghívja a képviselőiket a tárgyalóasztalhoz. Ebben az esetben ugyanis mégis csak egyfajta hierarchiát kell tudni felmutatni. Arra adva garanciát, hogy a megkötött megállapodások nem csak az éppen jelenlevőkre lesznek később érvényesíthetőek. Egyben természetesen azt a helyzetet is fenntartva, hogy a korábban mozgósított tömeg a későbbiekben is megmozdítható lesz. Ellenkező esetben a kormányzat az időhúzással egyszerűen kiüresíti a diákok, a tanárok korábbi ellenzékiségét. A végén pedig, apró intermezzóként kezelve a decemberi eseményeket, mégis le fogja nyomni az oktatási intézmények, a tanárok és a diákok torkán azt az oktatáspolitikát, amit a Hoffmann Rózsának nevezett hangszórón keresztül, Balog Zoltán keverőpultján át Orbán Viktor szakpolitikai ismeretszintje vezényel.

Miközben megindult a diákok csábítása a szélsőségek irányába is, ami az apátia felé félúton radikális kitörést ígérhet a sorok között. Így újabb korábbi idézettel zárva tehát „csak remélni lehet azt, hogy a most megmozdult, és apátiából felébredt fiatalok tömege nem valami hatalmi megvezetés eszközekén fognak csúfosan orcára esni”.

Andrew_s