Felvételek kampánykora.

Az MSZP által készített videó hatásosságán lehet vitatkozni, és korábban magam is írtam annak kapcsán. A március idusán kialakult katasztrófahelyzettel összefüggésben újabb, mozgóképes üzenetek bukkantak fel az interneten. Olyan is, ami a Bukás című mozi képsorait használta fel, és olyan is, amit a kormánypropaganda céljaira készítettek. S mely utóbbiról korántsem állítható biztosan, hogy nem egyfajta bukás.

Különösen annak fényében, hogy a közösségi médiák mém-készítőinek első reakciós munkásságát feldolgozó NOL-cikkben hivatkozott Bukás-remake linkje elhalálozott. Amivel kapcsolatban kicsit kínos lehet elmagyarázni majd, hogy önként tűnt el a feltöltője, és nem a kormányzat hatott a megjeleníthetőségre. Természetesen annak tudomásul vételével, hogy korlátlan tere van a magyarázkodásnak a videó-megosztók szervereit illetően. Miként Selmeczi Gabriella is alighanem már régen megkapta azt a spontán nyilatkozatát, melyben a gyűlöletkampánnyal hozza majd összefüggésbe akár a havazást is. Az arra szerinte negatívan reagálókat pedig különösen. Eközben abban reménykedve, hogy a Fidesz szócsöve talán kegyelettel emlékezik meg, vagy legalább hallgat azokról, akik megfagytak a rendkívüli időjárásban. Szívem szerint persze abban is bíznék, hogy a megfagyottak halálát az ellenzék sem fogja kampánycélokra felhasználni. Lesüllyedve abba a posványba, amiben jócskán jártak előtte az öngyilkosok sírján táncoló szavazatkufárok.

De ezt a szálat most szándékosan eldobva a másik, immár kifejezetten kampány-videóról is érdemes megemlékezni. Különösen, mivel szinte azonnal a közmosolygás tárgyát képezte az Orbán-Pintér páros autókázásáról készült műremek. Már csak azért is, mert a felvétel számos olyan másodlagos információt hordoz, amit aligha akarhattak megosztani a nagyérdeművel. Beleértve azt az igazi vidékies „putrit” is, ahol az egész indul, valamint azt a nyelvezetet, ami leginkább valami műbratyizós leereszkedéssel jellemezhető. Még akkor is, ha van, akinek a „Hogy állsz Sándor?” és az út közben leszólított, spontán arra sétáló fiatal párnak odalökött „Na, jöjjenek!” bejön. De árulkodó lehet az útvonal feldolgozása is, mely feldolgozás egy blog-kommentben olvasható, és „összefoglalva: Viktor elindult Felcsútról, felhajtott Bicskénél az autópályára, egy darabig el tudott menni, majd visszafordult. Lement Csákvárra, onnan fel Oroszlányon át Környéig, majd vissza Felcsútra. Autópályás mentést nem látott, nem is találkozhatott. Az anyagot szombat délelőtt vették fel, mert amikor Környe felé ment, akkor balról sütött a nap (pénteken nem volt napsütés).”

Amennyiben ez megállja a helyét, akkor a köz-közegbe való helyzetmegnéző leereszkedés öngólgyanús. Amellett, hogy az egész akciónak van egy mesterkélt, „most megmutatjuk, ahogy lementünk közemberbe” típusú áthallása. Olyan, amiben több a leereszkedés, mint a megtiszteltetés. Ismert ez a történelemből TSz-látogatásos kivitelben éppen úgy, ahogy még korábbról: „A szédítő iramban váltakozó események között Horthy Miklós nemcsak az állami létünket egyedül biztosító Nemzeti Hadsereget vezényelte, hanem továbbfejlesztette a politikai élet minden rezdülését is. Meglátogatta az idegen megszállás alól felszabadult Tisza-melléki tájak magyarságát s a nép a legőszintébb megnyilatkozással köszöntötte és zárta szívébe a fővezért”. De Orbán Viktor, nem kevésbé áthallásos látogatására is emlékezhetünk a nép egyszerű gyermekéből kiemelt államtitkáránál. Ha pedig valaki bajbajutottakkal kapcsolatban kíváncsi kis történelmi visszatekintésre, annak egy régi filmhíradó-szöveget lehet javasolni: „Vitéz nagybányai Horthy Istvánné, a kormányzó-helyettes özvegye Miskolcra érkezett a Vöröskereszt kórházainak meglátogatására. A pályaudvaron a város katonai és polgári előkelőségei fogadták a főméltóságú asszonyt. Vitéz Horthy Istvánné, aki maga is vöröskeresztes ápolónő, kórházlátogatásai során meleg közvetlenséggel érdeklődött a sebesült honvédek hogyléte és ügyes-bajos dolgai iránt.”

Alkalmasint az utóbbi esetében is nyilvánvaló a megrendezettség és a kommunikációs előny reménye. Azt sem vitatva, talán vannak helyzetek, amikor látszólag hatásos is. Például, amikor árgus szemekkel figyelik a tapsolók lelkesedését. Ám éppen ezek az ismert előzmények teszik többek között ezeket a megrendezetten spontán megnyilatkozásokat alapvetően nevetségessé. S bár politikailag kétségtelenül az egyeduralom felé autókázást jelzi, emberileg akár sajnálható is lehet az, akinek már ilyen áron kell a siker látszatát biztosítania önmagának.

Andrew_s