2013. március 11., hétfő

Hogy ki a bűnös, Orbán dönti el?!

Akiktől elvárt a taps.
Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd
Az Alaptörvény legújabb módosítása ellen többrendbeli tiltakozóakciók szerveződtek, melyek egyik friss eseménye volt, hogy a Parlament elől tiltakozó középiskolásokat vittek el a rendőrök. Olyan körülmények között, amikor a kormányzó pártok biztosra veszik az általuk kezdeményezett módosítások megszavazását a Parlamentben, és Orbán Viktor felszólalásában a plenáris ülésen nem esett szó sem az említett módosításokról, sem a tiltakozó akciókról.

Ezzel tulajdonképpen végképpen elmulasztotta azt a lehetőséget, hogy elhatárolja a pártját a gyilkosokra is számító véderők megszervezésétől. Márpedig ez közvetve igazolja azokat a nézeteket, hogy a Fidesz igen komoly kettős mércét alkalmaz. S miközben Orbán Viktor beszédírói a középiskolások délelőtti akciói kapcsán még csak hivatkozhatnának a meglepetés erejére, a hétvégi események kapcsán ez a menekülési út is csak zsákutcává válhatna számukra. Alighanem hiba lenne azt feltételezni, hogy a napi hírektől elzárt szerzetesek készítik elő, több hetes átfutással, a miniszterelnök fellépéseit. Így sokkal valószínűbb, hogy az Alaptörvény módosítása elleni tiltakozások megemlítése szándékosan maradt érintetlen Orbán Viktor által. Talán azért, mert így gondolta a kormányzat megkerülni azokat a kínos kérdéseket, mely a pártirodák agresszív védelmét megvalósítók toborzásával kapcsolatban esetleg felmerültek volna.

A tervezetten hallgatást látszik alátámasztani az is, hogy amikor az ellenzék mégis szóba hozta, akkor Harrach Péter, a kisebbik kormánypárt képviselőcsoportjának vezetője ezt erősen nehezményezte. Azzal, hogy igazán galádság volt kitérni olyasmire, amiről a vezér hallgatott. Talán elfeledve azt az apróságot, hogy a Fideszt kötelezheti a párthűség, a KDNP-t a lojalitás, de az ellenzéket nem tapsoncnak tartják. Egy demokráciában legalább is nem. Reakciójával tehát, a sorok között, tulajdonképpen alátámasztotta azt a DK által tartott „Önkényuralom”-feliratot, melyet különben szintén nehezményezett Harrach Péter. Márpedig, mivel számolni lehet azzal, hogy Orbán Viktor szándékosan provokálja a kommunikációt egy rázós témával, akkor jelentőséget kaphat az, amiről hallgatni szeretne. Például azért, mert a rezsicsökkentéssel kapcsolatos populizmus lehet hálás téma akkor, amikor a hatalmának minden áron való megtartásának jelképrendszerével kapcsolatban kellene különben magyarázkodni. Ezért dönthettek az miniszterelnöki beszéd előkészítői amellett, hogy a bírói testületnek megüzent fegyelmezési szólam kisebb rossz lehet, mint Orbán Viktor személyes, akárcsak közvetve megnyilvánuló hatalmának kikezdhetősége.

Holott azt üzenni egy demokráciában a bíróságoknak, hogy a hatályos jogszabályok alapján meghozott döntésük botrányos a hatalom szerint, szintén nem kockázattól mentes. Márpedig Orbán Viktor pontosan ezt közölte a saját hatalmától, befolyásától némileg elvakultan. Azt ennek kapcsán természetesen lehet talán vitatni, hogy a miniszterelnök, mint azt Gyurcsány Ferenc vélelmezi, a demokratikus kontrollját vesztette-e el, vagy csak az önkontrollját. Az azonban nem annyira vitatható, hogy Kontrát Károly államtitkárt igencsak nehéz helyzetbe hozhatta annak értelmezése okán, miszerint a jogrend mindenkire érvényes. A kormányzat ugyanis azzal, hogy az energiacégek mellett a bíróságok elleni egységfront kialakítására szólítja fel híveit, végső soron egy ennél sokkal súlyosabb üzenetet is kipostázott. Az ugyanis csak egy retorikai fordulat, hogy Orbán Viktor botrányosnak nevezte a bíróságok döntését. Az Rogán Antaltól pedig egy alighanem elvárt szóvirág volt, hogy a bíróságokat is besorolta a magyar állampolgárok ellen fellépő nyomásgyakorlók sorába. Még azt sem lehetne tiszta szívvel állítani, hogy a Fidesz frakcióvezetőjének politikai előéletét tekintve ez roppant meglepő fordulat.

A súlyát a kialakult helyzetnek egyrészt adja, hogy ezt követően nem lehet következetes szabálykövetést elvárni senki mástól sem. Ami felértékeli a Jobbik részéről elhangzott, és a közbiztonság állapotát felhánytorgató hozzászólásait. Azok cigányozó, rasszista felhangjairól a hangsúlyt áthelyezi az igazságszolgáltatás tehetetlenségére. S ezzel Orbán Viktor tulajdonképpen gesztust gyakorolt a szélsőségek számára. Ugyanakkor, miközben a szabálykövetési elvárások széthullása is súlyos következményekkel járhat, mégis ez lehet a kisebbik rossz a miniszterelnöki felszólalásban. Egy sokkal nagyobb problémát jelenthet azt, hogy a kormányzatot, és ezzel a kormányzó pártokat, Fidesz-t, és a KDNP-t tulajdonképpen deklaráltan kivonta az igazságszolgáltatás hatálya alól.

Ezzel gyakorlatilag azt lefektetve, hogy Orbán Viktor és holdudvara, a jogrendtől teljesen függetlenül, magának vindikálja a jogot a büntetendő vagy elítélendő helyzetek akár egyedi eldöntésére. Olyan helyzetet teremtve, ami a tartalmi eltérésektől eltekintve, retorikailag nagyon hasonlít a „Wer ein Jude ist, bestimme ich!”, Karl Luegertől származó, de Göring által is átvett kijelentésre. Innentől ugyanis Orbán Viktor nyugodtan kiállhat és kijelentheti, hogy „Hogy ki a bűnös, azt én döntöm el!”. S így értelmezhetővé válik az is, ha nem érzi szükségét az elhatárolódásnak attól, hogy elítélt gyilkos védje a Fidesz székházát. Elvégre egy jogerősen elítélt szemszögéből a bírósága hozhat botrányos ítéletet. S vezére másnapról ártatlannak nyilváníthatja. Az etika tanításáért felelős oktatáspolitikust adó KDNP pedig lelkesen asszisztál ehhez.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése