2013. március 25., hétfő

Szájer József Alaptörvény-védelme.

Forrás: szajer.fidesz-eu.hu
Szájer József vasárnapi fellépéséről, a Hír TV Kontraszt című műsora nyomán az MNO közöl részleteket. Tulajdonképpen azt a refrént hangoztatva, hogy az országot összehangolt külföldi támadások érik, de csapataik harcban állnak. Behúzódva abba a sündisznó-pozícióba, ami teljesen megfelel Orbán Viktornak ahhoz, hogy továbbra is elhitesse magáról a hős honvédő mítoszát.

Az említett sündisznó-pozitúra haszna teljesen nyilvánvaló, ha elrugaszkodunk a tényekről, és belehelyezkedünk abba a kommunikációs stratégiába, ami immár évek óta körvonalazódik. Amikor Orbán Viktor és hős várvédői a lakosság lábára ejtik a falazóblokkot, akkor hirtelen kifele kezdenek mutogatni. Bízva abba, hogy amíg mindenki az egyenesen előre tartott ujjakra figyel, addig elfeledkezik egy lényeges problémáról. Nevezetesen arról, hogy az említett falazóblokknak nem a lábán lenne a helye, hanem az ország felépítményében. Esetleg az alépítményében, ha azt vennénk észre, hogy immár az alapok felszedésénél tart a gazdaságpolitika. Meg az oktatáspolitika, a szociálpolitika, a munkahelyteremtés, és szinte minden, amire az állandósult recesszió rányomja a bélyegét. Az ugyanis nem igazán tekinthető például aktív munkahelyteremtésnek, ha a „többen dolgoznak, mint korábban” összesítéssel ellátott demagóg kijelentés mögötti valóságtartalom egyre több külföldön munkát vállalót, és belföldön egyre több, nyomorbéren alkalmazott, közmunkást takar. Amikor tehát repül az a nehéz kő, akkor nagyon jól jön az, ha bűnbakot sikerül találni.

Belföldön sem árt az ilyesmi, és külföldön is aranyat ér. Belföldön azért, mert a mélyszegénységben élőket, vagy az ezzel fenyegetett rétegeket egymásnak lehet ugrasztani. Levezetve az indulatokat, és etetve a szélsőségeseket. Például megalapozva a Jobbik néhány képviselőjének rasszista felszólalásait a Parlamentben is. Hallgatólagos háttér-koalíciót lebegtetve a jobboldali pártok között. Amit különösen szalonképessé tehet az a bírósági döntés, mely szerint a Jobbik nem neonáci párt. Mely döntést Orbán Viktor aligha fog botrányosnak nevezni. Elvégre semmi köze a rezsicsökkentéshez. S persze nyilván csak a véletlen műve, hogy a bíróságok elleni kirohanás utáni egységes kormánypárti fellépés egy politikai megrendelési menükártya vízióját villantotta fel a miniszterelnök részéről. Aki természetesen nem tör diktátori babérokra. Szintén a véletlen játékai közé sorolva azokat a történelmi áthallásokat, melyek egyik legutóbbi példája a „kegyelmes urunk miniszterelnökünk és szárnysegéde minisztere megtekintik a hóhelyzetet” című szösszenet volt.

De Szájer József azért csodálkozásának adott hangot, hogy miért is beszélne valaki is authoriter centralizmusról. Elvégre a bírói kar nagyasszonya nem nehezményezte azt, hogy az ország miniszterelnöke nyíltan szembeköpte a bíróságokat. Hopp! Az említett hölgy, a Országos Bírósági Hivatal vezetője, merő véletlenségből Szájer József felesége. Úgyhogy tulajdonképpen családba marad. A válasz is, hogy Handó Tündét miért is nem zavarta a kormányzat és Orbán Viktor kirohanása. A lényeg, hogy Szájer József szerint a külföld összehangolt támadásának nyilvánvaló bizonyítéka, ha nem tetszik a gránitmintás zsírkőbe karistolt legújabb módosításhalmaz a nemzetközi jogi normákkal foglalkozóknak. Igaz, Stumpf Istvánnak sem tetszett, de őt nyilván megvezette a külföldi ármány. Az, amire olyan jól esik hivatkoznia a kormányzatnak. Mert az ilyesmi tényleg aranyat ér.

Amikor pottyan az a bizonyos falazóblokk, akkor ugyanis azt lehet mondani, hogy a külföldiek lökték meg az ország építésén serényen munkálkodó sztahanovisták könyökét. Így mindenki láthatja, akinek szeme van, hogy a külföldi ármány gátolja az ország épülését. Aminek hatására összetartás kell elvtársak polgártársak. S ehhez az összetartáshoz minden eszközt meg kell ragadni. Amikor ez az eszközpark összességében nem tetszik, akkor megint csak lehet a külföldre mutogatni. Elérve azt, hogy minden külföldi rosszallás a belföldön érvényesített populista demagógiát erősítheti. Nem utolsó sorban elérve azt, hogy ennek mentén Orbán Viktornak elemi érdekévé válhat, hogy még véletlenül se feleljen meg a nemzetközi elvárásoknak. Ha ugyanis elkezdene nyilvánvalóan alkalmazkodni, akkor a szélsőjobb felé tett korábbi gesztusok hatása gyorsan elmúlna. Egyben, ezzel egy időben pedig számot kellene adnia azokról a nyilvánvaló tévedésekről, és a korábbi harcos retorika-fordulatokról, melyek idáig vezettek. Egy önnön csalhatatlanságában végletekig hívő személyiség számára ennél rosszabb nem is történhetne. Ugyanakkor, ha ezekkel sikerülne is valamit kezdeni, azonnal csökkenne, a kormányzat által megnevezhető bűnbakok száma. Márpedig jelenleg még a látszat-pávatáncok is a külföld galád ténykedésével és aknamunkájával kerülnek megmagyarázásra a hordó magasából.

De Szájer József nem érti, hogy miért is zavar valakit egységében egy rendszer, amikor annak egyes elemei másutt is fellelhetőek. Nem abban a kontextusban esetleg, nem abban a politikai környezetben, és nem olyan vezetési stílus mentén, mint hazánkban, de mégis előfordulnak. Az egyik elem itt, a másik ott, mindahány eltérő környezetben. De végül is igaz. Ahogy igaz az is, hogy léteznek köszörűsök és léteznek acéledzők is. Miként léteznek pengegyártók, és léteznek késárusok. Ettől még, ha valaki nekiáll egy pengét eszkábálni, vagy megvesz egy míves kést, és nekiindulva az úton belemélyeszti valakibe, azt mégis a cselekmény egésze alapján szokás minősíteni. Alighanem körberöhögnék azt a védőt, aki arra alapozná a védelmet, hogy miért lenne ez baj, hiszen mások is készítenek pengéket, mások is árulnak és vásárolnak pengéket. S még olyan is előfordul a háborús övezetekbe, hogy másokba köt ki egy-egy penge.

Egy ilyen védekezés esetén azért lehet, hogy a bíró nem értené, hogy mi köze mindennek egy előre megfontolt gyilkossághoz. Bár lehet, hogy Handó Tünde megmagyarázná neki. Ha például Szájer József nem értené.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése