2013. március 31., vasárnap

A hírTV célpontosított kölyök-öngólja.

Van az úgy, hogy az ember nem ül egész nap a hírcsatornák előtt, és akkor úgy jár, mint ama német professzor, dr. Alzheimer kórságának áldozatai: Minden hírre rá lehet csodálkozni. Ezen hírek egyike kétségtelenül a nemzeti homokozó-hírek egyik fejleményéről szólt. Arról, amiben egy minap feltöltött videóban jólmegaszonta a hírTV a németeknek a magáét. Noha elsőre azért voltak kétségeim az ügy komolyságát illetően.

Ám aztán ismét megnéztem az internetes verziót. Annak alapján alapos vélelem támadt bennem, hogy „Kölyök Célpont” címmel illetett videó mégsem önparódiának készült, hanem valami homályos visszavágási vágy vezérelte. Visszavágás azért, amit a német televíziózás elkövetett Orbán Viktor kiemelt nagycsoportos homokozó-virtuóz ellen. Mely történethez azért hozzátartozik az, hogy a miniszterelnök saját szájával erősítette meg a kézileg vezérelt sajtó iránti vágyát. Amire meg is kapta az emlékezetes „bohóc-videót” a Lajtán túlról. Kellemetlen, de még mindig lehetett volna visszakozni. Elvégre a másodszor nekifutni a falnak mégis csak lehet kellemetlen. Főleg, ha már elsőre kiderül, hogy a fal márpedig ott van, és előszeretettel adja a másikat.

A „Kölyök Célpont” készítői azonban túltették magukat ezen a gátláson, és bizonyították, a régi mondást: „akinek ilyen barátai vannak, annak nem kellenek ellenségek”. A visszavágásként elkészült animációból ugyanis roppant lényegre törően megtudhatjuk például, hogy Németország egy gazdaságilag erős, alkalmasint nálunk sokkal erősebb ország. Annyira erős, hogy befolyásolni képes teljes térségek, esetleg országok gazdaságát. Ez aligha jelent újdonságot bárkinek. Akinek a megélhetése függ a hazánkban működő német tőkétől, az pedig a napi gyakorlatból ismeri mindezt. Márpedig a telekommunikációtól, a biztosítási szektoron át az autógyártásig sokfelé tekinthető a hazai gazdaság összefonódva a német beruházásokkal, piacokkal, tőketartalékokkal. Erről, különben a kisfilm hallgat. De megértem, hogy Ciprus előrángatása mégiscsak jobb lehet. Jobb annál, mint annak beismerése, hogy a homokot hozó dömper sofőrjének fiacskáját akarják beledöngölni a homokozóba. Miközben persze gondosan eltekintenek attól az apróságtól, hogy a német animációk nem a gazdaságunk kicsinységét gúnyolták ki, hanem a vezetés antidemokratikus, diktatórikus módszereit nehezményezték.

Ám most mindettől, mármint a különbségektől tekintsünk is el kicsit. Szintén tekintsünk el az éjjeliben kavart, és „óvónéni Pistike bántott” jellegű, művihartól is. Tekintsük úgy, hogy a hírTV alkotása ténybemutató kisfilmnek készült. Ha ennek tekintjük, akkor Orbán Viktor kommunikációs csapata tulajdonképpen kezdheti sírva megszaggatni a ruháit. Ha ugyanis az orbáni nyilatkozat nem lett volna kellő öngól a cenzúraigény beismerésével, itt a túlteljesítési szindróma újabb remeke. Pusztán az a tény, hogy tényközlőnek kívánnak beállítani, egy hasonló jellegű animációt, megerősítik a módszer politikai létjogosultságát. Ezzel erősítve és nem gyengítve a német televízióban leadott filmek hatását. Nem gyengítve azokat valós tényközlőként, hanem Orbán Viktor nyilatkozatát követően is tovább erősítve még a bohócos videó hatását is. Így a csinovnyikoknak sikerült úgy visszavágni a lasztit a latrinába, hogy az összes szutyok a saját térfélre fröccsenjen. Alighanem szándékuk ellenére nem a módszert hiteltelenítve, kifigurázva, hanem a korábban, Németországban, közölteket erősítve. Egyben kiütve Kumin Ferenc kezéből is a kezdeményezési lehetőséget. Hacsak nem akar a hírTV ellen is eljárni.

Az ügy a maga hatalomnak tetszelgő módján tehát szinte bedrótozottan halad a közröhej irányába. Először miniszterelnöki nyilatkozattal erősítve rá egy gyermekeknek készült műsor igazságtartalmára. Majd a nagy vehemenciával beharangozott jogi válaszcsapást elhiteltelenítve egy vélt animációs válaszcsapással. Hacsak nem Kumin Ferenc rendelte, körmönfont önvédelemből, a hírTV-s alkotást. Bár ez ugyebár nem lehetséges, mert a videó ugyebár csak a németek jogának tartja fenn, hogy béna rajzfilmeket gyártsanak az adófizetők pénzén. A követező lépéseket csak találgathatjuk. Talán már szerveződik a Békemenet, mely először csak a német követségre vinne néhány transzparenst „Viktor nem bohóc!” felirattal. Majd onnan továbbhaladva elsétálna a német TV-szerkesztőségekig, Közben a Fidesz több politikusa nyilatkozatban szólítaná fel Bajnai Gordont, hogy azonnal vonja vissza filctollas segédcsapatait Németországból. De legalább is hitelt érdemlően bizonyítsa be, hogy a valamikori szakdolgozatát nem az animációs filmtechnikák Orbán-elleni bevetéséből írta. A legnagyobb leleplezésként pedig bebizonyítanák, hogy a német filmek legalább egy készítője életében már legalább egyszer ivott olyan sört, melynek palackján volt egy vörös csillag. Megtalálva az összefüggést a világot behálózó neoMSZMP-s összeesküvés és a rajzfilmek között.

Az egyetlen, amiért a kormányzat tényleg hálaimát rebeghet, az nem a támogató barátok sora. Sokkal inkább az az ellenzék, mely helyett a blogvilág csapja le a labdákat, vitatja meg az összefüggéseket. Miközben egymással a meg nem szerzett hatalom előzetes elosztásáról vitatkoznak azok, akik állítólag le akarják váltani Orbán Viktort. A hírTV-hez, Kuminhoz hasonló barátoktól bármikor elbukhatna a kormány. Az ellenzék jelenleg tapasztalható ténykedésétől viszont soha.

Andrew_s

5 megjegyzés:

  1. Ez az egész – bele animáltak a NER levesünkbe, de mi meg majd jól vissza animáljuk nekijek – történet akár vicces is lehetne, ha nem ez a tökéletesen elcseszett hozzáállás jellemezné a fiúk lépéseit, válaszreakcióit, minden váratlan, vagy akár jó előre kiszámítható eseményre.

    Tipikus esete, a gondolkodás nélkül szaros cipővel az asztalra filozófiának, amolyan húsvéti (adventi?) koszorús, Cinege úti konyhaasztalos virtus, akárcsak Brüsszelben lesajnálni a Manuális Józsiékat.
    Nyilván egyetlen kormányzat sem örül túlságosan az őt ért kritikáknak, de az arra való reflektálásnak civilizált országokban van egy bizonyos nyelvezete, talán elegánsabb lett volna azt használni. Én úgy hallottam azt diplomáciának hívják, de lehet, hogy az én tájékozottságom nem száz százalékos ebben az esetben.
    A legszebb az egészben, hogy ez a fajta viszontválasz a fiúk részéről (mert nyilván kormányzati megrendelésre készült ez az izé… fos) nem menne el egy Albánia esetében sem, de, hogy pont azt a Németországot fossák homlokon akihez ezer szállal kötődik a magyar gazdaság, az a tipikus felcsúti bunkóság eklatáns példája.

    A posztban leírtakkal egyet értek, nem tudok semmit hozzátenni.
    Csupán a végéhez, a kormány esetleges bukásával kapcsolatosan leírt mondathoz
    („Az ellenzék jelenleg tapasztalható ténykedésétől viszont soha”) - annyit, hogy sajnos, de igaz.
    Különböző felszólító mondatok leírásától eltekintek, lévén is húsvét van.
    Sóhaj…

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is az a bajom ezzel, hogy itt az Audi, a Mercedesz, az Allianz, a T-cégek (mobile, systems, home), hogy csak a nagyon nagyokat emlegessem. A beszállítóik, a kisebb cégek, akik osztárk határmentére dolgoznak. Százezernyi ember, akiknek a megélhetése függ a német cégekkel, illetve a német befolyás alatt álló piacokkal.
      Vagy ezeket is közmunkára akarják kényszeríteni?

      Törlés
  2. Na azért 2002-ben és 2006-ban se gondoltak a bukásra! Hátha most sem......aztán bejön:) Horizont

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az úr hangja és a Te szád szóljon :-)
      Legyen igazad. Ránk férne :-)

      Törlés
  3. Ki nem állom a Fidesz-KDNP kormányt, ezektől már csak a szélsőségesen magyarellenes balliberális csürhe undorítóbb, akiknek szépen jutott bizonyítani idő 1945-1990 között majd még 12 év!
    Sajnos egyetlen egyet sem zártak még be börtönbe közülük. Orbán inkább utánozza őket , mintsem hogy elszámoltatná és egyszer és mindenkorra kiiktatná őket , mint hazánk legfőbb ellenségeit.

    VálaszTörlés