2013. április 14., vasárnap

Kocsisról, szélkakasról, fiatalokról

Kocsis Máté, még pincében
Forrás: Hir24
Kocsis Máté, mint a Fidesz kommunikációs igazgatója joggal nem foglalkozik a világ dolgainak sem a folyamatával, sem az összefüggéseivel. Nem azért fizetik. Nem az a dolga. Neki alapvetően a párt marketingjének eladási oldalán van teendője. Azért persze nem árt néha a szélkakasnak is lenézni a torony magasából. Már akkor, ha valóban kiváncsi a környékre, és le mer nézni onnan fentről, ahol az éppen aktuális szélirány szabja meg a nézőpontot.

Kocsis Máté bátorságfaktorának jeleit nyilvánvalóan legfeljebb azok a közeli munkatársai ismerik, akik vele fogyasztják a napi kávét. Az ott elhangzó, vagy éppen el nem hangzó mondatok nem is tartoznak a nagyvilágra. Ellentétben azokkal, amiket a pártja nevében szór szerte az éterben. Mint például az a kinyilatkoztatása, hogy a fiatalok nem olyanok, mint a fiatalok. Nyilatkozata a Fidelitas országos választmányának ülése után látott napvilágot. Így alighanem a jelenlevőkre értette azt, hogy „vannak még olyan fiatalok, akik meg tudják védeni magukat és a nemzetet, és szépen, csendben dolgoznak a háttérben a jövőjükért”. Ha ebből töröljük a marketingsallangot, akkor megkapjuk a lényeget: „vannak még olyan fiatalok, akik.... szépen, csendben dolgoznak a háttérben...”. Mely kiemelést a Kocsis Máté definiálta ellenpólus indokol. Az a csoportja a fiataloknak, „amelynek tagjai állandóan balhéznak, "törvénytelenkednek", kiabálnak és a kamerák kereszttüzére vágynak mindenféle figyelemfelhívó és erőszakos akcióval”.

Világosan megüzenve ezzel, hogy a Fidesz-székháznál tüntetők, balhéznak, törvénytelenkednek, erőszakosak. Úgy mellesleg. A saját bevallásuk szerint szintén hívatlanul odaérkező köztörvényes, savazgató tehát nem törvénytelenkedik. A fiatalokat erőszakkal elhurcolók galamblelkűek. A demokrácia követelése pedig oktalan balhézás. A Fidesz számára tehát az a fiatal a jó fiatal, aki kussol, nem emlékezik Orbán Viktor korábbi énjére, és nem is olvas róla. Sem magának, sem a hallgatóságnak. Lehetőleg ne is tudjon olvasni. Felolvasni pedig ne is merjen. Kocsis Máté tehát tulajdonképpen, a komcsizós részletek kihagyásával, ráerősített Kövér László korábbi, akkor történelmi párhuzamokat emlegető kettős mércéjére.

A Fidesz kommunikációs vezetője, miközben megpróbálja a párt ideológiai utánpótláscsapatát szembeállítani a saját korosztályának többi tagjával, szintén megfeledkezik arról, hogy a párt jelenlegi vezetői sem ötvenévesen születtek. Ahogy a komcsizás kicsorbult a vezetők előéletén, a Fidelitas-tagoknak tett gesztus is kicsorbulhat ugyanezen. Ha igaz ugyanis a Fidesz alapításának mítosza, akkor az alapítók lázadók, ellenzékiek, balhézók voltak. Az orbáni kordonbontásra visszaemlékezve, még csak a nem is annyira régmúltban sem különben. A hivatalos szerv által kitett kordon lebontása pedig akár erőszakos tevékenységnek is minősülhet. Nem kevésbé erőszakos, mint egy kerítés átmászása. Kocsis Máté tehát lehet, hogy jobban tenné, ha olykor mégis csak szétnézne a völgyben, mielőtt demokráciáért dübörgő zajt a nyári zápor égzengésének próbálja beállítani.

Miközben az érckakas csikorog élesen

Andrew_s

Megjelent a Propeller oldalán is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése