2013. április 29., hétfő

A lista Pistának jó lesz

Szávay István a tanár
Forrás: ATV
Az ELTE keretei között működő Hallgatói Önkormányzat (HÖK) vezetője által is elismert módon listázták a hallgatókat. Az ELTE BTK-t érintő listabotrány ügyében az egyetem rektora a rendőrséghez fordult. A rendőrség vizsgálódott, majd megjelent a vizsgálat éppen aktuális eredménye. Eszerint minden nagyon szép, és minden nagyon jó. Tehát Pistának jó lesz ez a jelentés.

Ahogy a gólyatáborok kapcsán készült listákban is volt olyan megjegyzés egyes leányoknál, hogy „Pistának jó lesz”. Szávay István, akiről teljes képsorozat jelent meg korábban, ugyan nem tagadta, hogy ő az a Pista, de teljesen rendben levőnek találta az ügyet. Elvégre mégis csak a Jobbik utánpótláscsapatáról volt szó. Így nem kell fennakadni az olyan apróságokon, hogy némelyik kép alapján a nevelőtanári beosztás is megkérdőjeleződhetne. Már akkor, ha valaki fennakadna az erkölcsön. De a péniszpumpás kép alapján Pistának ez az erkölcsiség teljesen jó lesz. A listázás is teljesen jó lesz. Sőt jó is. Immár a hivatalos jelentés szintjén is rajta a pecsét, mely alatt ott maradnak az adatok. Azok, amelyek alapján éveken át listázták a hallgatókat.

A vizsgálat tehát elfogadta azt a HÖK-elnöki állítást, hogy „kényes részleteket utólag hamisította valaki”. Amely állítással kapcsolatban azért érdekes lenne a digitális írásbeliség írásszakértőinek véleménye. A „lista” ugyanis jól láthatóan egy elektronikus dokumentum. Az eredeti, meg nem változott, és a kínos adatokat nem tartalmazó példány azonban nem került elő. A vizsgálatról szóló hírben sincs utalás arra, hogy a származásra, szexuális céltárgyként való alkalmasságra, és hasonlókra utaló megjegyzéseket tényleg utólag vezették-e fel a táblázatba. A rasszizmussal összemaszatolt lista tehát így teljesen rendben van. Elvégre Pistának, és a Jobbiknak jó lesz. Felértékelve a későbbi, és alapvetően magánéleti kérdést arról, hogy a Nemzeti Érzelmű Motorosok vezetője kamera előtt maszturbált. De a, Hoffmann Rózsa által diákok fejébe is beleverendő, konzervatív erkölcsiség jegyében ez is jó lesz.

Ahogy az is jó lesz, ha megfogad az egyetem néhány javaslatot, amit a jelentés mellé csatoltak. Például azt, hogy ne lehessen az egyetemi infrastruktúrát politikai agitáció céljaira használni. Ami, magánemberként azért is meglephet valakit, mivel korábban mintha létezett volna arra irányelv, hogy az iskola ne legyen politikai színtér. De ezek szerint az egyetem nem iskola. A vizsgálóbizottság csak nem valami finom célzást tett az ELTE BTK oktatói munkájára? Mert az erkölcsiségéről nyilvánvalóan megállapította, hogy etikai kódex márpedig nincs. Különben miért most kellene javasolni annak megalkotását a HVG híre szerint. Mi tagadás eddig azt gondoltam, hogy az egyetemi oktatáshoz kapcsolódik valami leírt etikai normagyűjtemény. Ha a korábbi állítás igaz, akkor tévedtem, és az ELTE BTK-n ilyen nincs. De a Jobbiknak, és Pistának talán ez így teljesen jó, amikor az utánpótláscsapatot nevelik. Elvégre milyen gárdapornós is lenne az, akinek esetleg erkölcsi problémái támadnak, amikor a nevelőtanár simogatja a lábát?

Bár a vizsgálóbizottság nem állapította meg, hogy a listák között, és a HÖK által felügyelt kollégiumi helyelosztás, illetve a szociális ösztöndíjak között összefüggés lenne. Ahogy a vizsgálóbizottság szerint annak ellenére nem zajlott pártagitáció, hogy a HÖK tisztségviselői között a Jobbik képviseltette magát. A nyájas olvasó pedig nyilván elhiszi. A nyájas olvasó ugyanis nyilván fantáziaszegény, és negyven év alatti. A nyájas olvasó elhiszi, hogy az elosztásoknál szóba sem kerülnek az olyan szubjektív faktorok, hogy az aktuális Pistáknak ki, vagy inkább kivel mennyire (volt) jó. A nyájas olvasó elhiszi, hogy egy pártagitátor nem használja ki a politikai prostituálódásra azt a remek lehetőséget, hogy a listák, és az elosztáskor élvezett hatalom létezik. A nyájas olvasó természetesen azt hisz, amit gondol. Miközben szinte biztos lehet abban, hogy sehol nem lesz leírva, kizárólag a vizsgáló bizottság kedvéért, a lábsimogatások és ösztöndíjak közti váltószám. A HÖK tehát a vizsgálóbizottság szerint az egyetemnek tulajdonképpen jó lesz.

Hallgatóból meg úgyis egyre kevesebb lesz. Annak, aki nem kerül be az egyetemre, vagy más országba lépve iratkozik be az iskolába, mindegy. Annak, aki itt marad, annak nem lenne mindegy. De úgy tűnik a hátakat tollasnak néző bizottság által pártolt, a diákokat kihasználó, listázó erkölcsiség valakiknek jó lesz. Főleg, ha egzisztenciális, vagy nem csak egzisztenciális megfélemlítéssel is párosul. A Pistáknak, Dolfiknak, Józsiknak a mindent elmaszatoló, és mindent az ellenkezőjével együtt is szabályosnak elismerő vizsgálóbizottságok meg teljesen jók lesznek. Miközben békésen zajlanak a háttérben a cenzúrakísérletek.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése