2013. május 31., péntek

Abcúg a digitális bennszülöttekre

Az internet rémséges, és maga az ördög találmánya az éretlen ifjúság megrontása érdekében. Különben nem, de ilyen apróságokkal természetesen nem foglalkozik az, aki szerint valamit mondania kell az internetről, melyet talán csak hallomásból ismer. Korábban Erdő Péter érezte úgy, hogy a világháló az, ami az egyház hatalmának nagy veszélyeztetője a lélekkufárság piacon. Legutóbb pedig Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője gondolta meglátni az internetben a Sátánt.

Azon a rendezvényen szólt erről, melyet a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) tanácskozásaként hoztak össze. S persze a kép is árnyaltabb a korábbi mondatoknál. A tudósítás alapján, Harrach Péter szerint, az internet miatt: Függőség alakulhat ki, és ebben a világban az ember „rosszabbik énjét kontroll nélkül jelenítheti meg”. Az állítás egyes részei is vitathatóak, hiszen a függőségek sorában az internet, illetve a digitális világ irányában megjelenő függőség csak egy a sok közül. S ebből a szempontból ugyanúgy csak tünete egy komplex állapotnak, mint megannyi más függőségi esetben. Köztük azokban is, melyekben sokaknak előjön a rosszabbik énjük. Miközben persze vitatkozhatunk azon is, hogy rosszabb-e Mr. Hyde eljövetele egy virtuális világban, mint akkor, amikor valaki a valós világban követ el rablógyilkosságot a következő drog-adagért. De Harrach Péter az internet kapcsán szólalt meg, tehát egyszerűen ott kellett megjelennie a rosszabbik énnek. Már akkor, ha nem kellően érett személyiség használja a lehetőségeket.

Ami persze felveti azt a viszonylag egyszerű kérdést, hogy az érett személyiségnek az internet-használattal kellene együtt kellene-e kialakulnia, vagy esetleg korhatárossá kellene tenni a számítógép használatát. A magam részéről az előbbire szavaznék, miközben félek attól, hogy a KDNP politikusa szerint az utóbbi lenne a jobb. Holott az utóbbi megoldás nagyjából azt jelentené, hogy az utcára se menjen ki senki, csak érett személyiséggel. Elvégre ott is megszólíthatja valaki, és még az autó is elütheti. Pedig sokkal egyszerűbb megtanítani a gyermeknek, hogy piros lámpa esetén nem lépünk le a busz elé, és idegenekkel nem megyünk el fagyizni. Mert esetleg más megnyalásáról is szó lesz a végén. Olyasmiről, melytől hithű KDNP politikus olyan nagy ívben fordul el utálkozva, mint az abortuszkérdés szociológiájától. Sokkal egyszerűbbé téve azt a megoldást, hogy tagadni és tiltani mindent, ami nem fér bele az évszázados keretekbe. Nem feledve természetesen a probléma egyik másik nézőpontját sem.

Azt, hogy az érett személyiség érettségének a megállapítása is kérdésessé válhat. Kérdés ugyanis az, hogy aki maga nincs tisztában egy adott helyzet veszélyeivel, az alkalmas-e a másik ember minősítésére a kérdésben. Például az a jó szándékú amazóniai bennszülött, aki teljesen érett személyiség az erdőben, az könnyen éretlennek tűnhet egy nagyvárosban. S persze ez fordítva is igaz, mivel a jaguár ugrását nem jelzi piros lámpa. Így aztán nehéz megállni azt a gonosz felvetést, hogy vajon az internet veszélyeit emlegető politikusok mennyire ismerik ezeket a veszélyeket a saját tapasztalatok alapján. Felvetve azt a kérdést is, hogy vajon látogattak-e meg egyáltalán egy pornóoldalt, mielőtt annak problémáiról beszélnek? Vagy csak láttak olyat, aki olvasott már a témába vágó tanulmányról. Holott a saját érett személyiségük egyik igazolása lehetne, hogy végignézték, majd megbeszélték a családjukkal, és emelt fővel otthagyták. Lévén, hogy azért ezek az oldalak nem olyan gyors hatásúak, mint a heroin. Mármint valóban érett, és leginkább erre felkészült személyiség esetében. S ez a felkészültség az, ami inkább számon kérhető lehet. Az a felkészültség, amihez igenis segítség kell a gyermeknek. Nem tiltás, hanem segítség. Például a tanárától. Attól a tanártól, aki nem körmösökben, tiltásokban és intőkben látja a nevelés csúcsát.

A HVG tudósításában szereplő másik előadó, Radetzky András, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója ebből a szempontból szinte marginális problémát vetett fel. Az internet penetrációjáról szóló adatokkal ugyanis nem igazán lehet vitatkozni. A közösségteremtő erejével sem. Elegendő ehhez azt a pánikot szemlélni, ami az interneten szerveződött diákmozgalmakat kísérte a KDNP-t is magába olvasztó kormányzati hatalom részéről. Talán ennek is köszönhető az a kritika, hogy az internetes veszélyek egyike az, ha „a radikális szabadelvű globalizáció asszimilálja a kultúrát”. Kicsit arra hajazva, hogy jött a Borg, és asszimilálta a szerencsétleneket. Holott az üzenet ennél nyilvánvalóbb. Csak azt a kultúrát ismeri el a felszólaló, amit ő ismer, és megért. Minden más az ördög műve. Nem ismeri el az emberiség közös kulturális kincsét, ami nyilvánvalóan globalizált. S nem is ismeri nagyon a globalizációs jelenségeket. A kulturális globalizáció ugyanis birodalmi szinten megfigyelhető volt már a Római Birodalomban is. A jelen esetben csak arról van szó, hogy a repülőgép és az internet felváltotta a postagalambot, és társzekeret. Ezen persze lehet fanyalogni, de az együtt élés megtanulása a jelenséggel mégis csak egyszerűbb lenne.

Nem vitatva, hogy elzárkózva kiátkozás sokkal egyszerűbb. Sokkal konzervatívabb, és sokkal langyosabb is. Meg jobban is hangzik. Tulajdonképpen akár fára is egyszerűbb lenne visszamászni. Még a munkanélküliséggel sem kellene foglalkozni, és a napi testnevelés is meg lenne. Mert aki nem fut elég gyorsan, azt megenné a szomszédban lakó nagy sárga cica.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése