2013. május 23., csütörtök

Leleplezői kampányszorgalom

Bajnai Gordon potenciális kihívóvá vált, és a Fidesz ismét rákattant a libákra. Leporolva a papírokat, és közpénzből megtámogatva a népszerűségét a gazdáknál. Megszülethet az ellenzéki megállapodás, és hirtelen megtalálják az öszödi beszéd kiszivárogtatóit. Igaz, csak keresztnéven, de azért mégis. Miközben a trafik-mutyi szabványos gumicsont-szerepe is kezd egyre kellemetlenebb lenni. Annyira berágta magát a köz kommunikációjába, hogy egyre jobban rárohadni látszik a kormányzó elitre. S a családon belüli pofonok ügye sem olyasmi, amire okvetlen büszkének kellene lenni.

Teljesen érthető tehát, ha a 2006-os események felidézése, némelyek szerint, szükségszerűvé válhatott. Ott fenn. Ennek a belépő pontja kétségtelenül a Gyurcsány-beszéd kiszivárgott részleteire alapozott hecckampány volt annak idején. Mely kampánnyal kapcsolatban ma már sokan sokkal inkább a beszéd tényére emlékeznek csupán, míg a részletek sokaknak már akkor is érdektelenek voltak. Ahogy ma már kevesen emlékeznek talán arra, hogy a Fidesz parlamenti viselkedése, majd képviselőinek felszólalása a Kossuth téren, nem kicsit járult hozzá TV felgyújtásához. Ahhoz, hogy az ott randalírozók politikai támogatást sejthettek maguk mögött. Az azóta kormányzó, akkor ellenzéki Fidesznek is bőven elég lehet, ha sikerül annyit felidézni csak, hogy volt valami. Ami ott, és akkor nagyot ütött a DK jelenlegi vezetőjén. Látszólag legalább is elég.

Ugyanakkor, ha mellette még ellentéteket is lehet szítani, az egyfajta külön haszon lehet. Pedig alighanem más is meghúzódhat a görcsös igyekezet mögött. Annak mögötte, ahogy Öszödöt elő akarják kotortatni az emberemlékezetből. Filmet alkotva, és kiszivárogtatókat megtalálva. A figyelem elterelése, okként, ehhez kevés lehet. Különösen, mivel a trafikokról ezzel nem lehet elterelni a figyelmet. Maradna tehát a DK hiteltelenítése. Mely húron különben tényleg játszik a hatalom. Ahogy a libáknak is érthetően szántak ilyen szerepet Bajnai Gordonnal szemben. Ami azért annyiban persze sikeres, hogy sikerült utcai tüntetést szervezni liba-ügyben. Melynek kapcsán megszólalt az a Wittner Mária is, aki a TV felgyújtása előtt szerepelt a tömeggyűlésen. Így aztán persze a libák és az öszödi beszéd ügye nem teljesen azonos helyi értéken szerepelhet. Melyben Öszöd elég lerágott csontnak bizonyulhat. Erre utalhat, hogy az említett, nagy lelkesen elkészített film csodája se sokáig tartott. Egyébként természetesen nem felejtem el, hogy a most felbukkant leleplező is a DK tagja. Azonban nem ez lenne az első eset, ha kiderülne, hogy a Fideszben van már biztos helye a megtért báránynak. Ahogy a faji diszkriminációt állítólag elutasító pártban akár szóvivő is lehet egykori MIÉP-tag.

Ugyanakkor elképzelhető, hogy valamilyen formában mindez csak a bevezetés. 2006-hoz ugyanis az utcai zavargások is hozzátartoztak. Melyekben a Fidesz szerepe is vitatható. Illetve néhányak szerint talán vitathatatlan. Azonban érdemes emlékezni arra, hogy az egészet megpróbálták már többször is Gyurcsányhoz kötni. Kétségtelen sikerrel a hívek szemében. Márpedig, ha komoly veszélybe kerülne Orbán Viktor hatalma, akkor aranyat érhet egy mozduló tömeg. Olyan, amelynek tagjai nem foglalkoznak szövegösszefüggésekkel, s tényekkel is csak alig. Ellenben bármikor leporolni készek a személyes sértettséget, vagy akár csak azt, hogy ok van a vonulásra. Így aztán a Fidesz, illetve szimpatizánsok ragaszkodása szemelvényes emlékezet leporolásához, lehet egy újabb, elhúzódó hecckampány nyitánya. Akár ismét ráterjedve az utcákra. Ahol készen állhat majd a gárda. De nélkülük is ok lehet a rendcsinálásra. Kerül, amibe kerül. Nekünk.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése