2013. május 25., szombat

Rezsicsökkentéssel a békavéka alá

Úgy tűnik a hatalom közelében fokozottabb a kitettség a komplexusképzésre. Valami ilyesmivé válhatott a rezsicsökkentés és a „mindenre új adót találunk ki” politikája. Megértve persze azt is, hogy a kormányzatot a hiánycsökkentési elvárások kellően nyomaszthatják. Azonban a fenyegető médiacsőd illetve például az RTL-csoport kivonulásának fenyegetése a reklámadó miatt, azért jelzi, hogy az út nem biztosan jó. Ahogy a rezsicsökkentéssel is baj lehet hosszú távon.

Ugyanakkor a rezsicsökkentés egyszer már hozott a népszerűségen, és ezért joggal érezheti úgy a hatalom, hogy fokozása, fenntartása biztosíthatja a választási győzelmet. Pontosabban azt, hogy a választási győzelem mögé, melynek keletkezését egyre többen előre borítékolják, felsorakozzon egy ügydöntő tömeg. Mely, a 2002-es recept nyomán, nyilvánvalóan ismét utcára vihető egy vereség esetén is. Így a gazdaságilag aligha indokolható rezsicsökkentés óhatatlanul felértékelődik a politikai piacon. Olyan felárral, melyet egyébként mindenki megfizet. Az is, aki most aláírja a megvédésére irányuló íveket. Amely aláírásgyűjtés önmagában is morbid. Lényegében felér ugyanis a Vörös téren annak idején felvonultatott spontán összeverődő május 1.-i felvonulással. Lévén, hogy akkor is a hatalom igyekezett demonstrálni a hatalmi önigazolást a tömeges jelenléttel. A rezsicsökkentés megvédésének említett gesztusa is ilyen. Nehéz lehetne megfogalmazni, hogy mit ér az aláírás. Ha az ellenzék gyűjtene aláírást a kormányzat ténykedése ellen, annak valós demonstrációs értéke lenne. Amikor a kormány hoz egy intézkedéscsomagot, majd aláírásokat gyűjt mellette, akkor az kevésbé érthető.

Ha hiányzik a szükséges önbizalom, akkor az kormányzati tényezőként baj. Ha hiányzik a felelősségvállalási képesség az szintén baj. Baj akkor is, ha Orbán Viktor esetében tudható eme gyarlóság fennállása. Ha bebeszélik az embereknek, hogy például a földgáz világpiaci árát az aláírások száma fogja befolyásolni, az pedig hazugság. Megvédeni ugyanis nem kell a rezsicsökkentést. A kormányzat hozott egy intézkedést, melyre újabb rezsicsökkentési kampányokkal akar ráerősíteni. Ez egy gazdasági adottság, amelyhez a piac vagy tud, és akar alkalmazkodni, vagy nem. Nem az aláírások számától függ ez sem. A nem-alkalmazkodás egyik módja, hogy valamilyen szinten a fogyasztók fogják megfizetni. Ezt lehet hatalmi szóval befolyásolni, de valós kényszert csak diktatórikus eszközökkel lehet alkalmazni. Amikor tehát a kormány azt kommunikálja, hogy az aláírások úgymond a szolgáltatókkal szemben is megvédik a rezsicsökkentést, akkor tulajdonképpen egy diktatúra hangulati tömegbázisát is megalapozhatja. Amennyiben a gazdasági törvényszerűségeket engedik érvényesülni, és tudomásul veszik, hogy a szolgáltató gazdálkodására is érvényesülnek ezek a szabályok, akkor a bevételcsökkentés óhatatlanul kiadáscsökkentést vált ki.

Ennek egyik kísérő jelensége lehet egy fokozottabb elbocsátási hullám a szolgáltatóknál, és minden olyan cégnél, melyek beszállítói a szolgáltatóknál. Ami részben csökkenti a szolgáltatási színvonalat, míg közvetlenül növeli a munkanélküliséget. Amikor pedig ezek a tartalékok is kimerülnek, akkor a következő lépés a szolgáltató likvidálása a piacon. Amennyiben a szolgáltatást a kormányzat ennek ellenére fenn kívánja tartani, akkor nyilvánvalóan saját, vagy baráti kézbe kell adni-venni a szolgáltatókat. A rezsicsökkentés kierőszakolásának tehát egyik következménye, a várt népszerűség-növekedés mellett, hogy nőhet a munkanélküliség, és elősegítheti az államosítást, illetve a politikai korrupciót. Az államosítás pedig nyilvánvalóan növeli a kitettséget a hatalom felé. Ahogy az egzisztenciális veszélyeztetés is. Márpedig a centrális hatalom számára az egy kedvező állapot, ha ott és akkor kapcsolhat ki-be egy szolgáltatást, ahol, és amikor akar. Ahogy bárkit, bármikor manipulálhat a kiszolgáltatottság. Ahogy a manipulációt csak hatékonyabbá teheti, ha az információs monopóliumot is sikerül kialakítani.

S ez lehet az a pont, ahol a rezsicsökkentés összeérhet a különadókkal. Amikor a kormányzattól független, vagy csak lazán függő média cégek kivonulnak a piacról, akkor nyilvánvalóan megnyílik például a csatorna frekvenciája a kormányzat előtt. A formális pályázatok ebben nem sok vizet zavarnak. Erre a trafik-mutyi is jó példát szolgáltatott. Márpedig a közelgő választásokra tekintve erős lehet a hatalmi megszállottság kényszere a hatalmi megszállás szélesebb bázisának kiszélesítésére. Az persze lehet kérdés, hogy meddig lehet ezt elfogadtatni a lakossággal. Azonban erre nézve Orbán Viktortól tudjuk a receptet béka alatti víz langyosítását illetően. Mely békának lassan már csak a hátsóját látják sokan a kondér aljáról, miközben egyre nagyobb erővel gyömöszölik le sokak torkán a béka rokonságát.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése