Bátrak és gyökerek

Két látszólag különböző hír, melyek között elsőre csak ott a kapcsolat, hogy belbiztonsági eljárásokat zár le. Ha ugyan lezár. Jobban belegondolva azonban még legalább egy további kapcsolat, hasonlóság van köztük. Nem igazán keltett széles körű társadalmi reakciókat. Megjelentek a hírek között, és a világ megy tovább sokak számára. Jelezve azt, hogy a hatalom kommunikációs forgatókönyve igenis hatásos. Véresen hatásos.

A hírek közül a látszólag kisebb jelentőségű, hogy a Lendvay utcába szervezett diáktüntetések ellen fellépő, saját bevallásuk szerint meg sem hívott, de erőszakot alkalmazó hős aktivisták ellen megszüntették a nyomozást. A hősök közül elhíresült Sz. Ferenc, aki annak idején hosszas börtönbüntetéssel rótta le társadalmi tartozását egy emberölésért. De azért persze jellemző a csoportban bátrakra, hogy öt segéderő jelenlétében ketten viszik erőszakkal odébb a tüntetőt. Aki nem egy mázsás testépítő-bajnok, hanem egy törékeny diáklány. Orbán Viktor személyes értékítélete alapján azonban ez nyilván rendben van, hiszen szóvivőinek ajakáról csak úgy csobog a bajnaigárdázás. Miközben nem hallunk fideszgárdát emlegetni. Azokra értve, akik bármikor mozgósíthatóak. Esetleg mozdulnak maguktól, ha valaki felhívja őket, hogy buli van, és kockázat nincs. A nyomozás megszüntetésének indoka, miszerint az aktivistának „nem a személyi szabadságát korlátozták, hanem a testi épségét védték”, mert a „nyomozáshoz beszerzett iratok szerint ugyanis, a Fidesz székház azon része életveszélyes” csak újabb kérdéseket vet fel, ha igaz. Például azt, hogy a székházban dolgozók milyen veszélyességi pótlékot kapnak? Továbbá azt is, hogy Sz. Ferenc és társai mit kerestek ott, hívatlanul, egy életveszélyes helyen? Már akkor, ha nem az ő jelenlétük képezte az életveszélyt a székház azon részén. Ott és akkor. Meg különben is. Ha tényleg senki nem hívta oda őket, akkor hogy jutottak be?

De ugorjuk most át ezeket a kérdéseket, és pillantsunk egy másik, szintén szinte a semmibe koppant hírre. Arra, hogy ítélet-születési mérföldkövet ért az eljárás a roma-gyilkosságok ügyében. Azon gyilkosságok ügyében, amikor roppant nagyon bátor, embernek látszó biológiai objektumok alvó családokra gyújtották rá a házat, majd a menekülőket levadászták. A gyermekét mentő apát, és gyermekét is. Az aljasság független az áldozatok bőrszínétől, és az aljasság mértéke alig különbözik a koncentrációs táborok kápóinak aljasságától. Az állatvilágban erre kár is hasonlatot keresni, mivel a talajban lakó férgeknek, de a trágyában élű nyüveknek is, nagyon fontos biológiai szerepe van. A végső ítélet megszületik majd, amit a kormányzat akár a szerintük független, de a miniszterelnök által olykor parlamentből minősítve-befolyásoló, igazságszolgáltatás, hatalmas eredményének is tekintethet. S sok szempontból az is. Jelezve, hogy van még olyan testületi tag, akit nem érintett meg az a szélsőjobboldali szemlélet, mely például a betiltott gárda avatását tűri meg a Hősök terén.

Ugyanakkor a társadalmi közönyt akkorára sikerült hizlalni, hogy már külföldön is felfigyelnek a jelenségre. Ahogy Tamás Gáspár Miklós is jelezte: a romagyilkosságok alapvetően egyfajta nemzeti gyászt jelentenek. Ám a tömeg a vállát vonogatja, és hallgat. Holott a sötétben bátrak szempontjából akár ő is lehet a következő. Akár azért, mert valamelyik vadbaromnak tetszik, vagy éppen nem tetszik a lánya szeme-színe. Mégsem sorakoznak fel a tömegek. Olyan esetben sem, amikor pedig joggal izzanának fel az internetes fórumok, és bárkinél kiverhetné a jelenség a biztosítékot. Nem a politikait, hanem az emberiességit. Márpedig nem szeretném azt hinni, hogy egy olyan országban élek, ahol az embertelenség a norma. Csak azért, mert az áldozat például roma. A csend azonban szinte bántó. Nem a néhány média, hanem a széles társadalom csendje.

S ebből a szempontból tényleg el lehet mondani, hogy a kormányközeli kommunikáció megtette a hatását. A cigányokat leállatozó publicista kebelbarátként való megtartása, a megtűrt felvonulások, a burkoltan rasszista parlamenti megszólalások üzenete célba ért. A szélsőségekre, illetve a kormánypárt nevében fellépő erőszakoskodókra legyintők, vagy az azokat csendben támogatók tömege elérte azt a szintet, aminek árnyékában egyre kevésbé bátrak a többiek.

„Föld alól a föld fölé tör,

kúszik s ravasz a gyökér,

karja akár a kötél.

Gyökér karján féreg alszik,

gyökér lábán féreg ül,

a világ megférgesül.”

(Radnóti Miklós: Gyökér – részlet)

Andrew_s