 |
| Forrás: DeviantArt |
A közelmúltban ismét felmerült Tétényi Éva
neve, mint miniszterelnök jelölt. A labdát felvettem, és magasra igyekeztem dobni.
Egyben érveket is igyekezve gyűjteni, a miértre. A minap egy ismert
médiaszemélyiség dobta tovább a labdát az interneten. Az eset komoly
tanulsággal szolgált.
S mielőtt bárki félreértené, nem
duzzogásilag járt komoly tanulsággal az, hogy egy kollega ugyancsak bedobta az
esztergomi polgármester esetleges jelölhetőségét a Facebook-on. Andrassew Iván posztja
a témában végső soron megtisztelő, mivel a felvezető véleménye összecseng
azzal, amit korábban magam is írtam. Jószerivel az egyetlen talán még talpon
maradt, és széles támogatói bázisra számítani képes jelölt maradt az ellenzék
jelenlegi állapotát tekintve. A kommentek azok, amelyek nagyon komoly, és
tulajdonképpen siralmas képet nyújtanak. Nem hangvételükben, nem
trollizmusukban, hanem összességében. Az, hogy előkerült Esztergom piros-csíkos
zászlójának kitűzése, és a polgármester-asszony nehezen körvonalazható jobbikos
kötődése, az nem gond. Akár ésszerű magyarázatok is találhatók a jelenségekre,
és természetesen mindenkinek joga van nemmel is szavazni bárkire.
Mire azonban az újabb, és újabb hozzászólásköröket,
a saját korábbi írásomra született véleményeket, vagy a hasonlóképpen a
jelölteket feszegető beírásokat végigolvassa az ember, akkor felállíthatja az
immár idült hazai kórképet. A körkép alapján mindenki hajszál pontosan tudja,
hogy kit nem szeretne miniszterelnöknek. Bárki merül is fel, azonnal
ellenvélemények százai sorakoznak ellene. Másoktól. Minden véleményre és mindig
másoktól. Az éppen aktuális másoktól. Kit ezért, kit azért nem szeretünk. Lett
légyen az akár kormánypárti, vagy akár ellenzéki. Amikor pedig olyan beírással
élünk, hogy: „ez remek, de ki legyen?” akkor elkezdenek reciklálódni a korábbi
nevek. Azt az érzetet keltve, hogy hazánkban a kérdésfeltevés a rossz.
 |
| Forrás: DeviantArt |
Azt kellene megkérdezni, hogy kit kell
éppen utálni, és nem szabad akarni jelöltnek. A Föld lakosságának felsorolása
után talán mégis akadna egyvalaki, aki fennmaradna a listán. Talán csak
feledékenységből. Igaz, a néhány milliárd ember magyaros kielemzésére nem lenne
idő a választásokig, de Pató Pál országában ez eddig sem zavart senkit. Rohadtul
nem zavart, és ránk is rohadt az egész politika. Itt ülünk a kupac alján, és
fintorogva öklendezünk a jelen állapotokat látva. Sokak által egy-egy büdös
mócsingot csócsálva, és elmélázva azon, hogy a gané elég meleg-e? Holott baromira nem azzal kellene foglalkozni, hogy milyen
negatív listákat lehet összeállítani. Ebben történelmileg igazoltan nagyok
vagyunk ebben az országban. Ha bárki igaz magyart megkérdeznek, órákig tudja sorolni, hogy melyik
csatát miért vesztettük el, és miért kell mégis győzelemnek látni a
gerinctöréses bukást. Büszkén őrizve a történelmi sebeket, mint az útszéli
részeg koldusok a fekélyeket. Ez a negatív önmarcangolás köszön vissza a
politikában. Az ellenzékben is.
Az ellenkező véleménytől meg tótágast áll a
gondolkodása sokaknak. Holott nem arra lesz kíváncsi a választáskor senki, hogy
hány milliárd embert nem akarunk magyar miniszterelnöknek. Azt az egyet kellene
megtalálni, aki mellé a Fideszben csalódott jobboldal éppen úgy nyugodt
lelkiismerettel teheti oda az „X”-et, mint a tőle balabbra állók. Talán a „kit
miért nem” kidobós játéka helyett, egy pozitív listán kellene gondolkodni.
Mielőtt a „ki nevet a végén” győztese nem egy gárdabakancsokon hatalomba
menetelő, betyárostoros, és házistadion-nyertes hordószónok lesz. S hogyne. Nem
kell elfeledkezni az ellenérvekről sem. De akkor azonos koordinátarendszerben
kell kezelni. Például: Tétényi Éva jobbikos kötődésű? Ki látta a gárda-eskütételen
megjelenni? Senki? Ja, akkor meg különben is kócosan ébred reggelente, s ezzel
végképp leseperve. Mert nagyjából ilyen bonyolultságú érvellések is
felbukkantak számos fórumon. S nem csak az esztergomi polgármester-asszony
esetében.
Holott össze lehetne állítani egy
alkalmassági listát arról, hogy ki lehet alkalmas ellenzéki jelölt Orbán
Viktorral szemben. A sort megkezdendő néhány javaslat:
- Hiteles személyiség. Mert mit ér a legszebb elmélet, ha senki sem hiszi el, amit a jelölt mesél.
- Széles potenciális támogatói kör. Az kevés ugyanis, hogy a pillanatnyilag kétfejű ellenzék növeszt egy harmadik fejet. Valóban egy fej kell. De olyan, aki mindenki mást meg tud szólítani.
- Kontextus-kezelési készség. A szép elméletek önmagukban kevesek. Azt vagy bele képes helyezni a helyi és országos politika szövetébe vagy Orbán-hoz hasonlóan állandó szabadságharcot fog vívni. A realitások ellen.
- Helyzet-felismerési készség. Pont ennek hiánya üvölt jelenleg az ellenzék egyik nagy pártjában. Mesterházy-tól eltérően, a miniszterelnök nem lehet lépcsőházi gondolkodó. Ott helyben kell tudni értékelni a helyzetet, és megfelelő szakembernek kicímkézni a megfelelő feladatot. Utólag mindenki roppant okos.
- Demokratikus attitűd. Ellenkező esetben az összes korábbi pont látszata erőszakkal kerülhet biztosításra. Gépfegyverekkel, koncepciós perekkel fenyegetve bármit el lehet látszólag hitetni sokakkal. Tapsolásra is lehet kényszeríteni tömegeket, és nem érdekes a Vezér személyes hibáinak hekatombája sem. Mindenki kussol, és serényen pánikol.
A lista alighanem folytatható. De nem érdemes a végtelenségig folytatni. Mert idő van. Ha pedig lista lesz, akkor a megfelelő listához ki kell választani a megfelelő ellenzéki jelöltet. Ellenkező esetben mi leszünk „Az Ország, Aminek Orbánja Marad”. S Máriáé csak akkor, ha Viktor elsőszülött unokáját Máriának hívják majd.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése