2014. január 10., péntek

Hoppál bírósági droid-igazolványa

Forrás: starwars.wikia.com/
Az Isaac Asimov által megálmodott világban nagy szerepet kapnak azok a robotok, melyek egyik csúcskategóriájú példánya, Demerzel néven, a galaktikus birodalom első miniszterének tisztségét is betöltötte. Magyarország ezt nem engedheti meg magának, tehát itt csak a pártszóvivői tisztségig vihetik. Habár egy bírósági döntés értelmében Demerzel, androidként, az önállóság csúcsa lehetne Hoppál Péterhez képest.

Az MNO nagy örömmel újságolta el a hírt, hogy a „Pécsi Törvényszék határozata szerint Bajnai Gordon hiába perelte be Hoppál Pétert, a Fidesz szóvivőjét, a bíróság a jobboldali politikus javára döntött”. Pedig, ha jobban belegondoltak volna, akkor talán világossá válik, hogy a per korántsem volt hiábavaló. Más források ugyanis azt is kiemelik, hogy a bíróság nem a hazugság tényéről, hanem Hoppál Péter felelősségéről döntött. Azzal az indoklással nem vizsgálva a hazugságok tényét, hogy a szóvivő a „Fidesz megbízásából mondta mindezt”. Mármint azt, hogy „Bajnai Gordon tehát erőszakos cselekményekre buzdította, bátorította azokat a fiatalokat, akik törtek-zúztak a Fidesz-székházban márciusban”. Ezzel a bíróság tehát kinyilvánította azt a véleményét, hogy a Fidesz szóvivője önálló gondolatok megfogalmazására alkalmatlan, és képtelen az elé tett papíron levő szöveg morális szempontok alapján való minősítésére. Egyben jelezve azt is, hogy az említett szóvivő tulajdonképpen nem tekinthető másnak, mint egy bionikus hangszórónak, aki bármit elmond, amire utasítást kap.

Van azonban itt pár gyenge pont a folyamatban. S nem Hoppál Péter, akinek immár bírósági felhatalmazása van arra, hogy bármit mondjon. Az egyik igen komoly gyenge pont az az utasítás forrása. Ha ugyanis nem Hoppál Péter felelős az elhangzottakért, akkor nyilvánvalóan más a felelős. Amennyiben hazudott, akkor a neki erre utasítást adó az egyértelmű felelős. Ez ellen egy reális védekezési lehetősége van. Annak bizonyítása, hogy szellemileg teljes értékű állampolgár és nem gyámságra sem szorul. Tehát felelős az általa elmondottakért. Ekkor azonban azonnal vissza is térhet a bíróság elé. Ejtsük tehát ezt a lehetőséget, és vajon ki lehet a felelős az elhangzottakért. Alighanem a Fidesz kommunikációs igazgatója lehet az. Legalább is, ha megpróbálunk logikát keresni annak a folyamatban a mentén, ahol a hős székházvédők pusztán a saját érdekükben távolították el erőszakkal a tüntetőket. Amennyiben nem Hoppál Péter, akkor tehát Kocsis Máté lehet a felelősség várományosa.

Melyiket ki parancsolta mondani?
Habár a bíróság esetleg azt is megállapíthatja, hogy a párt kommunikációs igazgatója sem felelős a szavaiért. Elvégre ő is csak a párt utasításait hajtja végre. A rég letűntnek hitt történelmi korok hagyományait folytatva. Amikor barátilag megveregették valaki vállát, és a fülébe súgták: „A PÁRT elvárja tőled”. Habár abban a korszakban is tudható volt, hogy akkor sem a párt várta el, adta utasításba a teendőket. Nagyon is világos hierarchia mentén születtek meg a döntések a pártbizottságokon, illetve a központi bizottságban. Ezt a Fidesz-ben is tudhatják. Ha kétségeik lennének, kérdezzék meg akár a házelnököt, akár Pozsgay Imrét. Így aztán a láncolat végén mégis meg lehet valószínűleg nevezni azt a felelőst, aki a Fidesz részéről elhangzó állítások valóságtartalmáért felelős. Ha mást nem, akkor Orbán Viktort. Aki pártelnökként mindenképpen felel a pártja nevében történő dolgokért. Mármint akkor, ha az egész pártról kiderülne, hogy tulajdonképpen senki nem felel mindenért, és a Fidesz a saját kijelentéseikért nem felelőssé tehető droidokkal van feltöltve.

A Hoppál-ügyben hozott bírósági döntés tehát ebből a szempontból a Fidesszel szembeni kritikaként is felfogható. A döntés látszólag szervilista elhalasztásába becsomagolták a kritikát arról, hogy a Fidesz szellemisége tulajdonképpen az MSZMP által uralt korszakot idézi. Az persze egy másik kérdés, hogy Bajnai Gordon végig fogja-e vinni addig az ügyet, míg a Fidesz valamelyik droidját végül kihúzzák a konnektorból. Vagy legalább lecsapja-e ezt a labdát?  

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése