2014. február 9., vasárnap

Népfront-gyűlés Hódmezővásárhelyen

Forrás: Index
Az Index számolt be arról az eseményről, amelyen a régvolt és a jelen lett volna talán találkozót adni egymásnak. Lázár János, mint a város egykori polgármestere, és a jelenlegi kormány többek szerinti szürke eminenciása beszélgetett az egykori szürke eminenciással. Pozsgay Imrével, aki a rendszerváltáskor, melynek negyedszázados évfordulója adta a csevej apropóját, államminiszter volt.

Az 1956-os események átértékelésében játszott szerepét illetően a Hazafias Népfront egykori első embere önvallomásszerűen jelentette be, hogy kezdetben elfogadta Kádár János felfogását. Amiről azért belső elvtársként nyilván sokkal többet tudott, mint azok, akik csak az újságok vezércikkeiből értesülhettek a Párt első emberének publikus véleményéről. Mert azért emlékezhetünk arra a korra, amikor a hivatalos megszólítás még az iskolában is a tanár „elvtárs”, illetve a „-elvtásrnő” volt az elvárt. A tudósítás képeit nézegetve a vásárhelyi gyűlés résztvevőinek többsége is őrizhetet emlékeket ebből a korszakból. S mielőtt bárki félreértené, ez nem baj. A baj nem az, ha valaki emlékszik a személyes múltjára. A baj az, ha úgy tesz, mint aki nem emlékszik. Elég ehhez azokra a képviselőkre gondolni, akik ma bő nyálhabot verve komcsiznak, de egykor talán ők is úgy szólították Lázár János vendégét, hogy: „Pozsgay elvtárs”.

Ebből a szempontból tulajdonképpen érdekes lehet az a kijelentés, hogy Pozsgay szerint nem az ő útja érdekes a Fideszig, hanem a Fidesz útja őhozzá. Ahhoz a valamikori államminiszterhez, akinek a szerepe a rendszerváltozást megalapozó ellenzéki tárgyalások lehetővé tételében alighanem ma sem teljesen tisztázott. De talán keveseket lepne meg, ha kiderülne: alapvetően pártmegbízásból szerzett elévülhetetlen érdemeket akkortájt. Alkalmazva a régi mondást: „ha nem tudod megakadályozni, állja az élére”. Márpedig valós vezetés tényleges hierarchiájában elől állók kétségtelen lépéselőnye volt az információk megszerzésében. Pontosan tudhatták, hogy kivel, mit érdemes lépni a felszínen maradáshoz. Ezért is álságos az, amikor már akkor is felnőtt emberek próbálnak úgy tenni, mintha mindenki amnéziás lenne a korosztályukból. Amikor pedig felelősségről van szó, akkor olyanokra próbálnak mutogatni, akik a biológia törvényszerűségei miatt sem képesek sem megerősíteni, sem cáfolni, sem értelmezni az elmondottakat.
Már csak ezért is visszás Horn Gyula és Grósz Károly megjelenése a Pozsgay-féle történelemértelmezésben. A parlamenti képviselők kijelölésében egykor jelentős szerepet játszó Hazafias Népfront, egykori vezéregyénisége részéről ugyanakkor érthető emberi reakció. A saját múltjának zavaros foltjainak tisztázási szándéka érthető emberi viselkedés. Legfeljebb a szándék megvalósítása gerinctelen és gusztustalan. De vannak politikai korszakok, amikor a gerinc nem előny, és a gusztus nem mérce. Kiállni azzal, hogy „uraim, hölgyeim, tévedtem, és visszavonulok” alighanem gerincesebb megoldás lenne. De azzal szemben, aki egész életében a felszínen úszásért, a közfigyelemért, a szürke eminenciási hatalomért harcolt, talán irracionális elvárás lenne. Így Pozsgay-val szemben is, akinek az említett kijelentése mégis figyelemre méltó. Talán önkéntelenül is üzenet a hallgatóságnak a Fidesz valós szerepéről.

Ha ugyanis Pozsgay Imre múltját tekintjük, akkor a Fidesz odaérkezése hozzá óhatatlanul jelzi: a kormánypárt a rendszerváltás meg nem történtéért küzd. Ez a folyamatos államosítások egyébként is mutatják. Ugyanúgy, mint a hatalmi befolyás és kézivezérlés rendszerének kialakítása megannyi területén a mindennapi életnek. Kialakítva azokat a köznapi körülményeket, ami maholnap a választásokat is éppen úgy formálissá teszi, mint ahogy azok voltak a Hazafias Népfront fénykorában is. Akkor, amikor Pozsgay valóban az uralom csúcsán volt. Amikor az ’56-os események nyilvános átértékelésével sikerült a népszerűségét is olyan magasra korbácsolni, hogy gyakorlatilag érinthetetlenné tette magát. Miközben azért erős lehet a gyanú, hogy az a bizonyos átértékelés igencsak lezsírozott kijelentés volt. Egyszerűen nem lehetett más az akkori irányítási körülmények között. De egy olyan korszakban, amikor Gorbacsov nyíltan a katonai erő visszavonása, a KGST belső elosztási rendszerének leépítése mellett tette le a voksát, világos volt, hogy hatalom átmentésére kellhet koncentrálni. Ehhez pedig kellett egy szelep, ami levezeti a feszültséget, és mindaddig lefoglalja a köznapi gondolkodást, amíg a háttérmunkát elvégzik a Párt robotosai.

A szerepre Pozsgay Imre emberileg alkalmasnak, a helyzet megérettnek látszott, és az akkori kommunikációra visszagondolva a Nagy Imre fémjelezte korszakon való töprengés árnyékában sikerült végrehajtani a forradalommentes forradalmat. Aminek nyomán mára a Fidesz visszatért az alapokhoz. A Pozsgay Imre népfrontos fénykorát jellemző állapotok megvalósításának küszöbére. Így talán az sem véletlen, ha a Hazafias Népfront és a NER elképzelései között átfedéseket vélünk felfedezni. A tehát az egyes szervezetek és eszmék neveitől függetlenül, a megjelenésre és a képviselt tartalmakra gondolunk, akkor alig lehet túlzó megállapítás, hogy a Hazafias Népfront Hódmezővásárhelyre kihelyezett rendkívüli ülése zajlott le 2014. február 8.-án. Mindenkinek mást, kinek a múlt nosztalgiáját, kibek a jól ismert dagonyát, kinek a megcélzott jövőt jelentve.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése