Eunosztalgikus paksizmus

Február közepe után nem sokkal Izlandon visszavonták az EU-csatlakozási kérelmet. Ukrajnában egyre puskaporosabb a levegő, és a törésvonal szakadékában ott vannak azok az ellentétek is, ami az EU-hoz való kötődéssel kapcsolatban alakultak ki. Nálunk Paks miatt akarnak népszavazást, miközben egy korábbi népszavazás eredménye az EU-szkepticizmust maga után hagyó csatlakozásunk.

Az ellenzék elítéli az EU-ellenességet meglovagoló jobboldali politikát, míg elítéli Paks bővítését is. Ezzel alapvetően hitkérdéssé téve olyan kérdéseket, amelyek alapvetően szakmai, gazdasági kérdéseknek kellene lennie. Az orosz irányba való elköteleződés szempontjából a krími események kétségtelenül riasztóak. A bolsevik személyi kultusz eszközparkjának a weimari szakácskönyvből pikánssá tett előretörése a kibontakozó Fidesz-Jobbik politikai koalíció mentén szintén nem túl szimpatikusak. A jobboldal álszentsége különben azért is riasztó lehet EU-ügyben, mivel a csatlakozási tárgyalások megindulásában Orbán Viktornak is komoly szerep jutott. De az már régen volt. Ugyanakkor az események mintha tükröznék az akkor megélteket.

Az EU-s csatlakozás népszavazása előtt ugyanis komoly politikai erők mozdultak meg a jelenlegi kormányzat, és a jelenlegi ellenzék akkor politizáló tagjai részéről egyaránt. S nem egy esetben egy irányba hatva különben. A csatlakozás előremozdítása irányába ható eredmény érdekében. Pontosan azt a receptet alkalmazva, amit jelenleg is megtapasztalhatunk. Talán azért is, mivel a kormánypárt kommunikációs csapatában jelentős szereppel bír az egykori MIÉP-ből beszerzett politikus. Aki az átpolitizálási forgatókönyvet akkor a saját bőrén tapasztalhatta meg. Az a bizonyos népszavazás ugyanis pont ezt a fekélyt kapta az előkészítések során. Amit máig nem hevert ki. Biztosítva, a sebben vájkálás lehetőségét azzal, hogy valójában nem egy mindenki által pozitívan megélt szavazássá vált. Azért, mert a valós érveket lózungokkal és címkékkel helyettesítették. A bécsi cukrászdanyitás és a „mezőgazdaság szívni fog” kategóriáján túlmutató mindenkövetkezmény-kérdés az asztal alá söprés sorsára jutott. Az átlagember számára mindenképpen. Valójában, talán egy szűk politikai elitet leszámítva, senki nem látta szerintem azokat tanulmányokat, ami ezen túllépett.

Felsorolva a lehetséges alternatívákat és az azok, legalább ötven éves, következményeire vonatkozó hatástanulmányokat. Nem, nem tudom felsorolni ezeket, és még az sem biztos, hogy nem az EU jött volna ki győztesen ezekből ki. Még azt is meg lehet kockáztatni, hogy a népek országútjának kereszteződésében élve tényleg ez lett volna egyébként is a nyerő. De arra még emlékezhetünk, hogy az EU-nak nem igazán volt publikus, hatástanulmányokkal alátámasztott alternatívája. A népszavazás tehát nem valós választás volt. Különösen, mivel az általánosan kialakult közhangulatban azt, aki kérdezett, vagy pláne ellenezte az EU-t, azonnal besorolták a jobboldali szélsőség akkori képviselőjének, Csurka Istvánnak a táborába. Ebből a MIÉP tudott némi politikai tőkét kovácsolni, de az ország nem. Sokan, akik eredetileg különben talán csak nem akartak vaktában dönteni, tényleg elindultak a jobbszél felé. Míg másokban megkeseredett indulatokat hagyott. Amit szintén meglovagolhatnak a szélsőségesek. Míg ismét másokban ott maradt a kisördög, hogy igencsak hangulatmanipulált volt az a bizonyos csatlakozásunk.

A Jobbik mindebből ma profitál politikailag. Ezt látjuk. Amellett azt, hogy Paks ügyében hasonló tendenciát látunk. A kormány nem tett közzé valós alternatívákat. Egy esetleges népszavazás pedig így szintén hitekről, politikai állásfoglalásról szólna, Amely helyzet előkészítése különben gőzerővel zajlik. A suttyomban aláírt szerződést támadók automatikusan a „ballibsi”, míg a paksi bővítés mellett voksolók „narancsbolsi” címkét kapnak. Aztán osszák be. Holott jobboldaliként is lehetne valaki környezetbarát, és baloldaliként is dolgozhat atomfizikusként. Még. Ebben a helyzetben népszavazást tartani szintén azt jelentené, hogy hangulatokról és nem megfontolásokról szólna. Kár lenne az orosz irányú kötődés mélyítésével eljátszani ugyanazt Paks kapcsán, mint annak idején az uniós csatlakozással. Hazánk ugyanis nem válik energetikai nagyhatalommá egyik pillanatról a másikra. Ahogy atomtemetővé sem lenne jó válnia. A valóban jó megoldást nyilván nem itt fogom megmondani. De arra talán jó ez a kis visszaemlékezés, hogy fenntartsa a kérdezés igényét. Elutasítva a címkéző válaszokat. Kérdezve a szerződés részleteit, és a lózungoktól letisztított alternatívák hatástanulmányait is.

Talán most, miközben keleten ég az ég alja, és nálunk közelednek a választások, talán meg kellene próbálni nem kiskorúként kezelni a lakosságot. Mielőtt, s nem okvetlenül Paks miatt, tüzet nem raknak a homokózóban.

Andrew_s