2014. április 7., hétfő

A Mazsihisz vezetői levélben gazsuláltak Orbán Viktornak

A felületesség már sok mindent tönkretett, illetve sokszor vezet félreértésekhez. Amellett a választások utáni közlemény-folyamból látható, hogy jobb sorsra érdemes szervezeteket is utolér. Ha még nem is tudhatjuk biztosan, hogy a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) rendszergazdája, vagy a sajtóközleményeket készítő tehet-e arról, hogy valami furcsa címet viselő közlemény került ki a szövetségi honlapra.

A rendszergazda akkor tehet az ügyről, ha kiderül: feltörték a honlapnak helyet biztosító szervert. Míg ellenkező esetben valami belső disszonancia okozhatta a közlemény címe és tartalma közti ellentmondást. A közlemény címe: „A Mazsihisz vezetői levélben gratuláltak Orbán Viktornak”. S mielőtt bárki körmét rágná a kíváncsiságtól, elárulom, hogy nem a választások eredményes lebonyolításához gratuláltak. Ami különben botorság is lett volna a hivatalos zárójelentés közzététele, parlamenti elfogadása előtt. Ehelyett ahhoz gratulálnak mindjárt a közlemény elején a „magyarországi zsidóság, a zsidó közösség nevében”, hogy „ismételten Ön [Orbán Viktor] alakíthatja meg Magyarország Kormányát”. Ami rögvest rossz fényt vet a közleményre. Világosan látszik belőle ugyanis, hogy hiányos ismeretek burjánoztak el a hazai kormányalakítás gyakorlatáról. Hazánkban, Orbán Viktor jelenlegi legnagyobb sajnálatára, nem prezidenciális rendszer van. Jó, tudjuk! Szeretné azt a Vezér, de még előbb bele kell szavaztatni a zsírgránítkőbe körömmel karcolt Alaptörvénybe. Addig azonban a választások pártokra és egyéni jelöltekre szólnak. Orbán, a bátor, azonban nem mérette meg magát egyéni jelöltként. A közel másfél évtizede legkevesebb választóval is kétharmadra hekkelt többség egyéni győztesének tehát nem szólhat a gratuláció.

De még akkor, ha Orbán Viktort megválasztják egy tanyaközpont egyéni jelöltjének, az sem jelentene automatikusan miniszterelnökséget. A Mazsihisz közleménye tehát alapvetően azt jelzi, hogy hallgatólagosan elismerik Orbán Viktornak a közjogi rendet felülszabályozó törekvését. Ez pedig veszélyes út. Olyan út, amely mellett már dübörögtek zokogó, vagy apátiába süllyedt emberekkel telt marhavagonok. Nem kis részben azoknak az intézkedéseknek köszönhetően, melyeket az orbáni Fidesz által patronált Szakály Sándor történelem-kukalogus egyszerűen „idegenrendészeti eljárásként” foglalt össze. Mások ugyan tömeggyilkosságnak mondanák, de a Fidesz-nek egy szava sem volt. Csak helyeslő mormogása. Ahogy Szálasi rehabilitációjától sem zárkóztak el kapásból, és helyeslőn csettintgetnek minden egyes Horthy-emlékhely kialakításához. Mely utóbbi tengertelen tengerész maga mondta magáról: antiszemita. S mint ilyennek, és a hatalom egyidejű birtokosának akadt némi szerepe a múlt századok során a zsidóság vekzálásában.

Ezekről az évszázadokról mit is mond különben a Mazsihisz közleménye? Ezt: „A magyarországi zsidóság bízik abban, hogy az évszázados hagyományoknak megfelelően közjogi státusza változatlan marad,”. Holott éppen ők tudhatnák, hogy az említett kormányzó, illetve a rendelkezései éppen hogy a közjogi státuszok megváltozatásával vezették be a zsidók százezreinek halálba deportálását. Az évszázados hagyományokra hivatkozni a közelmúlt tekintetében ostobaság. Még régebbre visszatekintve tudatlanság. Nem véletlenül érezhette úgy II. János Pál pápa, hogy van miért bocsánatot kérnie az egyházi zsidóüldözésekkel kapcsolatban. A zsidóktól. S nem a fasisztáktól az „elégtelen fellépésért”, Melyek egyik hullámát a Fidesz által nagyra tartott Szakály Sándor a fentebbi módon minősítette. A sajátos gyors-nyelvcsapással haladó kettősséget különben a közleményben szereplő mondat második fele is őrzi: „és a parlamentben nem hoznak a jövőben sem olyan döntést, amely megzavarná azt a harmonikus viszonyt, amely biztosította minden itt élő zsidónak az identitásválasztás szabadságát”. Horthy majd Szálasi korszakai ugyanis pont az ellenkezőjéről voltak nevezetesek.

De az említett fasisztáktól, illetve a közjogi helyzettől függetlenül sem éppen világos, a közlemény pár gondolata. Írják például, hogy: „Hisszük, hogy Ön és kormányzata fellép majd az emberi egyenlőség eszméje mellett, fellép az antiszemitizmus, a rasszizmus, a xenofóbia minden formájával szemben”, Nos! A hit tényleg fontos. Az elmúlt évek gyakorlata azonban bírhat némi orientáló jelzés-értékkel. Orbán Viktornak például volt az antiszemitizmus jegyeit hordozó parlamenti megnyilvánulása. Miközben Martonyi János de facto elismerte az antiszemtizmus létének tényét. Olyan körülmények között, amikor a xenofóbia elleni fellépés inkább a mértékét publikáló szervezet elleni harcra összpontosult. A Mazsihisz vezetőinek hitét kifogásolni természetesen ennek ellenére nem érzem jogaim közöttinek. De a realitásérzékük igencsak elhagyhatta őket.

A Mazsihisz-közlemény tartalmi elemei és nyáltartalma alapján alighanem a címet írhatták el. Az helyesen így szólna: „A Mazsihisz vezetői levélben gazsuláltak Orbán Viktornak”.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése