Mogorvizmus-építés Weimar emlékére

Nem szeretnék új tudományterületet alapítani mogorvizmus néven. S mégis lehet, hogy szükség lenne. Meg talán igény is. Azt azért nem szeretném, ha a különben hangzóival is nagyon kifejező „mogorva” szó az idióta antiszemitizmus PC megfelelőjévé válna. Bár úgy tűnik igény, az volna rá.

Érthetően, mert egy purhabbal dúsított agytekervényekkel megvert, és így légmentesen magába zárt uszító inkább hívja magát mogorvának, mint antiszemitának. Habár olyan törpe-nagyságok, mint a sokszor példaképpen szoborba fétisült Horthy is, önbevallottan, antiszemita volt. Azt, hogy mogorvista szempontból mennyi hülyeséget lehet összelapátolni, azt más már elemezte. Ismételni felesleges. Ahogy alighanem meddő ügy lenne megértetni azt is, hogy a Pannon-medencében összesen nem élt talán annyi a különböző utakon idelovagló ősökből, amennyi egyetlen decibel-magyar őseinek számát kitenné. Elvégre, és „tekintve, hogy a megszólaló a 40. generáció, legalább 2^39, azaz 549.755.813.888 őséről kellene” tudnia. Holott példa mutatta annak idején, hogy véresszájúék olykor a nagyszülőkkel sincsenek tisztában.

Van azonban egy másik, régen ismert mondás is, aminek a szempontjából vizsgálható a helyzet. Ez a lótrágya és a verébpopuláció összefüggését írja le. Ami igaz lehet az ideológiai latrinatartalmak, és a körülötte tülekedők kapcsolatára is. S ez még akkor is fennállhat, ha a latrina saját, és önjelölt császárra tesz szert. Saját ellenségképekkel. Alkalmasint, természetesen, az ellenségkép önmagában kevés. Ahogy önmagában az üldözési képzetek is kevesek. Még az is kevés lehet, ha tömegeket lehet mozgósítani az önnön felelősség megtagadásának jegyében. Kifejtve, hogy nem az a baj, hogy hülye maradtál fiam/lányom, hanem az, hogy azok a szemetek tanultak, míg te a pöcegödörnél üvöltöztél. Nyilvánvaló, hogy alapvetőn ezek mind izoláltan jelen levő komponensek, melyek önmagukban a tetszőleges gyülekezésnél jelen levő pár százaléknyi csőcselékhajlamú elemet lenne képes mozgósítani. Azokat, akik „buli van” felkiáltással bármikor hajlandók feltépni a kockakövet, és akár lincselni is, ha a büntetlenségben bízhatnak.

Ahhoz, hogy nagyobb számban legyenek azok, akikre ráragadhat a dobálhatnék, több kell. Az, hogy a fenti elemeket egy globális, köztudatformálásra alkalmas környezetbe ágyazzák. Amihez a média birtoklása lehet szükséges, de nem elegendő feltétel. Szükséges, mert széles körben lehet felmutatni az alkalmi ellenségeket. De nem elegendő, mert akkor, ha az emberek tömegei kiegyensúlyozottak, és kiszámítható életvitellel számolhatnak, akkor le se tojják a szólamokat. Tehát gyakorlatilag tervezetten kell lerombolni a személyes szférákat. Újradefiniálni a családot, minél többeknek sugallni, hogy a magánéletük sem szent. Elvéve azt a lehetőséget, hogy bizalmi hálóban élhessen. Lehetőséget adva arra, hogy ideológiai szektákkal helyettesítődjön a magánszféra.

Kiegészítve azzal, hogy ki kell építeni a létbizonytalanság mindent átfogó rendszerét. A személyes bizalmi háló mellett az egzisztenciális bizalom szétrombolása is kellhet. Az, hogy senki ne érezze a megélhetését biztosnak. Pozíciótól függetlenül. Ehhez kell egy alapos munkanélküli nyomás. Beleértve azokat is, akik gyakorlatilag nyomorszinten foglalkoztatottak a közrabszolga-programokban. Már csak azért is, mert a közmunka kilátástalan spirálja komolyabb, megalázó jellegében rombolóbb, fenyegetés, mint a puszta munkanélküliség. Az emberek ilyen körülmények között gyakorlatilag folyamatosan frusztráltak, és még a munkahelyi büfékben is magukba fojtanak mindent. Gyakorlatilag egy frusztrációs spirálba kerülve, ami belépő lehet a radikalizálhatóság szobájába. Márpedig az kell ahhoz, hogy bármilyen ideológia mentén hajlandóak legyenek az önfeladásra, flaszterdobálásra, tömegbe olvadásra, és akár a szomszéd kijátszására, agyonverésére is. A passzív bezárkózás után a feszültség, a frusztráció csökkentése érdekében.

Az tehát, hogy néhány bolond feláll a hordóra, csak akkor érdekes, ha különben lehet számolni a hatalom hallgatólagos támogatása mellett a tömegesen frusztrált mogorvaságra. Amihez elég felszállni egy tömegközlekedési eszközre. S számba venni a befordultan mogorva arcokat. A kényszerjókedvű harsányság mögé bújó sivárságot. Összehasonlítva azzal, hogy hányan köszönik meg az előzékenységet, hányan próbálnak segíteni a térképpel bénázóknak. Miközben még azt sem mondhatnánk, hogy a recept új. Inkább az a szomorú, hogy láthatóan kockázat nélkül porolják le a weimari szakácskönyvet.

Andrew_s