2014. december 6., szombat

Kocsis a szeren

Kocsis Máté egy szerinte igen előremutató javaslattal állt elő, amelyről hamarosan a kormánypárti frakció is szavazhat. Alighanem egyfajta politikai csapdának is szánva. Mert ugyebár, ha az ellenzék ellene szavaz, akkor híveivé kántálhatók a drogbiznisznek Ha pedig megszavazzák, akkor annyi a liberális eszmerendszernek.

Röviden ugyebár arról van szó, hogy évenként kötelező szűrésnek vetnék alá a 12-18 év közöttieket, valamint a választott politikusokat és újságírókat. Alighanem abból kiindulva, hogy épeszű emberek nem szavazhatnak ellenük. Habár lassan sokan eljuthatnak arra a következtetésre is, hogy épeszű, befolyásolástól mentes tömegek meg a kormányra nem szavazhatnak. S Kocsis javaslata alapján még ebben is lehet valami. A választott politikusok többsége ugyanis jelenleg a Fideszből és annak keresztény-klerikális platformjából kerül ki. Valamint azok között is ők vannak többségben, akik az egyre agyamentebb törvényeket megszavazzák. Így aztán a Fidesz frakciója is csapdába kerülhet. Egy esetleges bukást követően, de csak szűkebb pátriájukban kiesik az a védekezési lehetőség is, hogy nem voltak maguknál a szavazáson. Az ellenzék helyében tehát megszavaznám adott esetben a politikusok rendszeres drogtesztjét.

Annyira, hogy tulajdonképpen kiegészítő javaslatokkal is élnék Kocsis Máté javaslatához. A Parlament és a képviselőház kapuján például csak úgy lehessen bejutni, hogy bizonyítják a képviselők és politikusok a józanságukat. Ha már a döntési józanságuk hiányzik sokszor, akkor legalább az alkoholmentességükről lehessen meggyőződve a publikum. Nem is szólva arról, hogy milyen káros a neurológiai hatása a különböző gyógyszereknek és az alkoholnak. Együttes használat esetén. Így az a legkevesebb, hogy a politikusok tárják ország világ elé az orvosi kezeléseikről szóló dokumentumokat. Legalább eloszlatható lenne az a pletykahullámzás, ami a miniszterelnök pszichológiai állapotáról szálldos a nagyvilágban. Mert az is megnyugtató lenne, ha mindenki tudhatná: a kormányfő minden orvosi kezelés nélkül képes a szellemi szétesésre utaló szomatikus jeleket produkálni. Amennyiben különben az ellenzék valami hasonló javaslattal élne, és a Fidesz azt elutasítaná, akkor tulajdonképpen elmondhatnók: a fagyi visszanyalt.

A teljes pszichológiai profil, alkalmassági vizsga és a rendszeres neurológiai, pszichológiai szűrés elutasítása tulajdonképpen csak az említett pletykát erősítené. Azt, hogy Orbán Viktor állapotát illetően nem véletlenül nem lehet biztosat tudni. Habár az is elképzelhető, hogy egy idő után már minden tudatmódosító szer nélkül is produkálni tudja a tüneteket. A hatalom önmagában is tudatmódosító lehet. Egy olyan embernél, aki különben a falu végén tapicskáló vályogvető lehetne legfeljebb igencsak. Márpedig a Kádár-korszak viszonyait mellőzve, a most nagyban ajnározott ’940-es években Mészáros Lőrinccel versenyt süvegelhetné még az arra járó birtokos nemeseket. Amikor pedig a faluvégi senkiből Döbrögi lesz, akkor könnyedén elvész vele az önkontroll. Minden gyógyszer nélkül is. Kocsis Máté talán részéről azért mégsem teljesen veszélytelen egy ilyen tervvel előállni. Ha ugyanis a vezére valamiért célzást sejthet benne, akkor a kommunikációs igazgatóból könnyedén lehet drogfogyasztó. Akkor is, ha nem az. Legalább saját bőrén tapasztalhatná meg a karaktergyilkosságok és koncepciós eljárások szépségeit.

Mert azért a nagyszerű szavazási csapda látszata mögött leginkább ez a primitív, akarnok, és illiberális szándék lóbázza a villás farkát. A bárkire bármikor ráhúzható koncepciós eljárások előkészítése. A példaként kezelt Szovjetunióban sokáig divat volt ideggyógyászatra zárni az ellenzéket. Egy vérminta, vizeletminta elszennyeződése, elvesztése pedig lehet egy pillanat műve. Aminek igazolás egyrészt nehézkes, másrészt bőven túlmutat azon az időintervallumon, ami alatt ki lehet valakit csinálni. Bőven elegendő idő arra, hogy egy újságíró alól kihúzzák a talajt, egy ellenzéki politikust kiiktassanak a közéletből. S hogy ott vannak a fiatalok is? Ők jelentik a mézet a madzagon. Az ifjúság védelmének álcája az, ami mögött Kocsis Máté be akarja csempészni az illiberális szellemi nyomorba taszítás kötelezettségét. Mindenkit drogeljárással fenyegetve, aki útban van a hatalomnak. Esetleg csak nem tapsol elég hangosan.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése