 |
| Fotó: Veres Viktor / Népszabadság |
A napihírek biztosítják, hogy a látszólagos
utánlövések sem legyenek azok. A röpke nyolcvan milliárdból ráncfelkavart M1-es
hírműsor például elégendő mennyiséget biztosít a napi
vihogni valóból. Habár abból a pénzből, amit most az ablakon dobtak ki a
királyi TV üdvére, akár újságíróképzést is lehetett volna finanszírozni. De ezt
a kijelentést máris visszavonom.
Muszáj visszavonni, mert aztán jön majd a
nagyszerű műsor veretes, illetve perrel-veretős igazgatója, és perel. Mert
érdemes mégis csak visszatérni a HVG kálváriájára. Pontosabban arra az esetre,
hogy Tóta W. Árpád, a HVG-n megjelent, írását
követően egyenesen rasszizmussal vádolták meg a publicistát. Állítván, hogy a
bakisorozatot nem azért nehezményezi, mert szakmailag nehezen alulmúlható, hanem
azért, mert a szakmailag száguldva orra bukó riporter roma származású. Noha ezt
a publicista nem írta, csak közmunkát emlegetett, mint alternatív
karrierlehetőséget. Szabó László Zsolt MTVA-elnök volt az, aki szerint ez felért a
rasszizmussal. Az egész ügy kapcsán pedig az lehetett az ember érzése, hogy a
fagyi körbenézett, és mindenkinek visszanyalt. A magam részéről pedig vártam,
hogy a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) kiemelkedik a sokszor
igencsak árulkodó tespedésből, és megnyilatkozik. Nem tette. E helyen is
gratulálhatunk a szakmaiság fellegvárának.
De maradjunk a fagyinál. Az, hogy a szakmai
kudarc kritikájára rasszizmust és intoleranciát emlegetnek, az nem új. Sajátos
módon nem a kormányzati, illetve hatalmi oldalon szokott ez a megoldás
szolgálatba helyeződni. Talán azért, mert nem egy esetben olyankor pampognak
szakmai megbélyegzésről, amikor a megbélyegzettnek titulált valamiben kilóg a nemzeti
együttnyalás rendszeréből. Ilyankor szokott az előfordulni, hogy az, akinek egy
adott színházi előadás nem tetszik, vagy egy adott énekest nem kedvel, az
azonnal homofób vagy rasszista, illetve homofób rasszista lesz. Olyan
szemléletet sugallva, hogy a másságukat világ elé tárók alanyi jogon zsenik
lehetnek csak. Mindenki más meg idióta, vak és botfülű. S persze joga sincs
annak eldöntésére, hogy mit kedvel, vagy nem kedvel. Illetve joga van, de
informálisan csak a kormánypárti, esetleg Jobbik-szimpatizánsként
gyakorolhatja. Szabó László Zsolt tulajdonképpen nem tett mást, mint ugyanezt a
fagyit belenyomta az arra illetékesek orcájába.
Számos helyen lett is nagy hallgatás ezt követően.
Mert azoknak, akik korábban a szakmaiság kritikáját az intolerancia jegyének vélték,
bele kellett volna nézni a tükörbe. Elismerve, hogy olykor legfeljebb bizonyos
mércék betartásával szembeni intoleranciát jelent a kritika. Esetleg szimplán ízlésbeli
kérdést takar a kritika vagy elutasítás, és semmi köze nincs az alkotás
szerzőjéhez, előadójához. De a tükör ugyebár makacs dolog. Nem csak csillog, de
vissza is tükrözhet korábbi véleményeket. Márpedig szembenézni ezekkel, esetleg
bizonyos mértékű önkritikát gyakorolni, korántsem az a kategória, amit mindenki
könnyedén megtesz. Már csak azért sem, mert szakítani kellene a jól bevált
panelekkel. Amelyek alkalmasint pont olyan előítéleteket hordoznak, mint azok,
amelyekkel a valóban rasszista, homofób populisták takargatják szellemi
fasizmusukat.
A Szabó László Zsolt által körbehordozott fagyi
azonban nem csak az áltoleránsoknak nyalt vissza. Visszanyalt a kormányzati ugatóknak
is. A közmunkával kapcsolatban ugyanis a bevezetése óta sejthető volt, hogy azt
alapvetően egy bizonyos réteg tartósabb szegénységbe nyomására találták ki. Ami
azért nem jelenti azt, hogy ne lenne alkalmas a foglalkoztatási statisztikák
kozmetikázására. Amely hatásba kapaszkodva dübörgő tapsorkánokat várva szoktak
megszólalni a hatalom szekértolói. Hangoztatva a közmunka nagyszerűségét, és a
munkaerőpiacra való visszavezetésben betöltött előremutató szerepét. Mely
utóbbi viccnek szomorú, komolynak egyszerűen nevetséges állítás. A politika
ezzel párhuzamosan mellet döngetve szokta tagadni, hogy a közmunkát alapvetően
a szegénység és a romák szociális alávetettségének konzerválására, elsősorban a
roma lakosság számára találták ki. Ebben a helyzetben aztán jön egy kommunikációs
csatorna elnöke, és egyszerű leleplezésként kimondja: aki a közmunkát emlegeti,
az a romákra utal. Elegánsan, egyszerűen, egy mozdulattal vágva át a hatalmi
kommunikáció közmunka-fejének a torkát. Tényleg dícséret is járhatna érte.
Személy szerint már csak emiatt is vártam
volna a MÚOSZ-tól valamiféle állásfoglalást. Nem is annyira az M1 ellen, vagy a
HVG mellett, esetleg fordítva. Általában. Egyfajta szakmai állásfoglalást a
szakmai minimumok védelme érdekében. De, ha jól sejtem, ezt várhatom. Míg a
világ és három nap. Miközben tulajdonképpen akár köszönetet is mondhatnánk az
elnök úrnak. Az a bizonyos fagyi ugyanis elhozta azt a kegyelmi pillanatot,
amikor talán lett volna lehetőség tiszta vizekkel feltölteni a különböző
poharakat. De félek, sokaknak, alapvetően, fel sem tűnt a nagy zsivajban, hogy
itt az idő megállni és elgondolkozni egy pillanatra. Mások pedig letörlik az
arcukat, hogy legyen hely a további szitkok szórásakor előtörő habnak.
Andrew_s
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése