2015. május 9., szombat

Pécs: Magántatarozás közrabszolgákkal

Forrás: Libcom.org
A pécsi Fidesz-szervezet igazán nem mondhatja, hogy nem szerepelnek a médiában. Igaz, nem a sikertörténetek közt, de beszélnek róluk. Úgyhogy hálásak lehetnek Fodor Ibolyának. Alighanem ezért nem is penderítik ki, mondatják le. Ne is tegyék. Kell egy ilyen emblematikus figura, mint egy falat penészes kenyér.

Különben tényleg kell. Mert az ő esetei azok a cseppek, amelyekben a tenger képviselve van. Ahogy a Horthy-fétist avató lelkész egyház-társa, az Emmi vezetőjeként szorgalmazza a szegregációt, úgy látható a pécsi eseményekben tükröződni a törzsökös Fidesz-szemléletet. Ami nagyjából a „nekem mindent, nektek coki” jelmondattá is sűríthető. A legutóbbi hír kapcsán is olvashatjuk, hogy Fodor Ibolyát lelkiismeretét eddig mindössze hazaárulózás, sikkasztás, adóvégrehajtás, fenyegetés érinthette volna meg, amennyiben az RTL-nek hitelt adunk. Azonban azt látva, hogy a pártja végső soron csak a frakcióból tette ki, vagy az RTL forrásai tévesek, vagy a lelkiismeret hiányzik. Miközben a frakció-elhagyás kapcsán emlékezhetünk egy másik közbotrány-gyanús esetre. Annak idején a vak komondorok védnökét is csak a frakcióból utálták ki. Alkalmasint Balogh Józsefet újraválasztották, tehát minden nagyon szép, az asszony verve még szebb, a Fidesz moralitása meg olyan, amilyen. Ilyen.

A pécsi ügyekhez visszatérve, a legfrissebb ügy a sokat emlegetett közrabszolgasággal kapcsolatos. A közmunkás ugyebár az, aki kénytelen elfogadni a minimálbér alatti munkabért is. Ráadásul elvárják, hogy ezért, időben különben csak az éve egy részére limitált alamizsnáért is legyen hálás. Pontosabban azért, hogy ez idő alatt legalább dolgozhat. Mert különben elmehet legelni. Már akkor, ha nem akar éhen dögleni. Amely perspektíva különben közmunkásként is benne van az előtte álló életpályamodell redőiben. A közmunkát a helyi vezetés teszi lehetővé, és így a helyiérdekű Döbrögik kegyelméből telik olykor zsírra a száraz kenyér mellé. Talán ezért is gondolhatja bármelyik helyi bársonyszék-foglaló, hogy a közmunkás az ő személyi szolgálatára rendeltetett szolga, akinek kutya kötelessége bármit, bárhol megcsinálni.

Az aktuális hírek szerint Fodor Ibolya albérletében is közmunkások serénykednek. Annak érdekében, hogy frissen ki legyen tatarozva, és a naccságos asszony jól érezze magát. Formálisan a KÉK Közhasznú Egyesületnél kellene alkalmazni a közmunkásokat, de hol van az előírva, hogy az említett politikus által vezetett egylet ne delegálhatná, csodák csodájára, abba a lakásba dolgozni, amit majdan, puszta véletlenségből, Fodor Ibolya foglal majd el. Állítólag albérletként. Ami azért felvet egy további kérdést is. Nevezetesen, azt, hogy az albérletet általában a tulajdonos dolga tatarozni. Így az RTL valószínűleg hibát követett el azzal, hogy Fodor Ibolyától kért választ arra nézve, hogy kik dolgoznak a lakásban.

Neki ugyanis ehhez semmi köze. A tulajdonosnak azonban igen. Így a fideszes Döbröginé nyugodtan kimászhat pár átlátszó lózunggal a helyzetből. Mindaddig, amíg esetleg ki nem derül valami egyéb turpiság. Mert nyilván egészen más lenne a kartársnő fekvése, ha kiderülne például, hogy a tulajdonos esetleg az önkormányzat, vagy valamely, az önkormányzat holdudvarába tartozó természetes-, vagy jogi személy. Ahogy az is komoly módosító tényező lehet, ha a tulaj esetleg némi nyomás hatására, az említett egyesülettel kellett, hogy szerződjön. Netán Fodor Ibolya átvállalta, némi lakbérengedményt kiharcolva a tatarozás költségeit? S ebben az esetben az általa vezetett egyesület vele kötött szerződést az általa majd lakni kívánt albérlet tatarozására? Ez furcsa lenne. Nem azért mert a morál szökőkútjának hirtelen feltörésére várok. Azonban annyira ostoba nem lehet, hogy az ellenzéknek ilyen magas labdát dobjon fel.

Habár a jelen magyar ellenzéknek... Úgyhogy bármi elképzelhető. Az azonban nyilvánvaló, hogy a közmunkasorba taszítottakat valóban rabszolgaként hajlamosak kezelni a nép nagy barátai.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése