A gárda-pride margójára

Úton a templom fel.
Fotó: MTI / Illyés Tibor

A Budapest Pride szervezésének környékén mintha kicsit elsikkadni látszott volna, hogy az egyszínűek, vagy kevés színűek is tartottak egy összejövetelt. Pedig tartottak, nem kisebb személy áldása alatt, mint a Horthy-fétist is avató lelkészé. Az Új Magyar Gárda Mozgalomról, és a maguk pride-járól van szó.

A szervezet, nyilván egész véletlenül a Budapest Pride idejére szervezve, úgynevezett bajtársiassági napot szervezett, és ifj. Hegedűs Loránt református lelkész személyesen köszöntötte a megjelenteket. Eközben, a hírek szerint, arról csacsogott, hogy egy gonosz háttérhatalom tehet a nagytiszteletű Magyar Gárda egykori betiltásáért is. Valószínűleg most éppen Amerika a gonosz háttérhatalom, mert Murányi Levente, az 1956 után egész a főiskola elvégzéséért meghurcolt és sínylődtetett mártír valami ilyesmiket állíthatott. Ha az MTI-nek hihetünk. Próbáljuk meg. Egyébként nagyjából itt be is lehetne fejezni az esemény tárgyalását. Már csak azért is, mert önmagában az egész társulat puszta léte sem valósulhatna meg hatalmi támogatás nélkül, és reklámot meg minek kellene csinálni Vona új munkásőrségének. Mert a pártelnök személyes levele igazolja, hogy nem igazán van másról szól. Különösen a Jobbik politikai térnyerését figyelembe véve.

Az interneten, szinte természetesen, szinte azonnal polarizálódtak a vélemények, és szép lassan visszaköszönnek az unalomig elcsépelt populista lózungok arról, hogy miért is kell egy pszeudomilitáns szervezet. A legkedveltebbhez hasonló különben az, hogy azért kellenek, mert meg kell védeni a magyarokat. Az érvek akkor kezdenek kisiklani, amikor a „mikor?” és a „kitől?” kérdései kerülnek elő. A „ki helyett?” kérdése aztán végképp jégre viszi a jobboldal széléről érkezett komment-desszantosokat. Az ugyanis világos, hogy a közbiztonság javítása, a határok védelme közös érdek. Ám erre a célra vannak felesküdött, fizetett szervezetek. A közbiztonságért és a katonai védelemért egyaránt található felelős politikus, miniszter. Ha ezzel bárkinek, akármelyik politikai oldalon gondja van, akkor hozzájuk fordulhat. Alkalmasint Vona Gábor is megteheti a Parlamentben. Amikor tehát a Jobbik szimpatizánsai, és tőlük jobbra azért ágál a gárdaszerűségek mellett, mert ezeket az érveket rángatja elő, akkor nem igazán érthetőek. A Jobbik ugyanis parlamenti párt. Miközben Vona Gábortól csak arra futja, hogy mesét olvas, kutyát simogat és gárdát üdvözöl, aközben tőle is érdeklődhetnének a hívei. Ahogy a törvények betartásáról szóló plakátok helyett is érdeklődhetne a miniszterelnök a be nem tartók elleni fellépés kapcsán a belügyminisztertől.

Ha ezek a lépések kimaradnak, akkor az igencsak leleplező hatású. Ha ugyanis a jobboldal hajlandó támogatni az említett militánsokat, ám nem kerül szóba, hogy kinek is kellene ellátni ezeket a feladatokat, akkor az a lózung-koefficienst növeli. Joggal hihetjük, hogy a védelemről, a kiűzendő ördögként megjelölt „háttérhatalmakról” szóló szöveg üres lózung csupán. Nem szolgál mást, mint fedőszöveget arra: létre kell hozni, és tömegtámogatást kell szerezni egy bármikor bevethető, a hatósági cselekvéseket korlátozó törvények hatálya alá csak érintőlegesen tartozó erőszakszervezetnek. Annak érdekében, hogy a politikai támogató hatalomra kerülése esetén, akár erőszakkal biztosítsák a hatalom megtartását. Egyenes utat kikövezve a diktatúra felé. S ebből a szempontból valószínűleg húzható némi párhuzam az egykori munkásőrség és a mai gárdák közt. Még azt sem vitatva, hogy mindkét szervezetben voltak és vannak szimplán megvezetett, de különben jó szándékú emberek. Ahogy a 3. Birodalom Németországában sem csak vérgőzös fasiszták éltek.

Feltételezhető tehát, hogy a hazai szélsőségeseket is sokan azért támogatják, mert nem látnak alternatívát. Hatalmi oldalról ez nyilvánvalóan kormányzati felelősség. Az említett feladatokért felelős tárcák „trehánysága” nyilvánvalóan felelős a rendpárti irányzatok erősödéséért. Az önmagát demokratikus ellenzéknek kikiáltó katyvasz pedig azért, hogy nem alternatív programokkal próbálják meggyőzni a potenciális szavazókat. Alkalmasint persze talán az egyházaknak is érdemes lenne pár kérdést nekiszegezni. De ameddig a klerikális lobbi a kormányzatban ül, ameddig lelkész ugathatja le miniszterként a szegényeket, ameddig lelkész avathat fétiseket, s ameddig a püspököknek minderre csak halkan suttogó szavai vannak, addig talán felesleges.

Andrew_s