2015. október 12., hétfő

Nemzeti bulshit-felelősnek szarvaztak egy új Minisztériumot

Van a benézésnek egy olyan foka, amikor az ember már a minisztériumot misztériumnak olvassa. Elsőre. Így jártam Rogán Antal új homokozójával, amikor a az önálló minisztériumról szóló hírt olvastam félre. A Miniszterelnöki Kabinetiroda megalakulását kidobolva. Melynek megalakítási terve nem új hír, de mégis csak most szavazták meg.

Habár, a megszavazást illetően nem sok kételye lehetett bárkinek is. Nem azért ülnek ott a kormánypárti képviselők, hogy leszavazzanak valamit, amit Pannónia géniusza személyesen ötlik ki. Abban a kényszerhelyzetben, ami szükségessé tette a hű talpnyaló jutalmazását olyan körülmények között, hogy Lázás Jánosnak nem lehetett útilaput kötni a talpára. Ahhoz kicsit túl sok szál fut össze a kezében. Mármint Lázárnak. Az, akit gyakorlatilag egyszer már megtettek egy árnyék-kormány operatív fejének, aligha mond le erről. „Csak úgy” pedig pláne nem. Tulajdonképpen még az is lehet, hogy a helyzet ilyetén alakulása jobb. Tényleg! Lázár János szinte szó nélküli félreállása ugyanis nagyon könnyen egy már létrejött kiegyezésre utalhatott volna az árnyék-kormány, illetve a Jobbik között. Biztosítva egy előrehozott választáson a tényleges hatalom átjátszását a szélsőjobbnak, és biztosítva Lázár hatalmi túlélését a felálló új hatalmi struktúra keretei között. Így még maradt egy kis idő a találgatásra az esetleg kialakult háttéralkukat illetően.

Miközben Rogán Antal tulajdonképpen egyszerűbb történetnek látszik. Annak ellenére, hogy esetében, például az egykori antifasiszta nagygyűlés idején, látszottak pillanatnyi megingások, 2012. decembere már régen volt. Azóta stabil ingatlan-, és ingathatatlan pozícióba nyalta magát. Folytatva azt, a már 2002-ben sejthető utat, amelyet végül is szorgos munkával könyökölt tisztára. Csendben, de hatékonyan háttérbe kényszerítve azokat, akik az útjába kerültek. Például a 2002-ben közszereplő Pokorni-t is. 2013-ra végképp eldöntve, hogy kiáll a horthysta restauráció tüneteitől sem mentes orbanista irányvonal mellett. Az tehát, hogy immár miniszteri rangban lökheti a sódert, alapvetően egy szerves fejlődéstörténetbe illő állomás. Egy olyan fejlődés része, melynek elején, évtizednyi távolban még megvoltak a már végképpen elvesztett gerinc nyomai. Amely gerincet, legalább részben, valószínűleg a hatalmi tényezőkről összecsipegetett morzsák pótolják.

Szinte törvényszerűen egy olyan tárcát elérve, amelyben van elég pénz, és nem igazán kell szakpolitikával foglalkoznia. Nem azért, mintha a hozzáértés hiánya bármely kormánytag esetében gátja lenne a kinevezésnek. De a szaktárcákat már olyan figurák töltik be, akiket Orbán Viktor valószínűleg nem mozdíthat el. A Lázártól kapott háztáji tasli után valószínűleg meg sem próbálta volna. a miniszterelnök. Így Rogánnak szükségképpen egy új hivatalt kellett létrehozni. S ha már annyit fordultak a goebbelsi kommunikációs hagyományokhoz, akkor fel sem kell akadnunk, hogy az új minisztérium a kommunikációs példakép munkahelyére, arra a bizonyos RMVP-re (Reichsministerium für Volksaufklärung und Propaganda), hajaz. Amennyiben a Miniszterelnöki Kabinetiroda felel majd a kormányzati kommunikációért is. Bebizonyítva azt, hogy a kormányzáshoz, egyre kevesebb szakmaiság mellett, egyre több körmondat szükségét érzi miniszterelnök. Talán már egy speciális, pannóniai bullshit-generátor is fejlesztés alatt van. Amelynek nemzetközi rokonaiból akár beszédrészletek is gombnyomásra jönnek elő, de nyilván szükség lehet a nemzeti előtaggal jelzett verzióra.

Csak van az Országgyűlés Informatikai és Távközlési Bizottsága alapító elnökének (2001), olyan informatikus ismerőse, aki képe lenne erre. Jó pénzért természetesen. Kielégítve a nemzeti propaganda eme sarkalatos, és eddig nem kellően komolyan, csak tréfára vett igényét. Nem mintha az Orbán Viktornak tapsolók tömegei akadnának fenn, ha az évértékelőt az egyik már létező netes alkalmazás kimenetéből olvasná fel a kormányfő.

Andrew_s

1 megjegyzés: