2016. február 27., szombat

Csak a KLIK! Csak a KLIK?

Olvasom, hogy a Teleki Blanka gimnázium igazgatója gigademonstrációt jelentett be március idusára. Ez rendben is van. Azonban Pukli igazgató úr mást is mondott. Márpedig, ha egy olyan vezető, aki különben nem vágyott vezetésre, csak rajta maradt, mint szamáron fül, mond valamit, akkor vegyük komolyan. Legalább egy kicsit.

Nehéz ügy. Több okból is nehéz ügy. Legalább annyira nehéz ügy, mint kritikát suttogni a tömeg viharába. Mert kritikát mondani akkor, amikor a tömeg megváltót lát mindenkiben, aki bármilyen pici „nemet” hajlandó mondani egy bárminemű kormányzati törekvésre: nehéz. Különösen, mert az illetőnek minden korábbi ténykedését egy pillanat alatt elfelejtik. Besorolják a személyes fejlődéstörténetébe. A profétát vágyó tömeg Istent játszik. Azonnali feloldozást oszt a legkisebb jelre. Annak a jelére, hogy meggondolta magát. Holott esetleg nem is gondolta meg magát. Holott esetleg kockázat nélküli üzenetet hoz. Holott esetleg önmagán kívül legfeljebb csak a hatalmat szolgálja. De, mint tudjuk: a tömeg átlagos szintje bőven az egyes tömegalkotók szintje alatt van. Nem véletlen, hogy a jó populisták nagyjából egy értelmesebb csimpánz szintjére lövik be a mondandójukat. A megváltó profétát váró tömeg zsivajában azt mondani, hogy „mérlegeljetek kedves homokzsákok”, nem népszerű.

Pukli igazgató kapcsán sem volt az olcsó népszerűséghez vezető út kockaköve azt írni korábban, hogy alapvetően egy illiberális, autoriter, és ráadásul elég ostoba vezető. Tulajdonképpen, ha Orbán Viktor karrierútját nézzük, akkor a Teleki jelenlegi igazgatóját szinte semmi nem mentheti meg attól, hogy felkent vezetője legyen egy mozgalomnak. Egy kis szépséghiba, hogy nem kormánypárti, hanem inkább a kormánnyal szembe menni látszó mozgalom emelte a vállára. Úgyhogy, ne bántsuk ezt a szent embert. Ha már a Galló Istvánnéval fellépő igazgatóról a tudósítás is kiemel, hogy ő az, „akit az utóbbi időben megpróbáltak kikezdeni”. Inkább vegyük komolyan azt, amit márciusra behirdet. Legalább ezt próbáljuk meg komolyan venni, ha már a korábbi nyilatkozatainak figyelmen kívül hagyását kívánja a messiásváró sokaság.

Pukli tehát azt mondja, hogy azért szervez gigademonstrációt, mert „nem tudják elfogadni az intézményfenntartó átalakítását”. Így „szerinte az egyetlen megoldás az lenne, ha teljesen megszüntetnék a Klik-et, ezért március 15-ére gigademonstrációt szerveznek Budapestre”. Nyomatékosan kijelentve, hogy nyomatékosságként ezt követően jöhet a sztrájk. Amivel kapcsolatban, ha már Gallóné is ott volt, érdemes megjegyezni, hogy a PSZ elnöklő asszonya már január végére sztrájkot helyezett kilátásba. Még tavaly. Érdekes érdekképviselő az, aki a saját maga által kilátásba helyezett igazi tömegerő alkalmazását úgy halogatja, mint kisgyerek a csoki felbontását. Miközben tudjuk: alapvetően nem történt semmi előrelépés. Azon kívül, hogy az idő megy, a tömeg fárad. Mely forgatókönyv teljesen megfelel a kormányzati célkitűzéseknek, ám cseppet sem használ az ellene fellépni kívánóknak.

Amivel kapcsolatban megjegyzendő: a KLIK megszüntetése vagy fennmaradása teljesen indifferens. Létrehozni nem kellett volna. Ellenben, memóriafrissítés gyanánt, szeretném, ha valaki elárulná a létrehozásakor szervezett általános sztrájk időpontját. Mert valamiért elkerülte a figyelmemet a most két szószátyár szervezet, a PSZ és PDSZ sztrájkfelhívása. Azonban létrehozták. A központosítás lezajlott. Az erőforrások egy kézbe rántása megtörtént. A centrális irányítás törvényi környezete kiépült. A költségvetési rendszer átalakítása, az irányítási hierarchia kiépítése szintúgy. Korábban meghiteleztem: „Szinte biztos vagyok benne, hogy már valaki fogalmazza azt a beszédet, amiben Orbán Viktor, a pedagógusokat is megértő jó édes apukája az országnak, bejelenti: A Klik-et átszervezik, illetve megszüntetik”. Az átszervezést már bejelentették. Nem Orbán, hanem Palkovics. De alig hiszem, hogy az államtitkár a miniszterelnök engedélye nélkül nyilatkozott. A kiépült rendszert illetően pedig teljesen mindegy, hogy egy minisztériumi főosztály, vagy egy önálló intézmény működteti.

Önmagában a KLIK ellen tüntetni tehát egyrészt elkésett akció, másrészt pedig nagyjából a cégér átfestését jelenti a kuplerájon. Esetleg néhány asztal átrendezésével. Mert a kipróbált prostik maradnak. Akár a tárgyalóasztal mindkét oldalán Ha a pedagógusok belemennek abba, hogy a pályaalkalmasság kérdését továbbra sem nyitják meg, továbbra is pontok előolvasását tekintik megoldásnak, és továbbra is hatalom-konform vezetőknek kívánnak csak tapsolni, akkor pedig ne csodálkozzanak.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése