2016. február 27., szombat

Kopasz-üzenet az alvilágból

Az MSZP népszavazási kezdeményezését megakadályozó kopaszokkal kapcsolatban újabb információk látszanak felbukkanni. Ezek alapján elég olcsó napidíjért vállalták néhányan azt, hogy biológiai torlaszt képezzenek az NVI-nél. De ebből is látszik, lehetnek olyanok, akiknek egy ilyen akció minden pénzt megér. Míg a másik oldalon: olyanok, akiknek húsz-harminezer forint is elegendő díj egy ilyen hakniért.

Az ATV Havas Henrikre hivatkozva közölte az utóbbi információt a honlapján. Azzal, hogy a riporter az alvilági ismerősök segítségével szerezte be az erre utaló adatokat. Amelyeket, megerősítésükig akár pletykaként is kezelhetünk. Mégis. Igazolódása esetén van némi furcsa bája az eset ezen olvasatának. Azt jelzi ugyanis, hogy a kopaszok fellépése mögött az a sajátos szervezési elv látszik érvényesülni, mint a filmbeli maffia-leszámolások esetében. Amikor, az utcán való felismerhetőség, gyors szervezethez-köthetőség elkerülésére messziről hozzák a bérgyilkosokat, bérverekedőket. A jelen esetben ez persze gyorsan megbukott, mert a képek alapján már az esemény napján megtörtént a fradista biztonsági emberek jelenlétének a valószínűsítése. De talán a szervezőnek nem jutott eszébe ez a lehetőség. Mindenre igazán nem gondolhatott szegény ebben a nagy rohanásban.

Meg aztán lehet, hogy hozott volna ő máshonnan, akár talán szíriainak látszó verőlegényeket is. De ez esetben talán nem úszta volna meg ennyire olcsón. Márpedig a pénzt nem lehet csak úgy elszórni, amikor maholnap elkezdődhet a hangulatkeltés új fordulója a menekültek ellen. S akkor minden pénz számítani fog. Nem lehet tehát csak úgy elkölteni. S persze azért az is fura lett volna, ha a herceghalmi polgármesternét menekültnek látszó kopaszokkal körbevetetni. Mert még megijedt volna szegényke. Mert mit tudhatja, hogy hol van? Neki adtak egy papírt, küldtek vele egy kísérőt, hogy biztosan leadja, és kellő fizikai védelmet. Minden további traumának kár lett volna kitenni. A végén még elkezd gondolkodni. Netán továbblépve azon, hogy „éljen orbánviktor, éljen a párt”.

Ugyanakkor egy másik nézőpontból akár vigasztaló is lehet az, hogy napidíjért és vidékről kellett embereket hozni ahhoz az akcióhoz, ami egy proto-SA megalakulásának is lehetett a nyitánya. Azt jelezheti ugyanis, hogy még a korántsem baloldali liberális fradista vonzáskörben sem spontán és triviális az állampolgári jogok nyílt megtiprása. Elvégre csak pénzért és egy szűk kört sikerült rávenni erre. Így talán arrafele sem mindenki büszke élharcosa a hétköznapi fasizmus felé hajló viselkedési normatíváknak. Ezért talán nem mindenki fogja egyetértően megveregetni a napidíjas kopaszok, a gagyi-legények hátát.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése