2016. augusztus 29., hétfő

Amikor Orbán összeroppant egy mosolytól

Forrás: Facebook
Az egyik „hírben” azt olvasom, hogy a net egy része egyesült erővel kiabál mindenféle otrombaságokat a pápa irányába. Abból az alkalomból, hogy Orbán nála járt. S a félreértések elkerülésére, nem a pápát azért szidják, mert fogadta a magyar miniszterelnököt.

Van, aki azt látja kiemelendőnek a szutyokból, hogy a kormányfőt a pápa tökön rúgására bíztatják. Ez nyilván az érem egyik oldala. Bár a mérsékeltebbnek tekinthető hozzászólások között is vannak zavarba ejtők. Amikor Orbán Viktor Facebook-oldalán megtekintettem az ominózus képet, akkor éppen egy ilyen hozzászólásba ütköztem. Mert kíváncsivá tett az, amikor ezt olvashattam: „A képen látható Európa egyik legkeresztényebb embere,aki Európát védi a muszlimoktól...mellette Ferenc pápa!” Egész egyszerűen jó lett volna tudni, hogy ki áll a pápa mellett. De arról sajnos nem szól a kommentelő. A fickó viszont erős takarásban védi Európát, és nem sikerült felismerni. Meg aztán lehet, hogy tulajdonképpen nem is Európát védi éppen ott, hanem részt vevően kacsint a magyar kormányfőre. Ami akár egy jól nevelt gesztus is lehet.

Ahhoz képest, hogy áll ott egy felszentelt bácsi, és látható, amint kedélyesen mosolyog. Ahogy mosolyog a pápa is. Ráadásul látható, hogy tiszta szívből teszi, mert nem az a merev-szemű keep-smiling vigyor, ami a porszívóügynök arcára dermed a munkakezdéskor. A pápa is, és a másik egyházi méltóság is mosolyog. Láthatóan jól el vannak. Ami igazán nem szép tőlük. Elvégre elég egy pillantást vetni Orbán Viktorra, hogy lássuk: hatalmas bajban lehet. Azt ugyan nem tudjuk, hogy mit ehetett vagy ihatott össze-vissza, de az eredménye a kép alapján nyilvánvaló. Ezt az embert olyan hascsikarás gyötri, hogy nem szép dolog ott mosolyogni kérem. Mert mit szólna bárki is, hogy magas méltóságok mulatnak, miközben összecsinálja magát, az összezabált, házi pálesszel leöblített nehéz kajáktól.

Mert másról aligha lehet szó. Az ugyebár szóba sem jöhet, hogy egy ilyen férfiasan karakán ember, aki még kerítést is építtetett a demográfia jegyében, az simán összecsinálja magát a pápa szelíd mosolyától. Akárki is áll Ferenc pápa mellett. De talán nem is érdekes. A kép tulajdonképpen mindent elmond. Jézus jelenkori követőjének, a pápának a találkozásáról a másikban az embert legkevésbé sem tisztelő státusz-hívővel. S látszik az is, hogy kinek van tele eközben a gatyája.

Andrew_s

2 megjegyzés: