2016. október 18., kedd

László Petra és az ellenzék bicaja

László Petrának díjat adott át Lezsák Sándor. Igen! Annak a László Petrának és az a Lezsák Sándor. Mire ezt írom, már szinte mindent, és mindennek az ellenkezőjét leírták, illetve elmondták a témában. Sok mindent érintve. S talán sok mindent elhallgatva.

Így az sem nagyon újdonság már, hogy a „Nemzetidegenek” címmel elkészített, és a Port.hu szerint meglehetősen egy ember köré szerkesztett film díja valószínűleg az N1TV egykori operatőrének a férjét inkább illette volna. Még akkor is, ha a szerkesztőnek fenntartott apró-betűs lábjegyzetben olvasható László Petra neve is. Ez látszólag jelentéktelen különbségnek tűnik. Formailag mégis árnyalhatja a képet. Ha ugyanis László Petrát nem személyében tüntették ki, hanem a valóban a férje helyett megjelenve, csak átvevőként szerepelt a műsorban, akkor nem ő a kitüntetett. Ebben az esetben az lehet esetleg kérdéses, hogy miért nem a férje, László Gábor vette át a díjat. Esetleg olyan betegség támadta meg, amiért nem jelenhetett meg Lezsák színe előtt. De az is lehet, hogy halaszthatatlan dolga támadt. Valahol messze a kitüntetés helyszínétől. Követve az országos példaképet, aki rendszeresen elhúz mindenhonnan, és bármikor, ha szembesülnie kellene a következményekkel. Tekintve azonban a sok forrásban megénekelt pénzzel, amit a film kapcsán össze lehetett gyűjteni, az anyagi következményt valószínűleg elviseli majd nagy nehezen a László-család.

Ugyanakkor az ellenzék, amennyiben valóban csak helyettesítő díjátvételről van szó, esetleg a falon túl találhatja magát. Ahova túl sikerült tolni a biciklit. S ebben az esetben a László Petrát, a kamerás ultrát, helyettes díjátvevőnek delegálók elégedetten hümmöghetnek. Elvégre egy sikeres kommunikációs provokációt tudhatnak a magukénak. Beleszorítva esetleg a tiltakozás-lemezeket feltevőket abba a helyzetbe, hogy kacifántos magyarázatokat kezdhetnek gyártani. Kilikadva valahova oda, hogy a filmet tulajdonképpen csak és kizárólag azért díjazták, mert a férjén keresztül így próbálta meg a hatalom kompenzálni a menekültekkel szemben nem kis agressziót mutató feleséget az időközben kiesett elismerésekért. Ami egyébként akár igaz is lehet. Csak elég nehezen lehet igazolható. A konkrét esetben akkor is, ha az utóbbi idők kitüntetési gyakorlatába egyébként beleillene. Elvégre ott, ahol a gyűlöletet kitüntetik, akár a menekültbántalmazást is kitüntethetik. Akár Lezsák is, aki már korábban is kiérdemelte a vastagbőr-díjat. S az említett provokáció, ha annak szánták, azért lehetett mestermunka. A közéletből és szereplőiből sajnos nagyon is kinézhető, az országos helyzet alapján pedig hihető lenne az is, ha valaki kiskorúak veszélyeztetőjeként is kitüntetést kapjon. Ha azok a kiskorúak például menekültek. De csak azért, mert a magyar kiskorúak veszélyeztetését megoldja a NER saját hatáskörben a gyermekszegénységen keresztül.

Azért persze az is kérdéses, hogy pont a „Nemzetidegenek” című alkotást kellett-e kitüntetni? Az interneten olvasható ismertetések alapján aligha az a film, aminek a megnézése nélkül bárki is hülyén fog meghalni. De majd csak elérhető lesz, hogy akár kötelező filmmegtekintést szervezzenek a nézőszám növelése érdekében. Elvégre, ha már Lezsák kitüntette, akkor nézzék is meg. Mert az ismertető alapján olyasminek tűnik, amelyik a „besúgók márpedig voltak” gumicsontját próbálja fényesebbre szopni. Egy olyan ötvenhatos szereplő kapcsán, akiről eddig nem igazán hallottam. Igaz, némely más szereplőről meg jobb lett volna eddig sem hallani. Úgyhogy senkit nem szeretnék lebeszélni, a film megtekintéséről. Addig pedig László Petra nyugodtan visszasüllyedhet hallgatás felszíne alá. Még a tiltakozásokkal is felesleges népszerűsíteni.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése