2016. december 4., vasárnap

A nemzetietlen pirézek támadása

A pirézek lovaglása
Volt egy szavazás, a közelmúltban, a parlamentben, ahol Orbán kezéből kiverték azt a vésőt, amellyel újabb passzust karcolt volna a gránitba. Kissé megkésve a Fidesz is reagált. „Természetesen” gyurcsányoztak egy kicsit, és elmentek némi időutazásra. Talán mert most találtak indokot arra, hogy összeköthessék a kudarc magyarázatát valami migráncsozással.

Az indok talán, bár az MTI közleményéből ez nem derül ki, a legutóbbi koncepciós terroristaper elleni tiltakozás lehetett. Más aligha indokolhatta, hogy a „migránsok betelepítését” támogató ellenzékről szóljanak. Némi képzavarral, és a csillagokat is lehazudva a derült éjszakai égről, de azért a híveiknek talán meggyőzően. Az egykori népszavazás kérdése ugyanis, már akkor bőven kivesézve, egész egyszerűen nem volt valós kérdés. Akkor sem. Legfeljebb Orbán fejében súghattak hasonlókat a hangok. Valószínűleg ezért kellett okvetlenül elítélni Ahmed H.-t , aki Röszkén hangosbeszélőn szólt a többiekhez. Több, talán arabul is tudó, szemtanú véleménye szerint csitítani akarta a többieket. S ezzel valószínűleg tényleg kivívhatta a hatalom haragját. Okkal. A minden érdemi tevékenységet plakátkampánnyal pótló hatalom számára valószínűleg megbocsáthatatlan vétket követett el. A hatalomnak ugyanis vér kellett volna. Valószínűleg nem sok, de elég ahhoz, ami akár egy rendpárti puccsot is indokolt volna. Márpedig erre sem a megafon, sem a később eldobott kövek nem voltak elegendők.

A menekültek sem akartak igazán tömegesen zavarogni egy város utcáin sem. Az istennek sem. Noha a hatalom tényleg sokat megtett a cél érdekében. Annak idején még a főváros néhány közterületét is „feláldozta” a cél érdekében. Megpróbálva legalább annak az elérését, hogy a lakosság forduljon tömegesen a menekültek ellen. Ehelyett a bűnös főváros szemét lakossága kaját vitt a menekülteknek, és a Planetáriumon rongálási főpróbát tartó ultrák kivételével nem akart senki, tömegesen, menekültet zaklatni. Annak ellenére sem, hogy néhány alulszocializált, az embereket semmibe vevő státuszkeresztény nyilván morgott. De valószínűleg még ők is megértették: a menekültekkel érkező nők és gyermekek ellen erőszakkal fellépni nem nagy hőstett. Ahhoz legalább kormánytagnak kell lenni. Esetleg ultrának. Vagy valami más szervezetbe tömörült, nem sokkal több szocializációval megvert, hominidának. Mert különben a jó keresztény, vagy jó magyar azért mégis elsősorban jó ember. Akármit ugat Lázár az ifjúsági agymosás kapcsán.

Ahmed H. tehát, valószínűleg, legalább részben szembement a kormányzati provokációnak, és ezzel bűnt követett el. Januárban még a terrorizmus is hiányzott a vádpontok közül. Holott a koncepciós per vádját nagyon gyorsan el lehetne oszlatni az ott készült vágatlan, és nem manipulált hangfelvételek közzé tételével. Valószínűleg elegen tudnak külföldiül ahhoz, hogy közkézre kerülhessen egy hitelesnek tartott leirata annak, amit a megafon szétkürtölt Röszkén. De valamiért sem a vágatlan felvétel, sem annak leirata nem kering a neten. Látszólag még a kormánypárti fórumokon sem. Vajon miért? Valószínűleg ugyanazért, amiért folyamatosan elhallgatják az Orbánnak aligha kedves tényt: a népszavazása megbukott. Egy érvénytelen népszavazás pedig pontosan az, ami: egy érvénytelen népszavazás. Egy érvénytelen népszavazás kisebbségének eredményére hivatkozva hozni hatalmi törvényeket nem több egy, a bolsevik diktatúrákat idéző hatalomtechnikai csalásnál.

Nagyjából azt közölve a társadalommal, hogy „tök mindegy mit akartok, a Ti kegyes uratok azt csinál amit akar”. Amikor az ellenzék, akármilyen indíttatásból, de nem biztosította a parlamenti többséget ehhez, akkor nem tett többet, mint azt, amiért a választók odaküldték. Annulált egy illegitim kezdeményezést, és ezzel tükrözte a népszavazás eredményét. Egy érvénytelen népszavazásra hivatkozó javaslatra egy érvénytelenítő szavazással. Amellyel, érthetően kivívta a kedves vezető haragját. Tekintettel arra, hogy a személyes felelősséget talán még a mellékhelyiségben sem vállaló vezető színes, szagos, körbenyalt világában nincs helye semminek, ami nem illik bele a koncepcióba. Az éppen aktuálisba. Abba, ami éppen az aktuális pillanatban érvényes. Így aztán előkapták a Fidesz kommunikációs igazgatóját, és némi késedelemmel közleményt írattak vele.

Arról, hogy az ellenzékre nem lehet számítani nemzeti ügyekben. Mert nyilvánvaló: a népszavazás eredményének parlamenti tükrözése az nem nemzeti. Ellenben a belföldi magyarokat a határon túliakkal szembeállító támogatások teljesen nemzetiek. A pénzért árusított letelepedési engedély pedig már annyira, de annyira nemzeti, hogy annál nemzetibb már nem is lehetne. A Fidesz szerint. A jelek szerint.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése