2017. május 6., szombat

Demagógisztáni napló: kormánypárti moráldeficit

Miniszter a fórumon
A jelek szerint forrong a kampánykondér a Fidesz berkeiben. Amellett a nemzeti konzultációnak hazudott, népszavazáspótló öntömjénezést is veszélyben érezhetik. Valószínűleg attól is tartva, és joggal tartva attól, hogy az emberek tömegesen mennek táppénzre a kormányzati görcsölések hatására. Amennyiben betegre röhögik magukat. Miközben olykor újságírók, és fidesznyikek hullnak forgács gyanánt.

Az eset kapcsán alapvetően a Fidesz egyik nyilatkozata, pontosabban a XI. kerületi fiókszervezetük nyilatkozata miatt kezdtem fülelni, illetve szemezni, a felbukkanó információkkal. Ezek egyike szerint a 444 újságírónőjét részben megrángatták, részben kivezették egy fórumról. A Fidesz alapszervezete szerint gyakorlatilag a saját kérésére. Mert ők azt mondják, hogy a sajtó munkatársa provokálta a szervezőket, és ezzel kihívta maga ellen a sorsot. Meg a szervezőket. Bár nincs arról információ, hogy nuncsakuval támadott rá a fórum résztvevőire, de még kiderülhet. Arról sincs információ, hogy hány gyereke van a sajtó munkatársának. Mert amennyiben egy sem, akkor bizony még örülhet is, hogy egy kis rángatással megúszta. Elvégre Varga képviselő úr örökbecsű megnyilatkozása óta tudjuk: amelyik nő nem szül gyereket, az tulajdonképpen verést érdemel. De összességében azért megállapíthatjuk, hogy komoly információszegénységben szenvedünk az eset kapcsán. Némely esetben meg több is van, mint szükséges.

Így megállapíthatjuk, hogy a hölgy képanyagát eltüntetni vágyó, és tudósítás szerint, ezért a telefonjáról minden képet letörlő fideszes kartársnak esetleg csak annyi esze van, mint egy molylepkének. A 444 tudósítását ugyanis a fórumon készült képek némelyike illusztrálja. Ami alapján vagy nem volt képes még a képek törlését sem végrehajtani, vagy, s ez a valószínűbb, nem törölte a kamera képeit. Illetve fel sem szólította erre az újságírót a szöveg szerint. Holott, ha a sajtó munkatársa azért akart visszamenni a terembe a kivezetése után, hogy a kameraállványt és egyéb cókmokjait begyűjtse, akkor jó eséllyel feltételezhette volna, hogy nem csak a telefonnal készültek képek. Illetve azt, hogy főleg nem a telefonnal készültek képek. Mely képek elkészítését tekintették provokációnak: „A megállapodás ellenére az online lap tudósítója az első sorok között sétálva próbált képi- és hangfelvételeket készíteni, viselkedésével zavarva a fórum hallgatóságát”. Sőt! A hangfelvételekkel egyenesen elszívta a decibeleket. Mert a Fidesz közleménye azt is mondja, hogy: „A résztvevők közül többekkel is hangos szóváltásba keveredett, miután a vendégek jelezték az újságírónak, hogy nem látják a kivetítőt és nem hallják az előadókat miatta”. Amiből a „nem hallják” alapján vagy az újságírónő volt egy valami hangszigetelő anyagból készült android, vagy a molylepkék a hangosítást biztosítók társaságát is ki kérnék maguknak. Már akkor, ha a közlemény igaz. Márpedig igaz kell, hogy legyen, mert a kormánypárt helyi képviselete adta ki.

A felvételek körüli csatározást most elengedve, egy másik kérdéskör sokkal érdekesebb lehetne. A sajtó képviselőjére és a fórum szervezőire hagyva, hogy a képek és rángatások ügyét tisztázzák egymás között. Van egy pontja ugyanis a történetnek, ami nem kevésbé kérdéses. Ez pedig maga a fórum. A fórum, amelyen egyáltalán azért törhetett ki a malőr, mert a sajtó számára zártkörűnek titulálták. Ráadásul arról sincs hír, hogy a fórumot követően a szervezők, és résztvevők kötetlen sajtótájékoztatót szerveztek volna. Miközben a „fórum” maga ugyebár azt jelenti, hogy azon az emberek megjelennek és fórumot, közös pampogást tartanak. Azt, amikor az emberek megjelennek és meghallgatják az ügyeletes észosztó magányos szólamait, majd hazamennek, azt nem fórumnak, közgyűlésnek hívják, hanem beszédhallgatásnak. De ezt a szálat is hanyagolnám. Mert lehet, hogy ízlés kérdése, hogy ki mit tart a fórumokról. Az ugyanis még ennél is érdekesebb, hogy 444 tudósítása alapjánHidvéghi Balázs kommunikációs igazgató azt mondta, 120-130 helyen tartanak nyilvános fórumokat”, és ennek egyik állomása volt az ominózusan rángatós buli.

Márpedig egy rendezvény vagy nyilvános, és akkor a sajtó számára is megközelíthető kell, hogy legyen, vagy nem nyilvános. A „sajtó számára zártkörű” rendezvény nem nyilvános fórum. Akkor sem, ha a nemzeti konzultációról szól. Legfeljebb azt jelzi, hogy az adott Fidesz-szervezet szerint a nemzeti konzultációról szóló bárminemű megnyilatkozás meghallgatására csak az arra kijelölt élharcosok méltók. Azok, akiket nem zavar ha a nemzeti konzultáció keretében sorosoznak a díszleten. Azok, akik nem kérdeznek, mindig időben érkeznek, időben tapsolnak, és időben, a párt jelszavaival megerősötten, távoznak. Csak csendben, és halkan. Miközben az sem teljesen világos, hogy a sokak számára „Jóskaként” ismert, Budai Ciszterci Szent Imre, gimnáziumban tartott, kerületi rendezvény miért lehet bárki számára zártkörű. Egyáltalán. Nem egy esküvő, hanem egy kerületi fórum. Ráadásul egy olyan fórum, amin miniszterek, azaz közpénzből fizetett közszolgák is beszédet mondanak. Ők ugyanis a köz számára töltik be a tisztségüket. Mindenki számára. Azok számára is, akik nem értenek velük egyet. Ellenkező esetben ugyanis nem az adóforintokból, hanem a párt adakozásaiból legyenek kedvesek megélni. Addig azonban a közösség bármely tagját érintő megnyilatkozásaik nem lehetnek titkosak. Nem jogilag, hanem morálisan.

S az utóbbira nem mentség annak a megerősítése sem, hogy a kormány közelében a morál egy nem létező kategória.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése