2017. július 20., csütörtök

Apróban: Orbán Janus pávái

Érdekes, mindig is érdekes olvasmány az interneten artikulált véleményeket olvasni. Érdekes ez az orbáni Janus-arcúság kapcsán is. Annak kapcsán, hogy hol kivételes, és nem kivételesen rossz, államférfinek magasztalja Horthy-t, hol pedig zéró toleranciát hirdet az antiszemitizmus ellen. Az említett reakciók kapcsán olvasható az is, hogy magyarellenes hazaáruló az, aki szerint a magyarság fennmaradásának nem záloga az antiszemitizmus. De az is, hogy Horthy tulajdonképpen nem is volt antiszemita. Sőt! Szinte már keblére ölelte a zsidókat.

Holott, mint az ismert, és a médiát is többször megjárta, Horthy maga írta 1940. október 14-én, gróf Teleki Pálnak:
Ami a zsidókérdést illeti, én egész életemben antiszemita voltam, zsidókkal sohasem érintkeztem. Tűrhetetlennek tartottam, hogy itt Magyarországon minden-minden gyár, bank, vagyon, üzlet, színház, újság, kereskedelem zsidó kezekben legyen, és hogy a magyar tükörképe – kivált külföldön – a zsidó. Azonban, minthogy a kormányzat egyik legfontosabb feladatának az életstandard emelését tartom, tehát gazdagodnunk kell, lehetetlen a zsidókat, kiknek minden a kezükben volt, egy-két év leforgása alatt kikapcsolni, és hozzá nem értő, leginkább értéktelen, nagyszájú elemekkel helyettesíteni, mert tönkre megyünk. Ehhez legalább egy emberöltő kell. Én hirdettem talán először hangosan az antiszemitizmust, azonban nem nézhetek nyugodtan embertelenségeket, szadista, oktalan megaláztatásokat, mikor még szükségünk van rájuk.”

Világosan jelezve, hogy az Orbán Viktor, és elvbarátai által oly nagyra tartott „államférfi”, antiszemita volt. Abból is az aljas típus mintapéldája. Akit mindaddig zavart csak az embertelenség, a szadizmus, amíg ki nem forgatják őket mindenükből. Vö.: „azonban nem nézhetek nyugodtan embertelenségeket, szadista, oktalan megaláztatásokat, mikor még szükségünk van rájuk”. Ami különben összecseng azzal, hogy a zsidótörvények nem Horthy kormányzósága előtt, vagy az után kezdtek előkerülni az akkori magyar kormányzás sötét bugyraiból.

Azért persze lehet remélni, hogy Orbán jelenlegi hívei talán nem mind sorolhatók egy kategóriába. Valószínűleg vannak számosan, akik egy jobboldali középpárt híján, a jelenlegi ellenzék bénázásai miatt sodródnak. Ahogy valószínűleg nem kevesen vannak azok sem, akik az első adandó jelre elindulnak majd a damaszkuszi úton. Követve az elsőként menekülőket. Közéjük értve azokat is, akik azok szellemi utódai, akik a horthysta csendőrség verőlegényeiből váltottak gazdát. A nyilas keretlegénységen át az ÁVH-hoz igazolva át. Mert az egybites gyűlöletgubancoknak mindegy, hogy kit gyűlölnek. Csak gyűlölhessenek valakit. <

Amit Orbán Viktor pompásan kihasznál a saját hatalma érdekében. Holott a történelemből tudhatjuk: aki a szélsőségesek közé keveredik, annak vagy a szélsőségesek vágják el a torkát, vagy maga is szemétté válik. De ettől még lehet, hogy a gyáva és aljas kormányzó a követendő példa Orbánnak és híveinek. Orbán gyávasága közismert. A Janus-arcú pávatánc pedig nem a gerinces morál csúcsteljesítménye.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése