A Marton-ügy sok szempontból lecsengőben van. Mindenki,
aki pont annyit tud, amit a média kitálalt az ügyben. Mindenki
elmondta a vélt, vagy valós történésekről a véleményét. Már szinte mindenki
összeveszetett mindenkivel. Azaz, zajlik a szokásos közéleti ügymenet.
Tisztábban ugyan nem látunk, de legalább azt jól megmondtuk.
Amit nagyjából tudunk, az az, hogy Sárosdi Lilla beült „kocsikázni”
Martonnal és egy barátjával. Majd, mint mondta a Blikknek: „A Margit hídnál – sosem feledem a képet –
oldara nezek, látom a parlamentet, és előttem a nagyrendező térdel a
kocsiülésen, letolt sliccel, pici löttyedt hímtagja limbál a szemem előtt”.
Mondta mindezt a Weinstein ügy kapcsán kikívánkozó részletként.
Azt is tudjuk, hogy Marton nem perelte be, ami sokak
szemében a bűnösség elismerése. Miközben, jogilag, a bűnösséget illene
bizonyítani. Ezzel szemben Marton elnézést kért mindenkitől, akit a korábbi közeledései
megbántottak. Ezt sokan szintén a bűnösség elismerésének tekintenek. Holott
egy, a való világban gyakori szexuális „alku” meglétét pont olyan nehéz lehet
bizonyítani, mint az egzisztenciális kényszerítést. A bocsánatkérés kapcsán
tudjuk, hogy Sárosdi férje nem bocsát meg. Azért remélem, hogy a színésznő
másban azért maga dönthet a férje oldalán.
Legutóbb azt is megtudtuk, hogy Sárosdi Lilla „maga nem tenne jogi lépéseket, de egy
indulóhoz csatlakozna”. Ami azért kétfenekű megoldás, mert a többiek
többsége név nélküli nyilatkozó volt.
Tudom: most sokan felhorkannak, hogy ez a beállítása az
ügynek milyen áldozathibáztató borzasztóság. Nos. Nekik mondanám. Szinte biztos
vagyok abban, hogy ha őket vádolná meg bármelyik korábbi partnerük, elvárnák a
bizonyítást. Ahogy elvárnák bármely más vád esetén is. Lehet, hogy perelnék a
vádaskodót, de az is lehet, hogy nem. Konkrét ügyben nem lévén könnyű lehet
elhamarkodott véleménnyel illetni Martont is, de Sárosdit is. Miközben az,
amiben egyedül biztosak lehetünk, az az, hogy egyikü(n)k sem szent.
Amit megtehetünk az az, hogy általános emberi, morális
normákat fektetünk le, ami mentén mérhetjük az általános véleményeket. A
konkrét esetekben pedig a konkrét körülmények ismeretében alkotunk véleményt a
konkrét szereplőkkel kapcsolatban. A Marton-ügyben sem szeretnék másként mérni.
Határt húzva a munkahelyi kényszerítés általános elítélése, és a Martont
konkrétan illető kődobálás között. Legalább addig, amíg a bíróság nem mondja ki
a bűnösségét.
Andrew_s
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése