Szülj és nevelj egy Embert

Számomra most derült ki, hogy egy ideje működik egy magyarságszaporítással foglalkozó mozgalom. Kicsit rasszista, kicsit radikális, kicsit migránsozik, kicsit leszarja a történelmi tényeket, de a tagok, a saját öndefiniciójuk szerint kétségtelenül magyarok. Tulajdonképpen mindezek alapján kormánykonformnak is tekinthetjük.

Annak alapján is, amit a 444.hu söpört össze a „Hozz Világra Még Egy Magyart Mozgalom” ismertetésére. Az egész persze lehet nézőpont kérdése. Mert az alapvető kérdés talán nem is az, hogy ki tartja magát magyarnak, hanem az, hogy ki milyen alapon formál jogot arra, hogy bárki másról eldöntse a magyarságát. Netán bármi másmilyenségét. Mert az ugyebár nem kicsit felemás megoldás, hogy egy szervezet, vagy egy szervezet bármely tagja jogot formál a kérdés eldöntésére, és ezzel mintegy alanyi jogon magyarnak minősíti magát. Mert milyen alapon is tehetné? Amellett mi van akkor, ha bárki más szerint meg sok mindenki lehet magyar, de ő speciel nem. Mondjuk azért, mert kicsit „O”-lába van, illetve ősei között kimutatható a honfoglaláskor már itt élők, netán az évszázadok alatt erre jártak genetikai hagyatéka. Mert azért az nehezen állítható, hogy az ősök, majd az évszázadok alatt erre tévedők egy lakatlan és embermentes Pannon-medencébe érkeztek.

De ez nyilvánvalóan csak az egyik vetülete a kérdéskörnek. Ahogy a „szüld tele az országot” mottót felvállaló mozgalomnak is. Nem tagadva, hogy mélységében nem ismertem meg a mozgalom megannyi közleményét. Ellenben azért az eszembe jutott a nevükről, hogy alapjaiban lehetnek gondok a kérdéssel. Mert azt is sejthetnénk, hogy amennyiben valaki öndefiniáltan magyar, és így a gyermekei is magyarnak definiáltatnak, akkor minden más teljesen mindegy. Holott szülni általában gyermeket szoktak. Aki aztán a neveltetése során felvesz szokásokat, identitásokat. Hogy aztán később megalkothassa a saját öndefinicióját. Meghatározva azt s magának, hogy mennyire legyen büszke a származására, a felmenőkre, a rokonságra, a kultúrájára, és megannyi másra.

Ennek alapján inkább azt pártolnám mottónak, hogy „szülj egy gyermeket, és neveld úgy, hogy később se kelljen szégyelnie az országot, a népet, ahol, ahova szültett”.

Andrew_s

Nagy arccal a hídlezárásért

A városok útjai, szerintem, elsősorban közlekedésre valók. A hidak is. A lezárások nem tartoznak a kedvenceim közé. Aki ismer, tudja. Nem is vagyok egyedül a véleményemmel. Ahogy most a Klubrádióban hallgattam, a Szabadság híd lezárásával kapcsolatban sem. Azzal sem, hogy a kölcsönösség elvét igyekszem vallani.

Az utóbbi nagyjából azt jelenti, hogy elviselem a mások vonulhatnékjait, futkoshatnékjait, és strandolhatnékjait. Abban a reményben, hogy engem sem zavarnak majd hasonló állapotban. Most a Szabadság híd lezárásával kapcsolatban nagyon betelt a hócipőm. Nem a lezárás miatt, mert az csak a szokásos mértékben töltötte meg. Ellenben a Klubrádióban megszólalt valaki a pártolók nevében. Valaki, aki egy mozdulattal és egy gusztustalan gesztussal söpörte le a lezárással kapcsolatos ellenvéleményeket. Arra kaptam fel a fejem, amikor, mintegy a szervező „fiatalok” nevében, laza egyszerűséggel leszólta az „öregeket”, hogy azok csak a megszokásaik védelmében ellenzik a lezárásokat.

Nos! A kor egyik előnye, hogy voltam fiatal. Tudom, hogy egy időben a lázadás a fiatalok dolga. Különben még mindig kőbaltával szaladgálnánk. De! Ha valaki azt hiszi, hogy az idősebbek alanyi jogon idióták, lenézendők, és különben is menjenek a fenébe, az ne hidat zárjon le. Előbb vonuljon be egy nyugis szobába. Ahol hosszasan elgondolkodik társadalmi felelősségről, szolidaritásról, és arról, hogy vajon hány autó jön szembe az úton. Mert akkor, ha sokan jönnek szembe, akkor talán nem mindenki más megy rossz irányba. De leginkább a kommunikációról. Úgy általában. Meg a megszólalás felelősségéről. Úgy általában. Egyet sajnálok. Későn kezdtem fülelni. Így csak az archívumból tudom, hogy egy, a műsorvezetővel tegeződő, így akár „beépített telefonálónak” tekinthető tájépítész volt ez a mamlasz. Aki akkor is megérdemli ezt a besorolást, ha flastrom gyanánt azért odabökte, hogy a vénségeket is várják a hídra. Egye fene.

Eddig sem szerettem a lezárásokat. Az ilyen zsenik miatt, most már kifejezetten rühellem. Ha nemhatárolódnak el a szervezők ettől a szemlélettől, akkor az ilyen szemléletben szervezőket is. Például.

Andrew_s

Leveszi-e a cipőjét, ha....

Forrás: Amazon

Lehet-e fontos kérdés az, hogy leveszem-e a cipőm? Az, hogy valaki leveszi-e a cipőjét? A kérdés filozofikus. Alighanem lehet gyűjteni akár egy egész konzultációnyi variációt. Akár a cipők típusára is kitérve.

Olyan kérdésekkel, mint:

Leveszi-e Ön akkor cipőjét, ha vendégségbe megy?

Leveszi-e Ön akkor cipőjét, ha imádkozik?

Leveszi-e Ön akkor cipőjét, ha hazatér a munkából?

Leveszi-e Ön akkor cipőjét, ha nagyon meleg van?

Leveszi-e Ön akkor cipőjét, ha mínuszok vannak?

De már ezek a kérdések is lehetnek alapvetően tévesek.

Mert abból indulnak ki, hogy van a megkérdezettnek munkája, illetve egyáltalán: cipője.

Ám mit pipáljon be az, akinek nincs? Mennyire van döntési helyzetben?

Andrew_s

Az alapítványtalanodó sorosizmushoz

Az utóbbi napok egyik hírcsokra kétségtelenül az orbanizmus részleges sikeréről szól. Arról, hogy az általuk most ördöginek kikiálltott Soros György két „gyermeke” a jelek szerint követi azokat a gyermekeket, akik majd csak unokáikkal fogják talán meglátogatni az országot. Ha egyáltalán...

A törvényi környezet alakítása, illetve a hangulatkeltő gyűlölködés nyomán a Nyílt Társadalom Alapítvány Berlinbe költözik és a CEU is már megígérte: sorba áll a bécsi vonatjegyért. Az 1980-as évektől hazánkban működő Nyílt Társadalom Alapítvány különösen fájhat azoknak, akiket rászorultságukban támogattak. Még akkor is, ha ígéretük szerint nem engedik el a rászoruló magyarok kezét. De az ilyen ígéretek sokszor bizonyultak olyannak, mint az első lelkesültségben tett találkozási fogadkozások egy nyaralás után. Természetesen tudomásul véve, hogy harminc és néhány év mélyebb beágyazottságot jelenthet, mint egy pár napos ismeretség. Azért még lehetünk nyugodtan szkeptikusak.

Abban is, hogy a támogatási rendszert a hatalom majd kiváltja bármivel. Mármint akkor, ha a szépen hangzó nemzetien nemzeties kirohanásoktól eltekintünk. Amelyek baromi jól hangzanak, de nem lakatnak jól senkit. Mármint akkor, ha eltekintünk azoktól, akik nyelvükkel a hatalom szereplőinek ősszájában turkálnak. No meg azoktól, akik a nemzet strómanjává szegődnek. Mely szerep elég kétséges dicsőségekkel, és nem egyszer kellemetlen utóhatásokkal járt már a történelem során. Habár a Soros-ösztöndíjak is járhatnak igen kellemetlen utóhatásokkal. Az országnak például itt van az hatalmi réteg, amelynek nem egy tagja részesült ilyen-olyan támogatásokban korábban. Jelesül Orbán Viktor is.

Aki valószínűleg azóta utálja Sorost, hogy köszönni valója lenne neki. Esetleg azóta, hogy rájött: az irattárakban még nyoma lehet annak, hogy annak idején ő is haszonélvezője volt az amerikai milliárdossá vált üzletember támogatásainak. Egyébként valószínűleg nyoma van. De a nagy általánosságban ugyanúgy a kutyát sem érdekelné, ahogy valójában az olykor köztudatba dobott ügynök-akták sem érdekelnek senkit. Mely utóbbiakból már úgyis kimazsolázhatta szinte minden, közvetlen hatalomba, esetleg bizottságokba, került párt a számára érdekes adatokat. Önnön megnyugtatására, vagy a pályatársak, ellenfelek zsarolására.

Ellenben Orbánnak, és fenéktakarítóinak, a kirohanása Soros ellen még baromira vissza is üthet. Nem a jelenlegi költözések alkalmából, mert az szintén mérsékelt érdeklődésre tarthat számot. Azonban akkor, ha esetleg az aktákból kiderül, hogy a jelenlegi hatalomból ki is valójában „Soros embere”, az még lehet kínos. Bár ebben is szkeptikus vagyok. Azokat, akik már önmaguk előtt kellően kompromittálták magukat Orbán és a Fidesz mellett, nem fognak egyhamar szembefordulni vele. Önmaguknak kellene ugyanis bevallaniuk, hogy igen nagy mértékben hagyták magukat hülyének nézni. Ez az a stabil bázis, ami ugyan nem az ország többsége, de elegendő ahhoz, hogy hatalomba tartsák azt, aki a kádári káderrendszer, illetve Soros pénze nélkül talán kádár lenne. Ha jól megbecsüli magát.

Ha már másokat nem becsül semmire.

Andrew_s

Balog Zoltán elköszön, de sebaj

Balog Zoltán elköszönőben van a hivatalából. Valahogy majd csak elviseli az ország, hogy más tölti be a magas tisztségét. Még akkor is, ha első körben az utóda pont olyan hozzáértőnek, illetve előre tekintőnek látszik, mint Balog, és valószínűleg nem kevésbé szervilis is, ha Orbán megbízik benne. De majd később kiderül, hogy a jelenlegi pesszimizmus mennyire optimista várakozás.

Balog esetében sok jót nem lehet róla elmondani. Ebből a szempontból megnyugtató, hogy legalább némi önkritikával állt hozzá az általa elfecsérelt évekhez. Legjelentősebb szolgálati eredményeként azt emlegette, hogy a nagypénteket sikerült munkaszüneti nappá nyilváníttatni. Ő tudja, mennyi idejébe telt. Amit emlegetett, az egy két évtizedes megfeszített küzdelem. Váljék egészségére. Az azonban kétségtelenül árulkodó, hogy a miniszter két évtizednyit visszatekintve egy munkaszüneti nap kiharcolását tartja a nagy eredménynek. Egy olyan tárca élén, amelyhez például az egészségügy és az oktatás felügyelete is tartozott.

Amelyekről kétségtelenül elmondható lenne, hogy a jövőnek dolgoznak. Az oktatás esetében ez különösen nyilvánvaló, de az egészségügy esetében is belátható lenne. Az azonban Balog munkaköri összesítését kétségtelenül minősíti, hogy a jövőbe tekintés, a jövő generációknak előkészített terep átadása, a holnapok megalapozása helyett a személyes múltba révedésére a legbüszkébb. Függetlenül attól, hogy a küzdelmes munkával kiharcolt extra munkaszüneti napot az adott napon nem dolgozók nem fogják bosszús fejcsóválással tölteni a munkaszünet ténye felett keseregve. Ahogy minden vallási agymosás dacára alighanem sokan azok közül, akik ezen a napon elmennek kirándulni, vagy akár templomba, könnyen megfoghatók lennének azzal a kérdéssel, hogy az adott napon mit is ünnepelnek, és a naptárban hogy jön ki a dátum.

Az, hogy az önkritikán kívül Balog, illetve a rendezvényen felszólaló további szereplők némelyike, mondott néhány furcsaságot, az szinte szóra sem lenne érdemes. Mármint akkor, ha pár száz évvel korábbi időket élnénk. A szekuláris államberendezkedés meghonosodása előtti időket. Amikor az éppen aktuális istenkép határozta meg a vezetői gondolkodás felszínét. Mert a mélyét valószínűleg akkor is a hatalom és pénz. Így annak ellenére, hogy Schanda Balázs, a Hold utcai református templomban megszólaló alkotmányjogász, szerint zseniális ötlet volt az Isten belevétele a népszavazáson soha el nem fogadott alaptörvénybe, ez aligha több puszta szóvirágnál. Egy ideológiai blikkfangnál. Azok szemének hályogosítására, akik ettől talán nem látják, hogy a Biblia csak akkor lényeges a magát kereszténynek hazudó hatalomnak, ha az kell a tömeg hülyítéséhez. Mert éppen az egészségügy, a szociális háló állapota, a hatalmi diszkrimináció, a rasszista kiszólások igazolják legjobban, hogy Orbán kormánya nem igazán keresztény. A szó jézusi értelmében. Legfeljebb erdői értelmében. Amire meg nem kéne annyira büszkének lenni.

Balog valamit talán meg is sejthetett ebből a végjátékban, mert az MTI szerint megjegyezte, hogy a „politikusoknak különösen óvatosan kellene bánniuk a keresztény szóval”. Ami akár kritikának is beillene. Azzal együtt, hogy a folytatás elég ostobaságnak tűnik. Miszerint „ha komolyan gondolják, akkor nem vonhatják meg az egyházaktól, hogy ők maguk vitassák és határozzák meg, hogy mit jelent kereszténynek lenni”. Ami első olvasatra mindenképpen furcsa. Tekintettel arra, hogy Jézus tanításainak követése, illetve a hit, mint olyan, egy személyes döntés. Az egyházak legfeljebb címkézésre használhatják. Ahogy használják is. Illetve használták a történelem során. Nem egy esetben a népirtás, olykor az ettől sem független hatalmi demonstrációk fedősztorijaként.

Mert az egyházak azért alapvetően mégis csak a papi hierarchia megnyilvánulásainak a terepei. Mikor, melyiké. A keresztény katedrálisok, az egyházi vagyonok meg ékes hirdetői a szegényekkel szolidáris önmegtartóztató szerénységnek. Méltó követőiként annak a folyamatnak, amelynek az elején valószínűleg az a törzsi sámán áll, aki először hasznot húzott a többiek megvezethetőségéből, illetve hitéből.

Andrew_s

Kimúlóban a látszatdemokrácia is

A nap süt, az országgyűlés alakul. Ülésileg. Miközben az ellenzők tüntetnek. Az egyes nemzetileg együttműködő kormányzati tisztségviselők meg beszélnek a házban. Köztük Orbán Viktor is. Mondja a magáét. A Kúria döntései nyomán a sértett nagycsoportos panaszait is előadva. Miszerint a Kúria beavatkozott... Cúna Kúria!

Le is ragadnék itt. Jobbára azért is, mert a napi ténykedések nyomán úgyis napi információ lesz arról, hogy ki mit mond, illetve nem mond az Országházban. Az őszinteség jegyében: az érdekel legkevésbé, hogy ki milyen alternatív esküt mondott el. Erősen zárt körben, és alig érdekelve bárkit is. Az ellenzékiség ugyanis baromira nem ezen múlik. A kétharmad árnyékában pedig különösen. Voltaképpen, valószínűleg, az se tűnne fel a kutyának sem, ha be se mennének a Parlamentbe. A hatalomnak semmiképpen. A Fidesz gombnyomogatásra szocializált országgyűlési bérmunkásait aligha zavarná a társas magányuk. A szavazásokban sem sok fennakadást okozna parlamenti minoritás hiánya.

Szóval: Kúria. A Kúria néhány helyen megkifogásolta a választás szabályosságáért felelős hivatal néhány döntését. Így néhány szavazat státuszt váltott. Amelyre, pontosabban a választások manipuláltságát is emlegető egyéb hangokra a Fidesz részéről az első reakció az volt, hogy ők a legnagyobb vesztesei az manipulációknak. A szférikus világmodell pedig ezzel a legbiztosabb cáfolathoz jutott. Ha ugyanis az, valamint a lapos Föld elmélete helytálló lenne, akkor a szférák ráomlottak volna Föld-tányérra. Ami alól kirohantak volna az elefántok. Azért, hogy a különösen vastag bőr receptjét elkunyerálják a magyar kormánypárt szószólójától. De ezen jelenségekből semmit sem tapasztaltunk. Így a Föld mégsem lapos, és a szférák sem léteznek.

A Kúria döntései ellenben léteznek, és a miniszterelnök vérig is sértődött. Elkezdett ördögöt kiáltani. Meg beavatkozást a választások eredményeibe. Ha tényleg azt mondta Orbán, hogy a „testület intellektuálisan nem nőtt fel a feladatához”, akkor ezzel sértett szellemi kiskorúság igen jellemző érvét használta. Amely érvelés akkor is egyfajta szegénységi bizonyítvány, ha nem Orbántól, hanem a sleppjétől származik ez a megfogalmazás. Ugyanakkor nem ez a megfogalmazás a legnagyobb probléma ezzel a fajta hatalmi reakcióval. Az már inkább, hogy ez a retorika közvetlenül támadja az egyik legmagasabb, hazai, bírói testületet. Márpedig a bíróságoknak, bírói szinteknek addig van elfogadottsága, amíg legalább nagyjából függetlenek tudnak maradni a hatalmi befolyástól. Ha ez a a látszat ugyanúgy semmivé foszlik, ahogy a Polt-féle ügyészségről sem hiszi már senki el a politika-mentességet, akkor végső soron a lovak közé kerül a gyeplő. Egyfelől ugyan a félelem kezdhet kormányozni, de a másik oldalon akár a köztörvényes bűnösök is politikai mártírrá válhatnak. Némi cinizmussal persze azt is mondhatnánk, hogy ez is ott lehet a célok között. Arra az esetre, ha a hatalom tagjai a vádlottak padjára kerülnének. Előre biztosítva a politikai mártír-szerepet, és ezzel egyfajta tárgyalási pozíciónyerést a kesztyűsebb kezű elbírálás érdekében.

Ugyanakkor kár lenne azt hinni, hogy Orbán, illetve holdudvara először próbál politikai megrendelést adni a bíróságoknak. Rogán már öt éve, mintegy, házhoz rendelte a bíróságokat. Még ugyanabban az évben, 2013-ban amelynek márciusában Orbán már világosan megüzente: ő akarja eldönteni, hogy ki a bűnös. Ami már akkor sem a demokrácia legbiztosabb jele volt. Immár a Kúriának nekitámadva már csak egy üzenete van a gesztusnak. Immár a látszatát is kerülni meri az Orbán-klán, hogy diktatúra van.

Andrew_s

Orbán újabb mikeskelemeni rohama

Miközben, a választások utójátékai során, a Kúria próbál talán a jogi harapófogóból szabadulni, a miniszterelnök levelet ír. Eközben ugyan egyre jobban elveszti a miniszterelnöki jellegét, de a jellegvesztést már közpénzeknél is megszokta társadalom. Így, vélhetően, elég sokan örülni fognak, hogy a nagy Orbán Viktor szóba áll velük. Levélben.

Remélhetőleg nem csak azok kapják meg, akik a Fideszre szavaztak. Nem mintha az öngyilkoságok növekedésére számítanék a levelet nem kapók körében. De abban az esetben, ha a „Tisztelt Honfitársam!” megszólítás csak a Kubatov-listán szereplőknek járna ki, akkor az árulkodóbb lenne minden korábbi kirekesztő, megosztó gesztusnál. Így legfeljebb csak a hölgyek sértődhetnek meg. Mert a régi-új kormányfőnek csak honfitársai vannak. Honfitársnői nincsenek. De ezen sem kell meglepődni. Elvégre egy olyan kormányfő, aki nőügyekkel nem foglalkozik, aligha fogalmazhatna másként ebben az esetben sem. Amellett a stadionöltözős macsoizmusában sem szerepelnek nők. Csak a falu bikaságára vágyó decibel-vigécek.

Akik szerint minden eszköz, bármikor, bárki ellen megengedett. Most éppen állítólag a biztonságot és a kultúrát megvédendő. Amivel számos gond van. Leginkább például az, hogy annak idején a menekülteknek a Keleti pályaudvarnál mesterségesen felduzzasztott, és mégis meglehetősen békés tábora, illetve az ultráknak a Planetáriumot megrongáló, a menekülteket provokáló kultúrája állt szembe. Amely utóbbi nem is áll nagyon messze attól a provokatív, ellenséget kereső, kötözködő szinttől, amit Orbán is képvisel. Mármint akkor, ha az utóbbiról lehámozza valaki azt a mázt, amit a beszédírói próbálnak rámaszatolni. Mert akkor megmarad a falu végi kocsmában álló, a gyengébbe csak belerúgni képes szellemi törpe. Az azonban erősen kétséges, hogy valóban az ultrák, és a faluvégi verőlegények kultúrája lenne az, ami védendő? Mert könnyen előfordulhat, hogy ennek talaján sokkal komolyabb biztonsági kérdések merülnek fel, mint a menekültekkel kapcsolatban.

Akikkel szemben a gyűlöletkeltés eredményességét mi sem bizonyítja jobban, mint az, amikor bárkire, válogatás nélkül, és indulatból ráhívja valaki a rendőrséget. Cegléden turistákra, Makó mellett Fekete Pákóra, Borsodban sportolókra, és a sor aligha teljes. Inkább demonstratív. Demonstrálja azt, hogy a miniszterelnöknek sikerült elérni azt a társadalmi feszültségszintet, amely annak idején megalapozta a permanens belső leszámolásokat. Mármint az országon belülieket. Amikor bárkire rámondható volt, hogy kulák, vagy szabotőr, vagy egyszerűen csak azt, hogy nem tapsol elég lelkesen Rákosi-elvtársnak. Ezt a fajta besúgó-kultúrát is kérdés, hogy nagyon védeni kellene. Nem csak a személyiséget romboló hatása miatt, hanem mert elvezethet ahhoz a ponthoz, amikor a nemzeti vezér az ellenzék fizikai megsemmisítésében látja majd a hatalma zálogát. Ha a spontán kivándorlás mégsem vezetné le elég hatásosan a gőzt. Netán „csak”, mert demonstrálni akarja, hogy a hozzá hűek bármire képesek a vezérért. Akikre, Orbán legutóbbi levele alapján sok küzdelem vár még.

De az sem kizárt, hogy az egésznek semmi köze az országos kultúrához. Mert jó lenne tudni, hogy a felcsúti gázszerelőnek van-e levélnyomtatási érdekeltsége? Elvégre a levelet sem nyomtatják ingyen. Ahogy azt a lapocskát sem fogják ingyen csinálni, amin talán csak Orbán Viktor kicsit megretusált, a népére mindig jóságosan gondoló arcképe lesz. Kiosztva mindenkinek. Kézben tartásra. Mert kitűzőben külön kép lesz. Glóriával, amint éppen védi a világot a kereszténység nevében. Ha kér ebből a védelemből a kereszténység, ha nem.

Andrew_s

A diktátor besúgásügyi székfoglalója

Orbán legutóbbi beszédéből a Magyar Narancs azt gondolta kiemelni, hogy indul a saját kémközpont szervezése. Nekem meg egy régi drezdai pap intelme jutott erről az eszembe. Valamint Tuskó Hopkins. Valamint azok a tendenciák amelyek alapján a mostani bejelentés elmaradása lett volna a meglepőbb. Ha a megfogalmazáson lehet is vitatkozni.

Az előzmények kicsiben kezdődtek. Ahogy Orbán sok más területen is apránként próbálta meg felpuhítani a rendszert. Annyira kicsiben, hogy szinte fel sem tünt. Holott a sorok között már ott lapult az ördög. 2015-ben is, amikor a Fidelitas akciójával már egész közel jártak a jelmezes főpróbához. Alágyújtva a kondérnak. Úgy, hogy még akár szimpla ostobaságnak is „eladható” lett volna, ha szükséges. Nem igazán volt szükséges. Noha akkor az egész Fidesz-frakció bemozdult az ifjú ügynöklista-készítők bevédésére. Aztán, közel egy év elteltével, a taxizók elleni kirohanás sem keltett túl nagy felháborodást. Talán azért, mert az Uber hiánya nem igazán karcolt meg tömegeket. Egyébként a besúgórendszer kapcsán nem is az Uber felszámolása a lényeges, hanem a telekocsizás elleni fellépés.

A szolgáltatás jellege miatt. Amikor meghirdették az ez elleni fellépést, akkor már világos volt, hogy ezt csak olyan, jobbára önkéntes bejelentőkkel lehet eredményre vinni, akik a szomszédjuk besúgására is hajlandóak. Így 2016 őszére már világos volt: a jogcímtől függetlenül, de épül a Nemzeti Besúgás Rendszere (NBR). Amelynek alapjai idén tavaszra már egészen biztosan álltak. Elég Orbán márciusi fenyegetődzésére gondolni. Részben a Soros-ügynöközésre, részben a későbbi, nagypénteki, kinyilatkoztatásaira. Így tulajdonképpen már március idusán bejelentette: az NBR köszöni, jól van, elkészült.

Amikor tehát pénteken azt mondta Orbán, hogy saját, központosított államot hoz létre az államban, és az közvetlenül alá lesz rendelve. Kihasználva a társadalom, nem kis részben neki köszönhető, megosztottságát, gyakorlatilag egy diktátori székfoglalót hallhattunk. A történelem során nem egy esetben volt megfigyelhető, hogy a diktátorok kifejezett hajlamot éreztek egy csak nekik szolgáló, csak nekik hűséggel tartozó, és számára minden piszkos munkát is elvégző szervezet, illetve hálózat kialakítására. Az, hogy ezt időnként testőrségnek, időnként elhárításnak, időnként nemzetvédelmi hatóságnak hívták, az gyakorlatilag részletkérdés. Attól, hogy hazánkban nem fogják hivatalosan is Nemzeti Besúgók Rendszerének hívni, attól még az lesz. Legalább azokkal, akik minden korban igyekeztek a maguk morzsányi hatalmát a lehető leggazemberebb módon demonstrálni.

Feljelentve a szomszédot, rokont, ismerőst, munkatársat, barátot, bárkit. Személyes bosszúból, a házastárs megszerzéséért, a vagyonka töredékéért, vagy egyszerűen „csak”. Csak, mert megtehetik. Miközben tudhatjuk: ennek hazánkban is komoly hagyománya van. Annak a megfogalmazásnak is, hogy a „nép ellensége” ellen kell fellépni. Amely ellenségek mindig azok voltak, akire a nemzeti pókháló közepéből ráuszították a hálózatot. Ellenzékiek, zsidók, kulákok... Mikor, kik. A besúgók pedig munkába lendültek, és közben valószínűleg nagyon bíztak benne, hogy mindig azon az oldalon lehetnek, ahol Tuskó Hopkins. Bízva abban, hogy ők olvashatják, illetve állíthatják össze a névsort. Elkerülve azt, hogy rajta legyenek. Akkor is, ha tudjuk, hogy nagyon sokszor kerültek fel névsorokra a korábbi lelkes árulkodók. Abban pedig nem mindig lehetett bízni, hogy az ügynöklisták titkosak maradnak. Ha pedig, mint hazánkban, alapvetően töketlenkedés indul a későbbiekben, akkor biztosak lehetünk benne: csak a hatalom változott, de a rendszer a mélyben nem.

Az rendszer, amelyik nagyban támaszkodik a hálózatra. Amely ellen ugyan fel lehetne lépni, de azt a drezdai intelemből tudjuk: az emberek többségét csak az zavarja, ha őt akarják elvinni. Ha pedig a társadalmi szalámizást profi módon, kellően előkészítve végzik, akkor nem nagy az ellenkezés. Márpedig Orbán csapatára sok mindent lehet mondani, de azt nem, hogy kommunikációa matőrök lennének. Még akkor sem, ha a végeken némethszilárd-szintű figurák nyomják le a maguk hülyeségeit. Amíg ugyanis rajtuk pörög a média, addig a háttérben a valós hatalmi tényezők vidáman sütögetik a pecsenyéjüket. Az egymásnak ugrasztott emberek indulatainak lángjánál, a társadalom zsírjára sütve.

Andrew_s

Fideszes troll-mozgósítás

Forrás: forgottenrealms.wikia.com/

Parraghról szólva emlegettem, hogy a Fidesz háza táján a vastag bőr az orcán: alapfelszerelés. Ha valakinek bármi csekély kétsége lett volna, akkor annak elég lehet Hidvéghi Balázs nyilatkozata. A nagyobbik kormánypárt kommunikációs igazgatója szerint a Fideszt érte ugyanis a legnagyobb sérelem a választáson. Fekete Péter sehol nincs kérem szépen.

Az utóbbi ugyanis, mint illuzionista és cirkuszigató talán kompetensebb lett volna az ügyben. A Fidesz nevében jelentkező megmondóember különben azzal indokolta a hatalmas hátrányukat, hogy a nem szabványos borítékban küldött, mintegy négyezer levélszavazatot nem vették szabályosnak. Ennek következtében aztán tényleg hatalmas hátrány érhette a Fideszt. Nyilván sokkal nagyobb, mint azokat, akikével odakintről verik a csalánt. A választások manipulálására az alig ellenőrizhető valós feladóval bíró, nagyságrenddel több levélszavazat alighanem alkalmasabb. De ez nyilván nem zavarja Hidvéghi urat. Ahogy Hidvéghi urát és vezérét sem.

Az azonban nyilvánvaló, hogy az említett kijelentés nem is szól másnak, mint azoknak, akiket szintén nem zavar a manipulatív hatásokkal terhelt választási rendszer. Mindaddig, amíg hű orbanisták, és annak is könyvelik el őket. Mert az tudható, hogy a diktatórikus vezetés nem egy esetben a saját sorok megritkítására is felhasználja az ellenségképzés eszköztárát. Így esetleg a most lelkesen tapsolók egy része is találhatja egyszer magát a névsor rossz oldalán. Kivéve a feltétlen parancsteljesítőket, akik talán a saját anyjukat is feláldoznák, ha a vezér úgy kívánja. Hidvéghi szólama egyébként valószínűleg elsősorban nekik szól. Mert ők azok akik kritikátlanul bevesznek bármit. Ha a vezérét kell, akkor a vezérét.

A szólamokat természetesen. Nem azért, mert mást nem vennének be, hanem azért, mert abból Orbánnak is csak egy van. Azért, legalább a virtuális „szopok, nyalok” szekció tagjaiként, valószínűleg örömmel veszik a kommunikációs igazgató mondandóját. Számos fórumon lehetett ugyanis tapasztalni, hogy a választási kampány során szorgalmasan teljesítő trollok igencsak elcsendesedtek. Valószínűleg azért, mert nem kapták meg a szükséges muníciót azokra a felvetésekre, amelyek a rendszerszintű csalásokat firtatták. Így könnyen lehet, hogy Hidvéghi bejelentése alapvetően semmi más célt nem szolgált, mint a trollokat felszerelni egy kis demagógiával.

Amellett kicsit kifogni a szelet abból a vitrolából, amit Gyurcsány látszott felhúzni, de amelyek első széllovasa a Jobbik. A Kúria újraszámolásokról döntött, és kiderült: tényleg rosszak a számok. Amely kapcsán nem is arról van elsősorban szó, hogy magát a választás eredményét mennyire befolyásolja, hanem arról, hogy immár legfelsőbb jogi pecsét igazolja az adatok megbízhatatlanságát. Amelynek visszhangjaival megint csak a fideszes troll-seregnek kell majd először megküzdeni.

Andrew_s

Parragh megnyilvánult irritálástanból

Forrás: Nol.hu

Most, hogy Orbán legújabb kormány-statisztériája véglegesedni látszik, akár megnyugvással pipálhatjuk ki a holdudvar morális változatlanságát. Esetleg fokozódó önleleplező hajlamát. Elvégre ura hatalmának biztossága a csicskást is bátrabbá teheti. Ehhez hasonlók juthatnak az ember eszébe ekkor is, amikor a Parragh-interjúból olvas szemelvényeket.

Szemelvényeket, mert a teljes szöveg nyomtatásban lesz olvasható csak a jelek szerint. De a részletekből is látszik a cseppben megcsillanó lenézés tengere. Kezdve attól, hogy szerinte a világ talán legtermészetesebb dolga, hogy a felesége az MNB Monetáris Tanácsának tagja. Még akkor is, ha néhányan talán morális összeférhetetlenséget vélhetnének felfedezni. Mondjuk azért, mert a közel hárommilliós fizetéssel állást birtokló nején keresztül esetleg hatni lehet a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökére, illetve azon keresztül a kamarára. Amely kamara tagjainak esetleg nem mindig esnek egybe az érdekei a hatalommal. Normális esetben. Normális országban. Normális demokráciában. Bárki választhatja a neki legszimpatikusabbat. Akár Parraghot is, aki egy ideje a Nemzeti Versenyképességi Tanácsnak is tagja. Úgyhogy senki ne féltse attól, hogy a feleségén keresztül tartják esetleg sakkban a vállalkozók kamaráját.

Már csak azért sem, mert a kamarai kamraelnök egyébként sem sokra becsüli az asszony keresményét. Elvégre ő a családfenntartó, és az MNB-től kapott három millió csak aprópénz. Parraghról legalább nem tudjuk, hogy mennyit keres. Azért persze érdekes lenne tudni, hogy miért gondolja irritálónak annak az elárulását, hogy a családi kasszába mennyit tesz be. Mert erről nyilvánvalóan két felé elroboghatnak a gondolatok. Az egyik az „irritálóan kevés” kategóriája. Mármint az, ha a felesége keresményénél nagyságrenddel tesz be a közösbe kevesebbet. Mert akkor, figyelembe véve, hogy mindenki a saját szintjén nyomorog, alig jobb firma, mint bármelyik olyan suttyó, aki a kocsmában „családfenntartó”, de valójában elvárja, hogy az asszony keressen pénzt. Amolyan futtatós mentalitással.

Parragh esetében valószínűleg nem erről van szó. Ugyanakkor aligha érthető, hogy amennyiben a keresményével kapcsolatban tiszta a lelkiismerete, akkor miért ne vállalhatná? Egy jól menő vállalkozó, aki piaci bérekkel százakat, esetleg ezreket, foglalkoztat, kiváló menedzser, és tiszta, bármikor ellenőrizhető üzletekkel keres sok pénzt, akár vállalhatná is a jövedelmét. Nyilván lennének irigyei. Ahogy valószínűleg most is vannak. A személyes biztonságát sem veszélyeztetné jobban, mint az idézett ködösítés. De mi is veszélyeztethetné a személyes biztonságát egy olyan országban, ahol két hét alatt rendet tettek annak idején? Nem igaz? Marad tehát az, hogy a ködösítés mögött más ok húzódhat meg. Lehet, hogy Parraghnak a lelkiismerete nem egészen tiszta? Vagy csak egyszerűen nagyképüsködik? Netán csak szimplán lenézi a leendő olvasóit?

Ahogy tulajdonképpen lenéz másokat is. Leginkább azokat, akiknek azt javasolja, hogy: „Először igenis szakmát kell tanulni, hiszen ma már az összes szakma keresett”. Kiegészítve azzal a kitételével, hogy „ha valaki tehetséges, akkor később lépjen tovább”. Mert azért ő sem kapáló emberként, hanem az egyetemi padban ülve gondolta az életnek való nekifeszülést. Ugyanakkor még abban is lehetne valami, hogy nem árt egy szakma, és általában a munka világával való ismerkedés. Mármint azt megelőzően, hogy diplomát szerezzen valaki. Esetleg rögtön azt követően. Akkor, ha az iskolák, illetve az iskolatípusok között létezik átjárhatóság. De ugyebár emlékezhetünk még arra, amikor alig egy évvel ezelőtt még a képzési gettósítás kapcsán emlékezhettünk meg Parragh Lászlóról. Aki gyakorlatilag már 2016-ban feladta a megrendelést a kormánynak, a csak a vállalkozóknak hasznos szolgák kinevelésére.

Parragh tehát az egyik oldalon megszakérti az oktatást, és ennek keretében gyakorlatilag hozzájárul a szakképzés zsákutcává alakításához. A másik oldalon szemközt is köpi azokat, akiket a hatalommal odatereltet. Azzal, hogy „emelkedjetek ki, ha tudtok”. Amihez azért pofa, és azon bőr kell. De nem kell félteni. Orbán hatalmi holdudvarában mindez alapfelszerelés.

Andrew_s